Ingyenes látványosságok hétvégén Siófokon Cikk
Hirdetés
Feltárulnak Kálmán Imre szülőházának máskor elzárt részei, sőt ingyenen lesz látogatható a ház, mert idén először Siófok is csatlakozott a Kulturális Örökség Napja programsorozathoz. Ugyanígy ingyenes lesz Siófok ékessége, a csodálatosan felújított Víztorony is.
1984-ben indult útjára Európában a kezdeményezés, melynek célja az, hogy a máskor esetleg elzárt, jelentős kulturális örökségi helyszínek szakszerű vezetés mellett legyenek hozzáférhetőek a nagyközönség számára. A program olyan sikeres volt, hogy 1991-ben az Európai Unió támogatásával hivatalosan is létrejött a rendezvénysorozat Európai Örökség Napok elnevezéssel. Ehhez még az évtizedben Magyarország is csatlakozott, így a rendezvénysorozatot itthon is évről évre megszervezik a műemlék- és örökségvédelemi szervezetek vezetésével. A központi felhíváshoz bármelyik település csatlakozhat, Siófok pedig idén két helyszínnel is részt vesz a Kulturális Örökség Napjain szeptember 14-15. között.
Az egyik helyszín Siófok legemblematikusabb épülete, a több mint százéves Víztorony. A műemléképület ugyan máskor is látogatható, ezúttal azonban előzetes regisztráció után ingyenes sétán lehet bejárni a 45 méter magas építményt, amelyet 2012-ben, építésének 100. évfordulóján újítottak fel teljesen.
A szombat esti séta után a szervező Kálmán Imre Kulturális Központ kalácsozásra és kakaózásra, illetve hálózsákos esti filmnézésére várja a családokat. A Kulturális Örökség Napok témájához kapcsolódva az Éjszaka a múzeumban című filmet vetítik le az ingyenes programon, melyhez azok is csatlakozhatnak, akik a Víztorony bejárására a helyek korlátozott száma miatt esetleg nem tudtak regisztrálni.
Idén először a világhírű siófoki születésű operettszerző, Kálmán Imre szülőháza is bekerült a Kulturális Örökség Napok helyszínei közé. A Kálmán Imre Emlékházba így ingyen lehet bejutni a nyitva tartási idő alatt pénteken és szombaton.
A látogatók nemcsak megnézhetik az zeneszerzőre emlékező állandó kiállítását, amelyre máskor csak belépőjegy váltásával lenne lehetőség, hanem a pincétől a padlásig be is járhatják a műemlék jellegű épületet. Az emlékház munkatársai ugyanis olyan helységeit is megmutatják Kálmán Imre szülőházának, amelyek máskor el vannak zárva a nagyközönség elől. A résztvevőknek meglepetés ajándékkal is kedveskednek a szervezők.
Péntek este egy időszaki kiállítás is nyílik az Emlékházban: Tálos Ágota festőművész a Balatontól - Óceánig című tárlata, amelyet a programsorozat keretében szintén ingyenesen lehet megnézni.
Siófok50 programok és további információk >>>
Sajtóanyag: PressPresso
Kapcsolódó
Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk
A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz.
Közel 20 hely
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Pénteken indul a 2025-ös Gyerek Sziget! Cikk
A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és pers
A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk
Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a