Ősszel is nyílt nappal várja a családokat a HEROSZ Budapesti Állatotthon Hír

Hirdetés

A HEROSZ Budapesti Állatotthon október 5-én, 10.00 – 15.00 óra között tárt kapukkal vár minden két és négylábú érdeklődőt, hogy az Állatok Világnapja alkalmából idén is bárki megismerkedhessen az gazdira váró védencekkel és az állatotthon munkatársainak felelősségteljes munkájával.

A szervezők ezúttal is számtalan érdekes programmal várják a látogatókat. A kutyusokat lehet sétáltatni, a cicákat simogatni, és a kisállatok gondozására, nevelésére vonatkozó kérdésekre is választ kaphatunk. Lesz fleshagility és szolgálati rendőrkutyás bemutató, állatorvosi és fizioterápiás tanácsadás és ingyenes kutyakozmetika. A négylábúak szépségversenyre is benevezhetnek.  A kilátogatókat büfé várja házias ízekkel, és nem marad el a garázsvásár és a tombola sem, melynek bevételét az állatotthonban lakó kutyák, cicák, valamint egyéb állatok életkörülményeinek javítására fordítják a szervezők.

A legkisebbeket ingyenes lovaglás és gyereksarok várja. A rendezvény reggel 10 órától délután 15 óráig áll nyitva az érdeklődők előtt, Budapest XXII. kerületében, a Brassói és Nyél utca találkozásánál. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!

További információk a Nyílt Napról >>>

 

 

HEROSZ Budapesti Állatotthon

Kapcsolódó

Még nagyobb koripályával várja december 1-től a látogatókat a Budapest Park Hír

Budapest Park Jégvilág Harmadik alkalommal tárja szélesre kapuit a Budapest Park téli mesebirodalma, a Jégvilág. Ennek középpontjában egy korcsolyapálya áll, amely idén több mint kétezer négyzetméteren várja a korizókat. De nem csak a pálya lesz nagyobb, a megjelenésben és a kínálatban is találkozhatunk újdonságokkal.

Balatoni turnéra indul a Szörnyek és sellők című zenés gyerekdarab Hír

A szörnyek és sellők A könyv után, - mely A balatoni kacsavész címmel jelent meg - most színdarab is készült Hany Istók és barátai történetéből, akik a gyengélkedő Balaton segítségére sietnek. Jeney Zoltán könyvében Sió mama, a Balaton tündére és a kacsái megmentésére olyan víziszörnyek és is csatlakoznak, mint a Krák

Idén is ingyenes családi fesztivállal indítja a nyarat a Gyerek Sziget Hír

Gyerek Sziget hangulat Háromnapos fesztivállal indítja a vakációt a Generali Gyerek Sziget, a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye népszerű előadók koncertjével, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, zsonglőrökkel és artistákkal, ugrálóvárral, kézműv

Ingyenes folklórünneppel indul a Müpa-február Hír

'A népzene ünnepe' - Müpa Bár lehet, hogy február első vasárnapján a tavasz még nem köszönt be, A népzene ünnepe a Müpában így is gondoskodik majd a jókedvről és mulatságról. A 2008 óta megrendezett esemény gyermekműsorral, táncházakkal és koncertekkel mutatja be a hazai folkzenét jellemző sokszínűség megannyi árnyalatát.