Hétvégén vízre száll a Plázs és zakatol a Szerelemvonat Siófokon Cikk

Plázs 2022 - Demjén Ferenc

Hirdetés

Június 11-én először indul útjára a Baharttal közös Plázs Boat Party, egy felejthetetlen buli a Balaton közepén, míg a „szárazföldön” jön az idén első Rakonczai Piano est, a nagyszínpadon pedig Demjén játszik ezen a hétvégén a Plázson.

A több ezreket megmozgató nyitóhétvége után újabb siker bulikra számíthatunk ezen a hétvégén a Plázson, ami a szezon első Rakonczai Piano estjével indul az Arénában június 10-én. Pénteken tehát zongora, slágerek és tánc hajnalig Rakonczai Imre dallamaira. Másnap a nagyszínpadon egy élő legendát köszönthetünk, Demjén Ferencet, aki örökbecsű dalait hozza el a Balaton fővárosába. A Kossuth-díjas énekes-dalszerző több évtizedes karrierje során olyan slágereket jegyzett, mint a Szerelemvonat, a Honfoglalás vagy éppen a Fújom a dalt, de a sort szinte bármeddig lehetne folytatni, Demjén Ferenc koncertjein garantált az együtt éneklés. 

A koncert után az On The Low csapata mutatkozik be az Arénában. A trap és new wave rap kollektíva Budapesten már rendre megtölti a klubokat, most pedig itt az ideje, hogy Siófokon is megismerjék őket. A hajnal négyig tartó On The Low pres. On The Beach 2. buliban slowgod, pachee, khaze, ercsé, grasa, ekhoe, kolg8eight, kisé, figura, ibbigang és dj gozth váltják majd egymást.

Június 11-én indul az első Plázs Boat Party is, hamisíthatatlan "Plázs élmény” a Balaton közepén. Idén a Plázs és a Bahart együttműködésének köszönhetően öt alkalommal bont vitorlát a Plázs exkluzív bulihajója, ahol a magyar tenger vízén ringatózva élhetjük át a nyár egyik legjobb buliélményét.

Első alkalommal a Be Massive csapata érkezik a fedélzetre, fellép Metha, Dubecticut és Lenny Lenoks is. A hajó a Siófoki hajóállomásról indul, jegyek pedig csak limitált számban, elővételben érhetők el, így érdemes időben lecsapni rájuk. Miután a hajó ismét horgonyt vet, a Plázs Clubban folytatódik a hajnalig tartó after party.

Plázs infók, jegyek >>>

 

Plázs Siófok

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk

Džumbus Trio - PONT Fesztivál 2025 Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol

Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet Cikk

Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend! A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog