Kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház Cikk

Hirdetés
Burai és G.w.M, Király Viktor és a Ponyvaregény - mi a közös bennük? 2019. július 12-14 között ezek a nevek mind megfordulnak majd a Budai Szabadtéri Színházban. Mozgalmas hétvége következik: pénteken Burai Krisztián és G.w.M. első közös koncertjét, szombaton Király Viktor szuperkoncertjét rendezik meg Budapest legújabb szabadtéri színházában, vasárnap pedig szabadtéri mozivásznon vetítik le a Ponyvaregényt a szervezők.
Ahogy azt már korábban hírül adtuk: Budán új nyári színház várja az érdeklődőket, méghozzá a volt csillebérci úttörőtábor területén. A gyönyörű, fákkal körülvett, természetközeli színpad azonban komoly meglepetéseket tartogat: a retro helyszín ellenére a legmodernebb színháztechnikák kerültek felszerelésre, így olyan nagyporodukciók is “beférnek”, melyek általában csak a fesztiválszínpadokon szoktak előfordulni.
Július 12-én, pénteken este Burai Krisztián és G.w.M. adnak közös nagykoncertet, amely zenei történetük során most előszőr fordul majd elő. Mindkét produkció önálló koncertettel és nagyyenekarral lép színpadra, így garantáltan egész estét koncertshow várja a fiatalokat!
Július 13-án ugyanaezen a nagyszínpadon Kriály Viktor ad önálló és meglepetésekkel tarkított szuperkoncertet, a nyár folyamán csak itt látható az énekes ilyen jellegű önálló produkcióval.
Július 14-én éjjel pedig kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház. Végre újra van hol mozizni a szabad ég alatt! Nem is akármilyen filmet lehet majd az ország legnagyobb szabadtéri mozivásznán végignézni: a Ponyvaregényt veszik elő a szervezők.
A Budai Szabadtéri Színház egész nyáron közel 50 programot kínál, melyből 10 este a kertmoizizás jegyében telik majd. A színház vezetősége nem “csak” mozivetítésként jellemzi ezeket az estéket, a helyszín adottságai miatt inkább mozi-pikniknek szeretik nevezni, hiszen ez az a környezet, ahol tényleg egészen más élményt okoz a filmnézés is.
Budai Szabadtéri Színház
Kapcsolódó
November 28-tól újra korcsolyapályává alakul a Budapest Park Cikk
Idén újból teljes átalakuláson megy keresztül a Budapest Park: néhány hét alatt a nyár ikonikus koncerthelyszíne varázslatos téli birodalommá változik. A KoriPark november 28-án nyitja meg kapuit, ahol több mint 2200 négyzetméteren lehet korcsolyázni. A pálya közepén ezúttal is ott áll majd a körb
A Hot Wheels Monster Trucks Live™ Glow-N-Fire show Budapestre is eljön 2026-ban Cikk
A Hot Wheels Monster Trucks Live™ Glow-N-Fire show 2026-ban tovább fokozza az izgalmakat. Az eredeti Hot Wheels Monster Trucks járgányok turnéja egy teljesen új járgány bemutatkozásával folytatódik: megérkezik Rhinomite, – a dinamit-orrszarvú tematikájú járgány.
A kihívások elé rohanva, Rhinomite
Decembertől ÁLOMUTAZÓ az Erkelben Cikk
A 2017-ben nagy sikerrel bemutatott Álomutazó című családi mesemusical a megújult Erkel Színház repertoárjában tér vissza idén decemberben, a szereplők közt pedig újra láthatjuk Szabó Győzőt és Stohl Andrást, továbbá ezúttal is ismert sztárok lépnek színpadra a darabban, mint – mások mellett - Nag
Szabó Győző átviszi az embereket az álomvilágba Cikk
Az újjászületett Erkel Színház decemberben igazi ünnepi hangulatba öltözik és a családokat, az apróbb-nagyobb gyerekeket is várja egy varázslatos, karácsonyi programmal. A színház december 19-től tűzi műsorára a nagysikerű Álomutazó című családi mesemusicalt, amely nyolc évvel ezelőtti bemutatója