Április 11-ig látogatható a 'The Champion' élményexpó Hír

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítják a The Champion – A Bajnok című élményexpót. A családi kalandpark így április 11-ig várja az érdeklődőket a Millenáris D épületében. Aztán elindul világot látni…

Hirdetés

Eddig több mint harmincezren látogatták már a  legmodernebb technológiákat alkalmazó, lenyűgöző látványvilágot felvonultató, játékos képességtesztekkel és egy színházi produkcióval is tarkított interaktív családi élményparkot, a The Championt. "A látogatók többsége a 10-18 éves fiatalokból tevődik össze, több iskolás csoportot fogadtunk, de szép számmal érkeztek eddig családok is, ahol nagy szülő-gyermek párviadaloknak lehettünk tanúi” – meséli Illés Gabriella, a kiállítás főszervezője, aki elmondta, hogy az egyre nagyobb érdeklődés miatt úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a kiállítás időtartamát. A főszervező azt is elmondta, hogy jól vizsgáztak a hazai fejlesztésű tesztközpontok, az úgynevezett ChampLabek, így bizonyára sikerrel fog majd szerepelni ez az élménypark a hamarosan induló nemzetközi “körútján” is. "Most dolgozunk a következő évek eseménynaptárán, nagy az érdeklődés, az Egyesült Államok, Ausztrália, Marokkó, Olaszország, Szerbia, Románia is várja az élményparkot” – mondta el a producer.

The Champion kiállítás jegyelővétel >>>

Sajtóanyag: Presspresso

 

 

Kapcsolódó

Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs Hír

Plázs Siófok 2024 Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. Idén a tavalyinál is hosszabb szezonra, ebből következően pedig még több élvonalbeli fellépőre és “átbulizott” hétvégére számíthatunk. A technikailag és külsőleg is teljesen megújult, fesztivál

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

2024 májusában Budapestre érkezik a The World of Banksy kiállítás Hír

World of Banksy Budapest 2024 Világhírű és rejtélyes – Banksy, a modern művészetek határainak feszegetéséről ismert, a mai napig névtelen a bristoli születésű graffitiművész és festő évek óta szenzációs sikert arat a műveivel. Miután már több városban is hatalmas hírnévnek örvendhetett, mint például Barcelonában, Milánóban, Pá

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto