A hétvégén indul a Bakonyi és a Festetics Vágta Cikk

Különleges Elővágtáknak nézünk elébe ezen a hétvégén, hiszen nem mindennapi helyszíneken élvezhetik a látogatók a lovas programokat és izgalmas futamokat. Míg a szombati Bakonyi Vágtát a Zirc melletti Tündérmajorban, a mesébe illő Tündér Farmon rendezik meg, addig a két napos gyenesdiási Festetics Vágtának az impozáns Festetics-kastély és a nagymúltú, hegyekkel körülölelt Faludi-sík ad otthont, ahol egykoron a híres Festetics ménes lovait tréningezték.

Hirdetés

A különleges környezetben várhatóan bravúros futamoknak  lehetnek majd szemtanúi a látogatók, akármelyik Elővágtát is választják hétvégi programnak. A Bakony szívében Zirc színeiben Molnár Gyöngyi is indul, aki bizony már kétszer állhatott fel a Nemzeti Vágták döntőjében a dobogó legtetejére. A Festetics Vágta mezőnye is nagyon erős: az indulók között van a tavalyi Nemzeti Vágta második helyezettje és több olyan lovas is, akik döntőbe jutottak már legalább egyszer a hatalmas lovas fesztivál 10 éve alatt.

Mindkét Elővágtán fellép a Fordulj Kispej Lovam Néptáncegyüttes, akik ízelítőt adnak abból a fergeteges hangulatból, amit a szeptemberi Nemzeti Vágtán, az ország eddigi legnagyobb szabadtéri táncházában élhetnek majd át a látogatók. Az Elővágtákon az együttes egy 8-10 fős férficsapattal képviseli magát, szeptemberben a Hősök terén viszont kortól és képzettségtől függetlenül bárki csatlakozhat majd a hatalmas körtánchoz.

A Festetics Vágta további meglepetéseket is tartogat még. A két napos rendezvény első, ráhangoló napja a Festetics-kastélyban és parkjában széles programkínálatot nyújt a lovaskultúra jegyében. A parkban a régi időket megidézve bemutatják majd az arisztokrácia lovas szokásait, például azt, mire kellett figyelnie egy dámának a nyeregben, a Tükörteremben pedig lovas témájú élő zenei összeállítással készülnek a szervezők.

További információk:

 

Sajtóanyag: Nemzeti Vágta

Kapcsolódó

Cseh győzelem a Red Bull Air Race szezonnyitóján Cikk

Karrierje első futamgyőzelmét aratta szombaton a cseh Martin Sonka a Red Bull Air Race 75., „gyémánt“ futamán, melynek immáron tizedik alkalommal Abu-Dzabi adott otthont. Második helyen a spanyol Juan Velarde végzett, aki pályafutása során szintén most először állhatott a Red Bull Air Race dobogójár

Véget ért az Idegenvezetők Világnapja - Ezrek jártak a szervezett városnéző programokon Cikk

Február 23-26. között idén közel száz izgalmas budapesti program várta az érdeklődőket az Idegenvezetők Világnapja alkalmából, amelyen több ezer érdeklődő vett részt. A szervezők szerint a négynapos programsorozat sikere igazolja, hogy a belföldi lakosokban is megvan az igény arra, hogy jobban megis

Ifjú tehetségeket keres a Magyar Labdarúgó Szövetség Cikk

A Magyar Labdarúgó Szövetség belevaló és különleges 10-14 éves fiú- és lányfocistákat keres a Bozsik Bajnokok programba. A kiválasztott gyerekek többek között Gera Zoltánnal, Király Gáborral, Juhász Rolanddal és Fenyvesi Evelinnel játszanak együtt május 31-én, a Magyar Kupa-döntő előtti gálamérkőzés

A kulcs benned van - Így készülj fel a szabadulószoba játékokra! Cikk

Budapest már készen áll arra, hogy otthont adjon Földünk első szabadulószoba világbajnokságának. A napokban ideérkeznek távoli kontinensek és szomszéd országok legjobbjai egyaránt, hogy megmérettessenek a speciálisan az alkalomra kialakított szabadulószobában. 22 csapat jön fővárosunkba március 23-á