Országos és határon túli turnéra indulnak a kortárs keresztény rock sztárjai Cikk

Hirdetés

A kortárs keresztény rock legnagyobb világsztárjai és a műfaj hazai képviselői indulnak országos és határon túli turnéra, november 11-16 között Nyugat-Magyarországon, november 26. és december 1. között pedig Kelet-Magyarország illetve Kárpátalja és Erdély nagyvárosaiba az “Ez az a nap!” rendezvény keretében, ahol többek mellett fellép a világhírű Delirious? egykori frontembere, Martin Smith, de a magyarok között több helyszínen is ott lesz majd Caramel is.

A 2020. július 18-án, az új Puskás Arénában (volt Népstadion) megrendezésre kerülő 20 éves jubileumi Ez az a nap! előfutáraként novemberben országos és határon túli városokat is érintő turnéra kerül sor. Az Ez az a nap! rendezvények olyan felekezetközi keresztény alkalmak, melynek célja, hogy a résztvevők mélyebben elkötelezzék magukat Istennel, abban a hitben, hogy ezáltal hatással lehetnek környezetükre. A turné összes állomásán fellép Martin Smith, az egykori Delirious? zenekar frontembere, valamint a szintén Nagy-Britanniából érkező Noel Richards is. A Delirious? zenekar vezetőjeként megismert Martin Smith - a világhírű brit csapat feloszlása után - szóló karrierbe kezdett, hogy ilyen módon folytassa szolgálatát. A negyvenes éveiben járó énekes-dalszerző bár már harminc éve aktívan jelen van a keresztény zenei életben, még mindig tud olyat mutatni és letenni az asztalra, amely után az emberek nem csak a kitűnő zenészt, hanem a példaképet is meglátják benne. Noel Richards több mint negyven éve aktív énekes, dalszerző, aki szolgálata során bejárta már az egész világot, hogy Istenről tegyen bizonyságot. A legkülönfélébb helyszíneken lépett fel a világ számos országában a templomoktól kezdve a stadionokig. Noel Richardsnak több mint egy tucat albuma jelent meg, és ezen kívül számos élőfelvételes lemezen közreműködött, melyek közül a legsikeresebb – amelyen a We want to see Jesus lifted high című dalát adja elő - 500 000 példányban kelt el.

A hazai előadókat tekintve a legtöbb helyszínen színpdara lép Caramel, továbbá Pintér Béla, Csiszér László és Prazsák László. Néhány alkalom erejéig csatlakozik Oláh Gergő, Mező Misi, Heléna, az Unless, a PZM és a határon túli állomásokon helyi zenekarok is.

Ez az a nap! roadshow 2019 állomások:

  • Szekszárd, 2019. november 11.
  • Pécs, 2019. november 12.
  • Kaposvár, 2019. november 13.
  • Szombathely, 2019. november 14.
  • Győr, 2019. november 16.
  • Eger, 2019. november 26.
  • Ungvár, 2019. november 27.
  • Nagybánya, 2019. november 28.
  • Miskolc, 2019. november 29.
  • Nagyvárad, 2019. november 30.
  • Debrecen, 2019. december 1.


Ez az a nap! roadshow 2019 információk és jegyek >>>

 

Ez az a nap!

Kapcsolódó

Tízállomásos turnén mutatja be a USEME harmadik nagylemezét Cikk

Lírikusabb hangvételű ballada, progresszívebb, kifejezetten technikás dal és poposabb hangvételű sláger is megtalálható a USEME új lemezén, az Üveghegyen. A hazai pop-rock színtér egyik legtudatosabban építkező zenekara az új albumon tehát műfaji sokszínűséget ígér, mégis ez az eddigi legegységese

Filmes robotok kiállítása nyílt a Savoya Parkban Cikk

A Karib-tenger kalózai, az Avatar, a Transformers vagy éppen a Hellboy karaktereivel találkozhatnak és fotózkodhatnak egy látványos kiállításon a Savoya Park látogatói. Egy lengyel művészcsoport újrahasznosított anyagokból alkotta meg a filmes tematikájú, több mint 2 méter magas robotokat, amelyek

Intim Torna Illegál : a 10. évét ünnepli a zenekar az évindító turnéval Cikk

Négy album, ötven dal, tizenegy kislemez, tíz videoklip, Ötszáz koncert, négyezer setlist, ötszáz pár dobverő, harmincezer ugrabugra! 2020-ban tíz éves az Intim Torna Illegál, így a zenekar úgy döntött, hogy felidézi a tíz év együttlét és barátság legszebb, örökké tartó pillanatait. A szülinapi k

Farsangi Minifesztivál várja a családok február 8-án a Savoya Parkban Cikk

Nagyszabású jelmezverseny, közösségi fánkevés és Kolompos Együttes-koncert is lesz február 8-án, szombaton a Savoya Parkban. A Farsangi Minifesztivál elnevezésű rendezvényen értékes ajándékokat nyerhetnek a gyerekek, és 900 fánkot osztanak ki a szervezők. Minden program ingyenes. A Farsangi Minif