50 ezer látogató vett részt a Gyerek Szigeten Cikk
Hirdetés
Igazi fesztiválhangulatban ünnepelhették a nyári szünet kezdetét a lurkók és szüleik a Generali Gyerek Szigeten. Halász Judit, Gryllus Vilmos és megannyi koncert és aktív program mintegy 50 ezer látogatót vonzott a három nap alatt a Hajógyári-szigetre.
Hagyományosan a legnépszerűbb helyszínek egyike volt a Generali Nagy Családi Kalandjáték, ahol a családtagok egymással együttműködve, logikai és ügyességi feladatokat megoldva jutottak nyereményhez. Évek óta közönségkedvenc az Állatsimogató és az Óriás Ugrálóvár, de nagyon sok szorgos kéz dolgozott a Kézműves Palotában és a Mester téren is. A Gyerek Paradicsomban kertészkedtek, fűszerekkel és madarakkal ismerkedtek, a cirkuszhelyszínen vendégeskedtek Bohóclakásban, zsonglőrködtek és artistáskodtak, a Hangolóra helyszínen pedig zenéltek és hangszerekkel ismerkedtek a lurkók.
Minden korosztály tobzódott a programokban, a legkisebbek a Jana Babajátszóház- és pihenőparkban múlatták az időt, a Retro Videojáték sátorban és a Ganz és MOM Rádióklubban igazi, generációkon átívelő programokon vettek részt nagyszülők és unokáik.
A nyár már beindult, a nagyobbakat várja majd a Sziget Fesztivál augusztusban, de a jövő évi naptárba már most beírhatjuk, hogy a vakáció újra a Hajógyári-szigeten indul.
Gyerek Sziget
Kapcsolódó
Strandok éjszakája a Dunakanyar kapujában, a Lupán Cikk
Holdfényes SUP-ozással, éjszakai csobbanással és szolid partikkal készül a Strandok Éjszakáján a Dunakanyar legmenőbb, természetes vizű strandja, a Lupa. Az ingyenes program július 27-én, szombaton este 7-től indul és tart hajnal 2-ig. Persze ebben a hőségben már napközben is érdemes a vízparton
Lobog a szélben a szélzsák a Plázson Cikk
Programokkal teli héttel csábít ezúttal is a siófoki Plázs, ahol a legnagyobb durranásnak - minden bizonnyal - a pénteki Korda György és Balázs Klári koncert ígérkezik, azonban keddtől vasárnapig ezúttal is bőven akad ok arra, hogy a Balaton fővárosában élvezzük a nyarat. A szokásos ingyenes buli
40 év után ismét Szilvásváradra figyel a világ Cikk
Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberb
Slooow day @ Sziget Fesztivál 2024 Cikk
Akármennyire is zenei lesz a fókuszod a Sziget Fesztiválon, baromira jól esik legalább egy napon kicsit hanyagolni az ütemezett koncertre nyargalást! Lássuk be, egy dúsabb fesztivál-nap lényegében az egyetemi előadásokra vagy a munkahelyi meetingekre való rohangászással egyenértékű. Szóval mi lenn