Jövő héten kinyitja kapuit a Gyerek Sziget! Cikk

Gyerek Sziget 2023

Hirdetés

A Hajógyári-sziget újra benépesül június 16-tól három napra, a programban pedig lesz Halász Judit, Gryllus Vilmos, Poronty Cirkusz, bűvész, kézműves foglalkozások, bábszínház, sportprogram, állatsimogató, gasztronómiai játszótér, és ez még nem minden… Az idén egy, hosszú hétvégét átívelő Gyerek Sziget Fesztiválba sűrítették a szervezők a programok sorát, megannyi élményt kínálva kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

A legkisebbeket a Jana Babajátszóház- és pihenőparkban várják játszószőnyeggel, fejlesztő játékokkal, külön gondolva a babák etetésére és pelenkázására, amire külön sátrakban lesz majd lehetőség, a babakocsikra pedig – igény szerint - őrző szemek vigyáznak a Babakocsi parkolóban.

Kukutyinban, a kicsiny falucska közepén a Mester Téren , a régi már-már elfelejtett mesterségekkel ismerkedhetnek a gyerekek, a házacskákban konyha, rajzolós szoba és babaházikó, a falu szélén horgásztó, hintaállatok, fészküket kereső tyúkok is várják a sok- sok városi gyereket. A Gyerek Paradicsomban Gasztrokaland programon megillatolhatók a friss fűszernövények, a Mini Piacon pedig igazi zöldségek, gyümölcsök sorakoznak, amiket lehet játékosan kínálni-venni, miközben olyan különlegességek is kézbe kerülnek, mint a batáta, csicsóka, vagy akár többféle színű cukkini.

A Karamella Cirkuszvilágból nem hiányozhatnak a bohócok rezidenciái sem: ismét beleshetnek az érdeklődők a csak itt megtalálható Bohóclakás ajtaján, a Poronty Cirkuszban pedig olyan, „interaktív” cirkuszi produkciókkal készülnek, amelyekben bűvészt, zsonglőrt, és zenei produkciókat és bohóctréfákat is láthatnak a lurkók.

Aki egyszerűen csak mozogni akar, azt a Sport- és Kalandparkban vagy az Óriás Ugrálóvárban várják, vagy akár számháborúzhat a cserkészekkel, esetleg a Kaboló tanítványok segítségével ismerkedhet a légtornászélet kihívásaival. Az egyik legnépszerűbb helyszín a Generali Akadálypálya, ahol a látogatók ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes pályán. A Generali Nagy Családi Kalandjátékban a családtagok egymással együttműködve, logikai és ügyességi feladatokat megoldva jutnak el az izgalmas nyereményhez, sőt a kalandozás mellett már a legkisebbek is megismerkedhetnek a jótékonykodás fontosságával, játékos módon. A játék végén a Generali Adománybüfében falatozhatnak és egyúttal támogathatnak egy jó ügyet is: a The Human Safety Net program által megálmodott különleges szülő-gyermek tábor megvalósítását.  A két Generali egészségügyi szűrőbusz fedélzetén ingyenes prevenciós szűrővizsgálatokat tartanak, amíg a gyerekek mulatoznak érdemes 15 percet az egészségünkre szánni.

Az ALDI KIDS helyszín óriástársassal, kifestőkkel és ügyességi játékokkal várja a kicsiket, Ganz és MOM Rádióklub sátrában amatőr rádiózhatnak az érdeklődők, a Retro Videojáték Sátor pedig igazi szülő-gyermek, nagyszülő-unoka programnak ígérkezik: 25-30-40+ éves gépek várják a játékosokat. A Hangolóra helyszínen pedig számos hangszert kipróbálhatnak a gyerekek.

Gyerek Paradicsomban a környezettudatosság kerül a középpontba, így lehet majd kertészkedni, fűszerekkel és madarakkal ismerkedni, de a sziget élővilágát is bemutatják majd egy természetjáró séta alatt, és megtudhatunk mindent a mézgyűjtés folyamatáról, a méhész munkájáról, a nektárt adó növények virágzásáról, és arról is, hogyan lehet a méhek számára is élhető világot teremteni a városban. A Nemzetközi Duna Napon, szombaton pedig híres nagy folyónk élővilágát ismerhetjük meg a Fővárosi Állat- és Növénykert sátrában, ahol színes programokkal és ismeretterjesztő előadásokkal várják a kis fesztiválozókat. Aki a falusi élet mellet a vidék állataival is megismerkedne, azt pedig várja az Állatsimogató, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságokat.

A három nap alatt játékos formában ismerkedhetnek a legkisebbek a biztonságos közlekedés alapelveivel, bővíthetik tudásukat balesetmegelőzési ismeretekkel és sok praktikus hétköznapi tudással. De lehet majd barkácsolni, növényt ültetni, tereplépkedni, társasozni, gyurmázni, kutyás programokon részt venni, zsonglőrködni.

Gyerek Sziget 2023 részletes program >>>

 

Gyerek Sziget

Kapcsolódó

1 hét múlva kezdődik a BALKAN:MOST Fesztivál! Cikk

BALKAN:MOST 2023 Nem volt még ekkora balkáni buli Magyarországon, de talán még magán a Balkánon sem: 30 koncert és laza hangulat vár mindenkit, akit vonzanak az aszimmetrikus ritmusok. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelkedő eseményeként 30 zenekart lát vendégül 9 balkáni országból, 3

A nyár utolsó napján indul az első INOTA Fesztivál Cikk

Inota Fesztivál 2023 Szakmai konferenciával nyit csütörtökön, és családbarát vasárnappal zárul az első INOTA Fesztivál, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye az azonos nevű hőerőműben - a kettő között pedig száznál is több zenészt, dj-t, fényművészt és vizuális alkotót, illetve tö

70.000-en buliztak a Strand Fesztiválon - már jelen is a 2024-es dátum! Cikk

Strand Fesztivál 2023 hangulat Vasárnap hajnalban ért véget a  11. STRAND Fesztivál, ahol hetvenezer fesztiválozó búcsúztatta együtt  a nyarat. A MOL Nagyon Balaton ezzel ismét teljesítette küldetését, hiszen a nyár utolsó hetében ez a legnagyobb turisztikai esemény a régióban! Ebben az évben a hatalmas koncertkínálat mellett a

Mivel lepi meg Rita Ora a szülinapos SZIN-t? Cikk

Rita Ora live 2023 Már eleve jó hír, hogy a fesztiválszezont Rita Oraval (is) zárhatjuk Szegeden, az meg csak hab a tortán, hogy az énekesnő olyan dologgal készül, amit még hazai közönség nem élhetett át élőben. A Szegedi Ifjúsági Napok zárónapjára, azaz szombatra már nagyon fogynak a jegyek, érdemes ezért mielőbb l