2021-ben tovább bővül a Tisza-tavi attrakciók kínálata Cikk

Tisza-tó Strand 2020

Hirdetés

A főszezonban az abádszalóki Tisza-tó Strandra érkezők, illetve a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján áthaladó kerékpárosok száma is megdöntött csaknem minden korábbi rekordot. A júliusi nyitást követően hatvanezren váltottak belépőt a felújított strandra, míg a vízlépcsőnél számlált kerékpárosok száma már októberben elérte az egész évre várt hetvenezer főt, megdöntve a 2018-ban mért ötvenhétezres forgalmat.

Az eredmények már most alátámasztják, hogy a strandon és a hallépcső melletti területen összesen 495 millió forint uniós támogatás segítségével megvalósuló turisztikai infrastruktúra-fejlesztések kedvezően hatottak Abádszalók, Kisköre és a Tisza-tó térségének vonzerejére is.

„Eredményes szezonról tudunk beszámolni. 2015-óta folyamatos emelkedést mutat a hozzánk látogatók száma. Míg 2015-ben harminchétezer fő kereste fel a Tisza-tó Strandot, idén már ez a szám elérte a hatvanezer főt. Ezt kiegészítve a strandon áthaladó kerékpárosok számával, hetvenötezer látogatóról beszélhetünk 2020-ban” – mutatott rá Balogh Gyula, Abádszalók polgármestere.

Külön kiemelte, hogy az idei évben azt tapasztalták, hogy hétvégéken teljesen megtelt a város közel 160 szálláshelye, a későn foglaló vendégek már csak nehezen tudtak szállást foglalni. Ebben természetesen szerepe van a belföldi turizmus járvány miatti megerősödésének, de fontos szerepe volt a városban megvalósult vonzerő-fejlesztéseknek is. Reagálva az igényekre, a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával új vizesblokkokat, baba-mama szobát alakítanak ki a strand területén, és bővítik a sportoláshoz, kerékpározáshoz kapcsolódó szolgáltatások körét is.

A város szálláshelykínálata is minőségi előrelépés előtt áll. Közel 100 magánszálláshelyről tudnak, amely a Kisfaludy program támogatási lehetőségeire is támaszkodva felújítást, fejlesztést tervez a következő hónapokban.

A város saját infrastruktúra-fejlesztései is elindultak a turisztikai szezon zárása után. 2021-ben már nem csupán a Tisza-tóban, hanem a strand közelében, egy kisebb strandfürdőben is lehet majd fürdőzni, így a vendégek a Tisza-tavi Strand mellett a strandfürdő és az uszoda szolgáltatásait is igénybe vehetik abádszalóki tartózkodásuk alatt.

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács is azon dolgozik, hogy újabb fejlesztések valósuljanak meg a Tisza-tónál. Ami máris látható, hogy a Tisza-tó, köztük az Abádszalók megközelíthetőségét is biztosító utak felújítása októberben elindult, és következő év tavaszáig több ütemben megtörténik. Tovább folytatódik tehát Abádszalók és a Tisza-tó térségének megújulása, fókuszt helyezve a környékbeli attrakciókkal való együttműködésre – összegezte Balogh Gyula, polgármester.

A KÖTIVIZIG 2008 óta méri a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján áthaladó kerékpárosok számát. A kerékpárút Poroszló és Tiszafüred közötti hiányzó szakaszának átadása után a vízlépcsőnél is ugrásszerűen megnőtt a kerékpáros forgalom. A 2020 végére várt hetvenezeres álomhatárt már októberben átlépték, több korábbi éves és havi rekordot is megdöntve ezzel – számolt be a rekordokról Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének vezetője.

Az abádszalóki szabadvizű strand fejlesztéssel közös projektként a következő szezonra a Hallépcső mellett elkészül egy kétszintes, összesen kétszáz négyzetméter hasznos alapterületű frissítő, pihenő pont. A Hallépcső a kerékpárosok és természetbarátok körében is egyre népszerűbb. Számukra jó hír, hogy az épületben mosdók és büfé is helyet kap, körteraszáról pedig egész éveben jó rálátás nyílik a Hallépcső felső szakaszára – emelte ki Fejes Lőrinc, hozzátéve, hogy az előttünk álló időszakban a Magyar Kajak-Kenu Szövetség gondozásában elkészülnek a Kiskörei Hallépcső és a Vízlépcső közötti területre tervezett raftingpálya kiviteli tervei is. A tervek szerint 2022-tól pedig elkezdődhet a két pályás vadvízi evezős pálya és a kiszolgáló létesítmények kivitelezése is.

 

Tisza-tó Strand

Kapcsolódó

A Magyar Nemzeti Múzeum felkészült a 2023-as turistaszezonra Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum A Magyar Nemzeti Múzeum célja, hogy minél több külföldi turista vigye hírét a magyar nemzet kincseinek, amelyekre büszkék vagyunk, ennek érdekében közös munkába kezdett és együttműködési megállapodást kötött a Magyar Idegenvezetők Egyesületével. Az idegenvezetőknek kiemelkedő szerepe van a megújul

20. születésnapját ünnepli az Egri Borszalon december 29-én Cikk

Egri Borszalon 2022 Idén huszadik alkalommal gyűlnek össze az egri borászok és a borkedvelők, hogy ünnepi keretek között a legszebb egri borokkal búcsúztassák el az épp elmúló évet. A sétálókóstolóra a korábbi évek hagyományainak megfelelően most is december 29-én kerül sor Egerben. Az Egri Borszalont 2001-ben rende

3+1 ok, amiért advent idején is érdemes meglátogatni Tokajt és környékét Cikk

Tokaj Advent 2022 Sokak számára Tokaj nem több, mint a világhírű borok városa. Azonban a Tisza és a Bodrog találkozásánál található települést nem csak a borai miatt érdemes felkeresni. A karácsonyt megelőző időszakban ráadásul más arcát is megismerhetjük a régiónak, ezért összeszedtünk most 3+1 olyan okot, amiért

Összművészet és techno - Kortárs alkotókkal és Stella Bossi-val folytatódik a Techno Art-sorozat Cikk

stella bossi - techno art budapest A Techno Art nem csak egy sima techno buli, hanem egy olyan rendezvénysorozat, ahol a magyar techno-szerető közönséggel megismerheti a magyar underground művészetet is. A rendezvény alatt a résztvevők olyan művészek alkotásait ismerhetik meg, akiket már ismer a nagyközönség, vagy épp még nem, de n