Húsvéti Kenyérlelke családi nap a Fény Utcai Piacon Cikk

Hirdetés
Április 2-án délelőtt 10 órától Budapest egyik legkedveltebb piaca, a Fény Utcai Piac hívja közösségi terébe a kenyér szerelmeseit. Az ingyenes Kenyérlelke Fesztiválon a húsvét alkalmával bemutatkoznak a legmenőbb pékségek, de jönnek kistermelők, lesznek kalács-workshopok és válogathatunk a minőségi sonkák között. Az eseményt utcazenészek, gyerekprogramok is színesítik. És bárki nevezhet saját kalácsával a Húsvéti Kalácsversenyen, melyen neves zsűri értékeli a legjobbakat.
A Kenyérlelke Fesztivál szervezőinek célja, hogy összehozzák a kenyér szerelmeseit, hogy - megismerve egymást - kicserélhessék tapasztalataikat, megosztva esetleges egyedi fortélyaikat vagy egyszerűen csak nézelődjenek, kóstolgassanak és élvezzék a szórakoztató programokat. A szervezők célja, hogy visszaemeljék a köztudatba az igazi kenyérsütés fogalmát, készítésének változatait, eredeti ízeit és magyar hagyományát.
Míg a rendezvényen a főszerepet a kenyér, a kalács és egyéb péksütemények kapják, a közelgő húsvét okán természetesen ott lesz majd a sonka és a tojás is, valamint kézművesek sora vonultatja fel a jeles nap alkalmával termékeit. A rendezvény természetesen a gyerekeknek is készül aktív programokkal, például alkalmuk lesz megtanulni a briós készítés csínját-bínját. A zenei színpadon ezúttal utcazenészek váltják egymást a nap során. A Buborék Brunch pedig a Kenyérlelke csapatával együttműködve, a Fény Utcai Piac fedett teraszán szuper reggelizők részvételével, kiváló pezsgők kíséretében kínálnak reggeli fogásokat.
A húsvéti alkalommal kalács kategóriában mérettetnek meg a lelkes házisütők és a nevezett „műveket” pedig jeles zsűri értékeli, így Molnár B. Tamás, a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke, Heiszler Olivér Michelin-csillagos séf, Mester Miklós, a Pano pékség tulajdonosa és Ormós Gabriella pék, a KovászLabor blog szerzője.
Kenyérlelke családi nap infó, hírek >>>
Fény Utcai Piac
Kapcsolódó
November 28-tól újra korcsolyapályává alakul a Budapest Park Cikk
Idén újból teljes átalakuláson megy keresztül a Budapest Park: néhány hét alatt a nyár ikonikus koncerthelyszíne varázslatos téli birodalommá változik. A KoriPark november 28-án nyitja meg kapuit, ahol több mint 2200 négyzetméteren lehet korcsolyázni. A pálya közepén ezúttal is ott áll majd a körb
A Hot Wheels Monster Trucks Live™ Glow-N-Fire show Budapestre is eljön 2026-ban Cikk
A Hot Wheels Monster Trucks Live™ Glow-N-Fire show 2026-ban tovább fokozza az izgalmakat. Az eredeti Hot Wheels Monster Trucks járgányok turnéja egy teljesen új járgány bemutatkozásával folytatódik: megérkezik Rhinomite, – a dinamit-orrszarvú tematikájú járgány.
A kihívások elé rohanva, Rhinomite
Decembertől ÁLOMUTAZÓ az Erkelben Cikk
A 2017-ben nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical a megújult Erkel Színház repertoárjában tér vissza idén decemberben, a szereplők közt pedig újra láthatjuk Szabó Győzőt és Stohl Andrást, továbbá ezúttal is ismert sztárok lépnek színpadra a darabban, mint – mások mellett - Nag
Szabó Győző átviszi az embereket az álomvilágba Cikk
Az újjászületett Erkel Színház decemberben igazi ünnepi hangulatba öltözik és a családokat, az apróbb-nagyobb gyerekeket is várja egy varázslatos, karácsonyi programmal. A színház december 19-től tűzi műsorára a nagysikerű Álomutazó című családi mesemusicalt, amely nyolc évvel ezelőtti bemutatója