Jön az első országos vízibicikli verseny! Cikk
Hirdetés
Siófokon még szeptember 1-jén is tart a nyár: az ország egyik legkedveltebb nyári sportjában, vízibiciklizésben rendeznek látványos bajnokságot a Nagystrandon. Az I. Siófoki Vízibicikli Derby a város nyárbúcsúztató rendezvénye, a Bor- és Fröccsfesztivál része.
Kardos László, a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület elnöke azt mondta, hogy azért találták ki a rendhagyó bajnokságot, mert szerettek volna egy különleges programot szervezni magára a Balaton vizére is. Köztudott, hogy nagyon sok eseménnyel készülnek a Balaton-parti települések a nyári szezonra, de magán a tavon a fürdőzés és az általános sportolási lehetőségek mellett már jóval kevesebb a program. Mivel a vízibiciklizés nagyon népszerű a fürdőzők körében a Balatonon, és igazán nagy, országos versenyt még nem rendeztek ebben a „sportágban”, adta magát a derby ötlete. „Arra gondoltunk, hogy egy ilyen versennyel mindenkit közelebb tudunk hozni a vízhez” – mondta Kardos László.
Hozzátette, hogy az is fontos célja a versenynek, hogy felhívják a figyelmet a vízibiciklik helyes használatára, hiszen hiába könnyen használható eszközről van szó, nagyon sok baleset történik vízibiciklizés közben. A versenyek mellett éppen ezért a vízbiztonságról is szó lesz a szombati derbyn.
A futamok 5 órakor kezdődnek, egyszerre két csapat mérkőzik egymással a PLÁZS előtt kijelölt 25 méteres pályán, ahol oda-vissza összesen 50 métert kell megtenni a vízibiciklikkel. A távval a versenynek otthont adó Siófok előtt tisztelegnek, amely idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját.
A két csapat közül értelemszerűen a győztes jut tovább a döntő futamokra, de a vesztesek sem esnek ki teljesen a versenyből: nekik vigaszágas küzdelmeket terveznek, hogy ők se egyből búcsúzzanak a derbytől. A versenyt a partról, de a vízből is figyelemmel lehet majd követni, hiszen a szervezők azt szeretnék, hogy minél többen szurkolhassanak a várhatóan látványos küzdelmek alatt. „Szeretnénk nagyon közel hozni a nézőkhöz a versenyeket” – mondta Kardos László.
A Siófoki Vízibicikli Derbyn ötfős csapatok indulhatnak. A legénység két tagja tekeri a vízibiciklit, ketten pedig hátul térdelnek, és kenulapátokkal segítik a haladást. Az ötödik csapattag a „kapitány”, aki a csúszdán ül majd, és egy meglepetés feladata is lesz. Ezt viszont csak a verseny napján, a helyszínen árulják el a szervezők.
A Balaton-Parti Kft.-nek köszönhetően díjakat is kiosztanak a legeredményesebb csapatoknak: lesznek érmek és kupák, illetve helyi vállalkozók felajánlásaiként nyeremények is. Mivel a versenyt a Bor- és Fröccsfesztivál ideje alatt rendezik meg, így iható díjakra is lehet számítani.
A versenykiírás egyébként annyira népszerű volt, hogy Kardos László beszámolója szerint a nevezési határidőt meg is kellett hosszabbítani egy héttel. Az már biztos, hogy saját csapattal indul a Somogy Megyei Önkormányzat, amelynek elnöke, Bíró Norbert az esemény fővédnöke. A városi önkormányzat is benevezett a derbyre, csakúgy, mint több siófoki cég, illetve a tűzoltóság és a vízimentők. Természetesen nem csak siófoki csapatok indulhatnak a versenyen, így más településekről is érkezett nevezés.
A szervezők szeretnék, ha az I. Siófoki Vízibicikli Derby hagyományteremtő lenne, és jövőre is megrendezhetnék a versenyt.
Siófok 50 további programok és információk >>>
Sajtóanyag: Siófok50
Kapcsolódó
Újabb gyűjteménnyel tér vissza a szegedi Classic Car Show Cikk
Mintegy 5000 m2-es területen 150 Mercedes autócsodát ígér az idén május 10-11. között jelentkező Classic Car Show a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most - néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjteményt mutat be, az eddig nem látott autók közöt
Fagyi féláron - Május 8-án újra itt a Magyar Fagylalt Napja Cikk
2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat. A szervező Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra, közösségi
Május 17-én újra Nyitott Főzdék Napja! Cikk
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén is a különleges fűszerekkel, speciális komlózási eljárásokkal készülő, vagy épp különféle hordókban érlelt sörök lesznek a középpontban.
Ahogy azt a sö
20. alkalommal versenyezhetünk a Fogaskerekűvel Cikk
Nincs tavasz Budapest kedvenc sportnapja nélkül, ráadásul ebben az évben komoly jubileumot ünnepel az Előzd meg a Fogaskerekűt hagyománya: kereken 20. alkalommal mérheti össze bárki magát a piros hegyi vasúttal.
A történet viszont nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, hiszen a