Monumentális lovas show érkezik november végén a Sportarénába! Cikk

Hirdetés

November 30-án és december 1-jén Magyarországon korábban még soha nem látott lovas show-t rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. A rendezvényen fellép a világhírű Oszét Dzsigit Show – a Vihar lovasai, a főszerepben pedig Kassai Lajos lovasíjász tűnik fel. A nagyszabású eseményen jelen lesz több mint 100 szereplő, 70 ló, lovasíjászok, a Győri Ördöglovasok Tóth Szilárd vezetésével, a Kurultaj harcosai, a Nemzeti Lovas Díszegység tagjai, illetve a színészlegenda, Mécs Károly is.

Az Arany ló története egy népvándorlás kori történetet mesél el.  Az Arany ló legendájának előadásán a Győri Ördöglovasok Tóth Szilárd koordinálásával szórakoztatják a nagyérdeműt. A nemzetközi színtéren is elismert társulat elsősorban lovas mutatványokkal dúsított látványos produkcióval készül.

Az esemény résztvevői között ott lesz Kassai Lajos, a modern lovasíjászat megteremtője és csapata. A Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett Kassai Lajosnak köszönhető a lovasíjász képzés elindítása, amellyel a világon elsőként Magyarországon lehet lovasíjász tanári diplomát szerezni a Testnevelési Egyetemen. A csatajelenetekben feltűnnek Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, a Kurultaj harcosai. Az egyesületben több mint száz Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet tevékenykedik. A szervezetben pedig több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző páncélos vesz részt aktívan, főképp ősi hun, avar és magyar viseletben.

A lovas produkció fénypontja az Oszét Jigit show lesz. Az alanya-i lovasok műsorszámát 1991-ben hozták létre. A vezető, orosz tiszteletbeli művész, Arsen Batiev, aki a műfaj egyik alapítója, Mihail Tuganov, a klasszikus oseti jigit hagyományait folytatja. A csapat az osszetiai népviseleteket és zenét használja előadásain. Néhány évig turnéztak Európában, és sikeresen léptek fel a világ legnagyobb cirkuszarénájában, Chime Longban (Kína), részt vettek a híres lovas show-kban a "Pferde Palast" (Németország) és a "Ló szelleme" (UK). A társulat megkapta a cirkuszi művészek Oscar-díjának számító "Arany Bohóc" díjat.

A monumentális lovasszínházi előadásban ötvöződnek egy XXI. század show elemei, lovas szokásaink, valamint a keleti lovas kultúra évezredes értékei. Száguldó paripák, nyílzápor, csatajelenetek, sólymok és tűzeső az Arany ló legendájában. Három generációs családi előadás. Legyen részese az ünnepnek, az első magyar lovas show születésének! 

Az Arany ló előadások és jegyek >>>

 

Az Arany ló

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza

A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk

E Street Parade Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport