Május 17-én újra Nyitott Főzdék Napja! Cikk

 Nyitott Főzdék Napa 2025

Hirdetés

Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén is a különleges fűszerekkel, speciális komlózási eljárásokkal készülő, vagy épp különféle hordókban érlelt sörök lesznek a középpontban.

Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt öt évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak a sörfőzdék, szerte az országban! A kezdeményezés célja ezúttal is az, hogy egyenesen a sörfőzdékhez vigye a sörszerető, illetve a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget.

A rendezvényen résztvevő kisüzemekben lehetőség lesz a főzde bejárására, sörkóstolásra és -vásárlásra is. Knap Gábor, a rendezvény főszervezője arról tájékoztatott, hogy a 2020-as, első alkalom óta országosan mintegy 40 különféle sörfőzdébe látogathattak el az érdeklődők a Nyitott Főzdék Napján, illetve a szervezők számításai szerint kb. 500 csoportos főzdelátogatás valósult meg.

„Az idei évben nem készültünk kiemlet sörtípussal, hanem arra kértük a kezdeményezéshez csatlakozó főzdéket, hogy a legnépszerűbb termékük mellett legalább egy szezonális újdonságot is mutassanak be a hozzájuk érkezőknek” – mondta a főszervező. Hozzátette: ezzel a kisüzemi sörfőzdék azon tulajdonságát szeretnék kiemelni, hogy bámulatos gyorsasággal tudnak reagálni a trendekre, egy-egy divathullám hetek alatt átfut a rendszeren, így a fogyasztóknak érdemes figyelmesen követni a főzdék kommunikációját, ha nem akarnak lemaradni egy-egy új termékről.

A kezdeményezéshez csatlakozó sörfőzdék folyamatosan kerülnek fel a Nyitott Főzdék Napja hivatalos oldalára, rövidesen pedig a részletes programokat is ismertetik a szervezők.

 

Beerporn

Kapcsolódó

2025-ben is a Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció Cikk

Gyerek Sziget 2025 programok Rendhagyó koncertek, népszerű előadók, interaktív előadások, cirkuszi forgatag, zsonglőrök, cserkészek, kézműves foglalkozások, újdonságok és várva-várt kedvencek töltik meg a Hajógyári-szigetet június 20. és 22. között, ahol a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai garantálják a felhőtlen szó

Mi kerül idén a Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál poharába? Cikk

IV. Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál Egyre tudatosabbak, alkalomszerűbbek, ízlésükben nyitottabbak: ilyenek ma a magyar borfogyasztók. A Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál szervezői idén is azért dolgoznak, hogy a kulturált borfogyasztás és a borral kapcsolatos élmények újra a hétköznapok részévé váljanak, különösen a fiatalabb gener

Rekordszámú látogatót vár a 10. szezonjában a siófoki Plázs Cikk

Idén rekordszámú látogatót várnak a siófoki Plázsra Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központja, a siófoki Plázs. A szeptember elejéig tartó szezonban látványos fejlesztésekkel, a hazai zenei élet legnépszerűbb előadóival és több nemzetközi produkcióval is várják a látogatókat. A szervezők mi

Május 25-én újra Müpa Gyermeknap! Cikk

Müpa Gyermeknap 2025 Nagyszabású programforgataggal várja a családokat május 25-én a Müpa Gyermeknap: ingyenes koncertek, tánc- és meseelőadások mellett játékosan izgalmas programokkal, többek között Senával és Trap Kapitánnyal, valamint természetesen készségfejlesztő, kreatív foglalkozásokkal is készül az idén húszév