Európa-nap 2017 2017.05.07, Szabadság tér, Budapest

europa_nap_2017_fejlec

Az elmúlt évek hagyományához híven idén is különleges eseménnyel emlékezünk meg az Európa-napról és hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásának évfordulójáról. Május 7-én a „13 év – 13 km” elnevezésű futóverseny nyitja a napot, amelyre többezer jelentkezőt várnak a szervezők. Ezen kívül rengeteg színes program várja majd a Szabadság térre kilátogató családokat, sport- és zenerajongókat, illetve minden érdeklődőt.

Hirdetés

„13 év – 13 km” elnevezéssel május 7-én vasárnap újra elrajtol az Európa-napi fesztivál keretein belül megrendezett ingyenes futóverseny Magyarország európai uniós tagságának ünnepléseként. A futás útvonala európai uniós támogatással megszépült vagy felépült budapesti helyszíneket érint. A minden évben ezreket vonzó futás 13 km-es távja Magyarország uniós csatlakozásának 13. évfordulóját jelképezi. A rendezvény emellett megemlékezik a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulójáról, amivel útjára indult az Európai Unió, és a 30 éves Erasmus-programról is.

„Az Európai Unió történelme során mindig viták eredményeképpen fejlődött. Jelenleg is vita folyik Uniónk jövőjéről. De közben az eddig elért eredményekről se felejtkezzünk el. Az Európa-nap arról szól, hogy együtt örüljünk a közös eredményeinknek: a kibővült gazdasági lehetőségeknek, a szabad mozgásnak, a közös erőfeszítésekkel elért jelentős fejlesztéseknek – amelyek között néhány kiemeltet az Európa-napi futás is érinteni fog” – mondta el Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

Az Európa-napi fesztivál és családi nap minden évben nagy érdeklődésnek örvend, amely a futóverseny mellett a többi színes és érdekes programnak is köszönhető. „Május 7-én többek között kézműves játszóházzal, mesesarokkal, óriás társasjátékkal, gyermekműsorokkal, Suhanj! Fitness programmal várjuk a Szabadság térre látogató családokat, de a zenerajongóknak is izgalmas programokkal készülünk. A nap folyamán fellép többek között a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Romano Drom és Caramel is”– tájékoztatott Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának irodavezetője. Hozzátette, hogy mindezek mellett a kilátogatók az uniós munkavállalás és külföldi tanulás lehetőségeiről, valamint különböző szakmai gyakornoki programokról is tájékozódhatnak majd. A helyszínen személyre szabott karriertanácsadásra és nyelvvizsgákkal kapcsolatos ismeretszerzésre is lesz lehetőség.

Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezi együttműködésben a Miniszterelnökséggel és a Fővárosi Önkormányzattal. A programok ingyenesek.

 

Sajtóanyag: Red Lemon

Kapcsolat

  • Európa-nap 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 May 07 10:00
    Vége:
    2017 May 07 23:00
    Szabadság tér:
    Budapest ,
    Szabadság tér ,
    1054 ,

Nagyszínpad

  • 07:00-08:30 Futók érkezése, regisztráció
  • 08:30-09:00 Futóverseny - bemelegítés
  • 09:00-11:00 13év -13km EU-s futás
  • 12:00-12:45 Megnyitó, eredményhirdetés, tombolahúzás
  • 14:00-15:00 Henri Gonzo & Perez Dániel (Fran Palermo)
  • 16:00-17:00 Romano Drom
  • 18:00-19:00 Pannonia Allstars Ska Orchestra
  • 19:30-21:00 Caramel

Pódiumszínpad

  • 11:00-12:00 Hahó Együttes
  • 12:45-13:30 Mesekocsi Színház: Az állatok nyelvén tudó juhász
  • 15:00-15:45 Rutkai Bori Banda 
  • 17:00-17:45 Mintapinty Zenekar