Jövő héten kinyitja kapuit a Gyerek Sziget! Cikk
Hirdetés
A Hajógyári-sziget újra benépesül június 16-tól három napra, a programban pedig lesz Halász Judit, Gryllus Vilmos, Poronty Cirkusz, bűvész, kézműves foglalkozások, bábszínház, sportprogram, állatsimogató, gasztronómiai játszótér, és ez még nem minden… Az idén egy, hosszú hétvégét átívelő Gyerek Sziget Fesztiválba sűrítették a szervezők a programok sorát, megannyi élményt kínálva kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
A legkisebbeket a Jana Babajátszóház- és pihenőparkban várják játszószőnyeggel, fejlesztő játékokkal, külön gondolva a babák etetésére és pelenkázására, amire külön sátrakban lesz majd lehetőség, a babakocsikra pedig – igény szerint - őrző szemek vigyáznak a Babakocsi parkolóban.
Kukutyinban, a kicsiny falucska közepén a Mester Téren , a régi már-már elfelejtett mesterségekkel ismerkedhetnek a gyerekek, a házacskákban konyha, rajzolós szoba és babaházikó, a falu szélén horgásztó, hintaállatok, fészküket kereső tyúkok is várják a sok- sok városi gyereket. A Gyerek Paradicsomban Gasztrokaland programon megillatolhatók a friss fűszernövények, a Mini Piacon pedig igazi zöldségek, gyümölcsök sorakoznak, amiket lehet játékosan kínálni-venni, miközben olyan különlegességek is kézbe kerülnek, mint a batáta, csicsóka, vagy akár többféle színű cukkini.
A Karamella Cirkuszvilágból nem hiányozhatnak a bohócok rezidenciái sem: ismét beleshetnek az érdeklődők a csak itt megtalálható Bohóclakás ajtaján, a Poronty Cirkuszban pedig olyan, „interaktív” cirkuszi produkciókkal készülnek, amelyekben bűvészt, zsonglőrt, és zenei produkciókat és bohóctréfákat is láthatnak a lurkók.
Aki egyszerűen csak mozogni akar, azt a Sport- és Kalandparkban vagy az Óriás Ugrálóvárban várják, vagy akár számháborúzhat a cserkészekkel, esetleg a Kaboló tanítványok segítségével ismerkedhet a légtornászélet kihívásaival. Az egyik legnépszerűbb helyszín a Generali Akadálypálya, ahol a látogatók ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes pályán. A Generali Nagy Családi Kalandjátékban a családtagok egymással együttműködve, logikai és ügyességi feladatokat megoldva jutnak el az izgalmas nyereményhez, sőt a kalandozás mellett már a legkisebbek is megismerkedhetnek a jótékonykodás fontosságával, játékos módon. A játék végén a Generali Adománybüfében falatozhatnak és egyúttal támogathatnak egy jó ügyet is: a The Human Safety Net program által megálmodott különleges szülő-gyermek tábor megvalósítását. A két Generali egészségügyi szűrőbusz fedélzetén ingyenes prevenciós szűrővizsgálatokat tartanak, amíg a gyerekek mulatoznak érdemes 15 percet az egészségünkre szánni.
Az ALDI KIDS helyszín óriástársassal, kifestőkkel és ügyességi játékokkal várja a kicsiket, Ganz és MOM Rádióklub sátrában amatőr rádiózhatnak az érdeklődők, a Retro Videojáték Sátor pedig igazi szülő-gyermek, nagyszülő-unoka programnak ígérkezik: 25-30-40+ éves gépek várják a játékosokat. A Hangolóra helyszínen pedig számos hangszert kipróbálhatnak a gyerekek.
A Gyerek Paradicsomban a környezettudatosság kerül a középpontba, így lehet majd kertészkedni, fűszerekkel és madarakkal ismerkedni, de a sziget élővilágát is bemutatják majd egy természetjáró séta alatt, és megtudhatunk mindent a mézgyűjtés folyamatáról, a méhész munkájáról, a nektárt adó növények virágzásáról, és arról is, hogyan lehet a méhek számára is élhető világot teremteni a városban. A Nemzetközi Duna Napon, szombaton pedig híres nagy folyónk élővilágát ismerhetjük meg a Fővárosi Állat- és Növénykert sátrában, ahol színes programokkal és ismeretterjesztő előadásokkal várják a kis fesztiválozókat. Aki a falusi élet mellet a vidék állataival is megismerkedne, azt pedig várja az Állatsimogató, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságokat.
A három nap alatt játékos formában ismerkedhetnek a legkisebbek a biztonságos közlekedés alapelveivel, bővíthetik tudásukat balesetmegelőzési ismeretekkel és sok praktikus hétköznapi tudással. De lehet majd barkácsolni, növényt ültetni, tereplépkedni, társasozni, gyurmázni, kutyás programokon részt venni, zsonglőrködni.
Gyerek Sziget 2023 részletes program >>>
Gyerek Sziget
Kapcsolódó
2025-ben is a Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció Cikk
Rendhagyó koncertek, népszerű előadók, interaktív előadások, cirkuszi forgatag, zsonglőrök, cserkészek, kézműves foglalkozások, újdonságok és várva-várt kedvencek töltik meg a Hajógyári-szigetet június 20. és 22. között, ahol a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai garantálják a felhőtlen szó
Vasárnap indul a SopronFest 2025! Cikk
Június 1-jén hivatalosan is megnyílik az idei SopronFest. Budapest Bár koncert, kiállításmegnyitók, podcast beszélgetések Vitray Tamással, Rakovszky Zsuzsával, Cserbik Ritával és Lovasi Andrással, valamint egy különleges vacsora Rákóczi Ferivel is az egész napos programsorozat részei. A SopronFest
Május 25-én újra Müpa Gyermeknap! Cikk
Nagyszabású programforgataggal várja a családokat május 25-én a Müpa Gyermeknap: ingyenes koncertek, tánc- és meseelőadások mellett játékosan izgalmas programokkal, többek között Senával és Trap Kapitánnyal, valamint természetesen készségfejlesztő, kreatív foglalkozásokkal is készül az idén húszév
Na de mi is az, hogy tribute? - Közeleg a Tribute Maraton 2025 Cikk
„Tegye fel a kezét, aki vágyik rá, hogy élőben láthassa az ABBA-t, vagy tomboljon Jim Morrison mikrofonja előtt, de behelyettesíthetjük nyugodtan bármelyik örökzöld legendával a képletet. Jó belefeledkezni az álmodozásba, hogy mi lenne, ha csak egy estére is, de fel lehetne támasztani ezeket a z