TerraAkva kiállítás a a Fővárosi Művelődési Központban Cikk

Hirdetés

Magyarország legnagyobb terrarisztikai börzéje, a TerraAkva november 25.-én újra Budapesten, a Fővárosi Művelődési Központban.
 
Lélegzetelállító pókok, kígyók, békák, hüllők, teknősök, csigák és kétéltűek lesznek láthatóak szakszerű körülmények között, de vadászgörények, egerek, apró rágcsálók és díszhalak is feltűnnek majd a börzén. Egyszóval minden olyan érdekes és ritka állat, melyeket nem mindennap lehet megcsodálni!
 
Ismét megrendezésre kerül a Leopárdgekkó szépségverseny is, ami egy lélegzetelállító élmény lesz kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hiszen gyönyörű, különböző színű, méretű és mintázatú hüllőket díjaznak majd a zsűri tagjai és a közönség is. A 10 órától kezdődő rendezvényen már a nyitástól megtekinthetőek lesznek a leopárdgekkók, délután kettőkor pedig az eredményhirdetésen kiderül, mely állatok kapják meg a legszebbeknek járó elismerést. Nevezni a www.terraakva.hu/szepsegverseny oldalon megadott információk alapján lehet.

 
A TerraAkva börze nem egy szokványos állatokkal foglalkozó rendezvény, hiszen a szervezők a legnagyobb hozzáértés mellett külön figyelmet szentelnek a családoknak. Éppen ezért több olyan kísérőprogramot is tartanak, melyek hozzájárulnak a helyes és biztonságos kisállattartáshoz, valamint minden lényegi információval ellátják az érdeklődőket. Lehetőség nyílik a hazai legrangosabb tenyésztőktől személyesen kérdezni, akik hosszú évek tapasztalatait tudják megosztani, továbbá Dr Sós Endre páratlan előadással is készül, Egzotikus- és állatkerti állatok orvoslása címmel.
 
Egy biztos, aki ellátogat november 25.-én a TEMI Fővárosi Művelődési Házba, életre szóló élményben részesül az állatvilág fantasztikus csodái között!

 

- TerraAkva -

Kapcsolódó

Ünnepre hangoló előadásokkal várja az egész családot decemberben a Müpa Cikk

https://mupa.hu/programok/naptar/2023/12 Az év végi rohanás közepette és az ünnepi készülődés forgatagában még nagyobb szükségünk lehet a kikapcsolódásra és arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. A Müpa ebben az időszakban is a család minden tagjának kínál programot, amellyel hangolódhat a kö

Tiniturbina, avagy október 23-án legyen a tiniké a Turbina! Cikk

Turbinédzser - Petőfi & Rock'n'roll A Turbinában a helye minden szülőnek és öröklázadónak október 23-án, hogy együtt tomboljunk kedvenc szórakozóhelyünkön, amely napközben átvedlik 6-14 éves kamaszok színhelyévé. Czirják Erika író, Mehringer Marcell énekes és Zubor Rozi (IgenAnya) eszmecserére invitálnak minket a social media hatás

Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre ismét éjjel-nappal nyitva áll a látogatók előtt Cikk

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca.  A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsa-verseny, fényfestés a Fő téren, prog

Szellősréti Kisfesztivál 2023 - Nyárzáró feltöltődés a Balaton mellett Cikk

Szellősréti Kisfesztivál 2023 A Balatontól mindössze negyed órányira, Balatonföldvártól délre, egy csodálatos kis falu, Bálványos adja a díszletét az első hazai „közösségi” fesztiválnak. Augusztus 25-28. között, négy napon át várja látogatóit a Szellősréti Kisfesztivál, ahol hullámzik a zene, feltölt a természet, és a madárcsi