Müpa Kultúr Kültér: kihagyhatatlan koncertek, téli mesevilág és jégpálya Cikk

Hirdetés

Radics Gigi és Szőke Nikoletta, a Fool Moon, a Kolompos, a Besh o droM, a Firkin, Malek Andrea, Danics Dóra, na meg a Cimbaliband és a Group’n’Swing. December 2-től újra koncertekkel, jégpályával, karácsonyi hangulattal és különleges ünnepi előadásokkal várja a látogatókat a Müpa Kultúr Kültér. A közel 350 négyzetméteres jégpálya mellett fűtött, hütte hangulatú büfé szolgálja ki a korcsolyázók kényelmét, a Müpa Sátorban pedig izgalmas programok követik majd egymást.

A Müpa Sátor idén még a tavalyinál is nagyobb és ünnepélyesebb lesz, ennek megfelelően idén is különlegesebbnél különlegesebb programokkal hangolódhat az ünnepekre a közönség, a mesés újcirkusz produkcióktól a könnyűzenéig. December 8-án mutatja be legújabb, kifejezetten a Müpa Sátorba megálmodott előadását a Recirquel Újcirkusz Társulat, ahol egy igazi jégbefagyott mesevilágba csöppennek a látogatók. A Kristály című darabban a társulat többi produkciójából már jól ismert artisták ezúttal is külföldi és hazai vendégművészekkel lépnek a jeges porondra, december 8. és 31. között naponta kétszer, összesen 16 alkalommal.

A Recirquel produkciója mellett jazz- és könnyűzenei koncertek, hétvégente pedig családi- és ifjúsági programok kínálnak majd felejthetetlen élményeket minden korosztálynak.

Saját műfajukban mindketten kiemelkedőt alkotnak: Radics Gigi a pop, míg Szőke Nikoletta a jazz egyik legnépszerűbb itthoni előadóművésze, nemzetközi színtéren is elismert énekesnők. Külön-külön mindketten jártak már a Müpában, ám most először adnak közös koncertet. A kelet-európai életérzést népzenével elegyítő Cimbaliband az X-Faktor zenei vetélkedő első női győztesével, Danics Dórával közösen csap a húrok közé, akinek énekhangja és pezsgő egyénisége tökéletesen illik a zenekar muzsikájához. Hasonlóan kirobbanó élményre számíthatunk a kelet-európai, a balkáni és a közel-keleti népzenéket, illetve a magyar népzenét ötvöző Besh o droM koncertjén. Ünnepi hangulatban érkezik az ország első számú pop a cappella együttese, a Fool Moon, igazi klasszikus karácsonyi slágerekkel készül a Mujahid Zoli vezette Group’n’Swing, Malek Andrea pedig egy fantasztikus jazz-zenekar társaságában a gospel világába kalauzolja a nézőket.

Természetesen a legkisebbekről sem feledkeztünk meg: a Kolompos együttes Kiskarácsony-Nagykarácsony című műsorában játékos formában, sok muzsikával és énekkel ismerteti meg a gyerekeket a karácsonyt övező népszokásokkal és rítusokkal: megjelenik majd a Miklós-napi alakoskodás, a lucázás, illetve Luca széke-készítés, a boszorkánymeglesés, a termékenységi babonák, vagy éppen a kis Jézus megszületését köszöntő betlehemezés. Korpás Éva új, Libidaridom című, gyerekeknek szóló világzenei albumát hozza el, a Bahorka Társulat Téli meséjével lop egy kis karácsonyt a szívekbe Az alapjáraton kelta rockot játszó Firkin pedig egyenesen új műfajt teremtett: méghozzá a „matiné rockot”, hogy a legkisebbek is megismerhessék - természetesen a nekik megfelelő környezetben és időben – a szülők kedvenc zenekarát, megtartva a felnőttek szórakozását is garantáló összetéveszthetetlen stílust és hangulatot. Az együttes, ahogyan mindig, most is apait-anyait belead majd, hogy az izgalmas rockmatinén gyerekek és szüleik együtt rophassák az ír ritmusokra.

 

Müpa Kultúr Kültér programok részletesen >>>

 

- Müpa -

Kapcsolódó

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

A MOST valódi kulturális hidakat épített Cikk

A MOST valódi hidakat épített Sikerrel zárult a MOST projekt, a Magyarországról indult, a balkáni és a nyugat-európai zeneipart összekötő úttörő kezdeményezés első, több mint négy éves fázisa. Az ötletgazda és projektvezető Hangvető 10 balkáni és nyugat-európai partnerrel egy komplex, négypilléres szakmai programmal indított e

Random Trip 15 - születésnap a Budapest Parkban Cikk

Random Trip 15 koncert - Budapest Park Idén 15 éves a Random Trip! A zenei szabadság legnépszerűbb játszóterét, a határtalan jammelés és a minőségi zene legnagyobb olvasztó tengelyét tizenöt éve indította útjára Delov Jávor és DJ Q-Cee. Arénákat megtöltő sztárok és a legvirtuózabb muzsikusok, az X, az Y és a Z generáció karaktereinek k

Sziget 2024: nem zenei programok Cikk

Sziget Art of Freedom ArtFusion Field Nagy Utcaszínház Idén újra visszatér a Nagy Utcaszínház, méghozzá egy elbűvölő darus produkcióval, amit a francia Cie Gratte Ciel társulat hoz el. A ROUGE! légi akrobatái mutatják be tehetségüket ebben a multidiszciplináris showban, miközben a folyamatosan változó színpadkép a te