Közösséget építenek a Gitármánia Táborban Cikk
Hirdetés
Még a korábbi évekhez képest is nagyobb hangsúlyt fektet a közösségépítésre a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor, amit idén már 26. alkalommal szerveznek meg a szolnoki Tiszaligeten. A közösségfejlesztő előadásokat és zenekari órákat is beleszámítva az 1 hét alatt 110 kurzuson vehetnek részt az ifjú és kevésbé fiatal zenészek július 22. és 28. között.
A tavalyi számok jól mutatják, hogy Magyarország legnagyobb múltú zenei tábora miért is fontos a hazai könnyűzenei életben: az előző évben 76 zenekar alakult majd adott koncertet a táborban. 10 együttes összesen 30 dalt rögzített a két, ingyenesen használható stúdióban. Anno itt bontogatta szárnyait a Margaret Island, az AWS, a Subscribe és a Junkie Jack Flash is.
Idén nagyjából 90 zenetanár, muzsikus és zeneipari szakember tart előadást a táborban. 20 különböző zenei témakör oktatása zajlik, többek közt ének, gitár, dob, basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, egyéniségfejlesztés, hangszerelés, stúdiózás, szövegírás és zenekari képzés. A jövő zenészei különböző szakmai órákon is részt vehetnek, ilyen a hallásvédelem, a hangszerépítés, a hangtechnikai ismeretek, a szerzői jogok, a színpadi ismeretek, a technológiai előadások, a zenekari képzés és a zeneterápia. A 15 professzionális berendezett teremben napi 12 órán át zenélhetnek az együttesek. A tavalyi sikereken felbuzdulva idén is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők az elektronikus zenei órákra.
A 26. Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborba 2019. július 10-ig lehet jelentkezni a az esemény weboldalán.
Gitármánia Tábor
Kapcsolódó
Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk
A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz.
Közel 20 hely
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Pénteken indul a 2025-ös Gyerek Sziget! Cikk
A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és pers
A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk
Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a