Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson Cikk

Plázs Siófok hangulat

Hirdetés

Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is. 

Ákos, az ország legnépszerűbb pop-rock ikonja szinte minden évben ellátogat a Plázsra, hogy a balatoni panorámával megspékelve adja elő legnagyobb slágereit, egy látványos show keretében. Ezúttal június 16-án érkezik a Plázsra a Kossuth-díjas énekes nagyszabású turnéja.

A látványra azoknak sem lesz oka panaszra, akik hajóra szállnak, pénteken ugyanis indul a szezon első Bahart X Plázs Boat Partyja, a fedélzeten a The Etiket és Ritmik színeiben Sikztah, Tamás Szabó és Fury. A kikötés után a Plázs Clubban az afterről Svetec, Sikztah, Tamás Szabó és Diana Hassan gondoskodik. Ezzel párhuzamosan az Aréna is beindul, ahol az On The Low szállítja a legforróbb hazai trap ütemeket. Az On The Low partysorozata immáron második éve teszi át nyárra rezidenciáját Siófok homokos partjára. Az OTL fellépőinek névsora ezúttal is körbejárja az újhullámos rap zene több alműfaját. Velünk lesz gyuris, ibbigang, Nasiimov és Yung Marbi, Grasa, Filo, 6000 brand, Kolg8eight és a lengyel SP Zoo kollektíva is, míg a lemezjátszók mögött plug brost köszönthetjük majd. A partyra a streetwear stílusban utazó [UNREAL] is beugrik egy POPUP kollekcióval, így a bulizók beszerezhetik az OTL-lel közös kollekció friss és különleges darabjait is. 

Június 17-e sokak naptárjában már régóta fixen be van vésve, legalábbis erről árulkodik az, hogy Azahriah koncertjére már jó ideje elkelt az összes jegy. Az ország egyik legnépszerűbb fiatal sztárja amerre csak jár, teltházas és igazán emlékezetes koncerteket ad, a hírek szerint pedig hamarosan Európa többi országát is meghódíthatja. Azahriah fergeteges koncertje után a Summer Time party veszi kezdetét: négy helyszínen mehet majd az after olyan fellépőkkel, mint Adam Ajkay, Andewboy, Bréda Bia, Bruno Spacc, Elektra, Jackwell, KatapultDJ, Koósz Milán, NoNameLeft, Patrick, R92, Spehanie, Strong R., Willcox és ezen a hétvégén sem maradunk Wannabe Beach nélkül. 

Plázs Siófok programok, jegyek >>>

 

Plázs Siófok

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk

Džumbus Trio - PONT Fesztivál 2025 Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol

Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet Cikk

Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend! A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog