NAAF 2018 - Így hasított a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál Cikk

Hirdetés

Őrült aszfaltbetyárok, félelmet nem ismerő rodeósok, széttaposott, szétszaggatott roncsautók, óriás szörnyetegek, öblösen morgó, duruzsoló V8 izomgépek, velőtrázó-táncoló négykerekűek – egy gumifüsttel és benzingőzzel dúsított hétvége Komáromban. 17. alkalommal dübörögtek az amcsi verdák a Monostori erődben.

Több mint 1000 amerikai autó érkezett Komáromba a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra. Az OT-s rendszámú ritkaságoktól - egészen korai évjáratú, a 20-as évekből származó jármű is látható volt – a 21. századi izomkolosszusokig megannyi szépséges négykerekű volt megcsodálható a Monostori erődben.

Séta közben olyan vasak suhantak el az ember mellett, amelyeket múzeumokban kellene mutogatni. Az autó-bemutatókon az is kiderült, hogy a külcsín mellett a veterán csodák teljesítménye és felszereltsége is bámulatra méltó. Talán nem mindenki tudja, de a tengerentúlon már a 70-es években olyan extrákat tettek ezekbe a járgányokba, amelyet akkor még Európában hírből sem ismertek, leszámítva egy-egy exkluzív luxusautót.

Azok sem maradtak hoppon, akik inkább a böhömnagy terepjárókhoz vonzódnak, szép számmal voltak láthatók Jeepek és Dodge pick-up-ok (mély, morgó hangjuktól még a medvék is eszeveszett futásnak eredtek volna). A sportkocsik szerelmeseit a Chevrolet Camaro, a Pontiac, a Mustang vagy a Dodge Challenger verdák látványa kényeztette, a legőrültebb aszfaltbetyárok ráadásul még harcba is szálltak, jó pár szett gumit eldurrantva versenyeztek a nézők kegyeiért.

A fesztivál „legnagyobb” látványosságai a Big Foot-ok voltak, nem csak méretükből adódóan, hanem ahogy a roncsautókat kíméletlenül taposták - zúztak, daraboltak és szaggattak. A Drag Racing Team fülsüketítő bemutatója is megért egy misét. Ezek a gyorsulási versenyautók nemcsak elképesztő teljesítményekkel bírnak, de olyan hangot okádtak ki magukból, hogy az ember hirtelen azt se tudta hova fusson előlük.

Az amerikai életérzést a pórusaikon szívták be a fesztiválozók, a benzingőzös nappalokat rock and rollos éjszakák követték, pörgős rockabilly koncerteken tombolt a közönség. Nagy Feró pedig a következőt énekelte: „Ha végre itt a nyár és meleg az idő, az ember NAAF-ra jár...” 

Aki vett már részt valaha is autós találkozókon, az tudja, hogy igazi adrenalin bomba bulikról van szó. A Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál pedig köztük is kuriózumnak számít, nem csak nagysága és nemzetközisége, hanem a rendezvény helyszíne miatt is. A Monostori erőd kiváló díszletet ad az amerikai autós dzsemborihoz. A külföldiek is imádják, évről-évre egyre többen és egyre messzebbről érkeznek – a lengyel, szlovák, litván, francia, cseh és holland rendszámok mellett kanadai zászló is feltűnt a fesztiválon. Jövőre immáron 18. alkalommal gyűlnek majd össze az amerikai autók szerelmesei Komáromban, hogy 4 napig újra együtt lüktessenek a szabadság ütemével.

 

- Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál -

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

100 különleges Mercedes, 100 izgalmas történet Cikk

Classic Car Show & Expo 2024 - Mercedes A világ egyik legdrágább Mercedes-e, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott Merci is látható április 20-21-én Szegeden, a mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító Mercedes-t kiá

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Előzd meg 2024-ben is a Fogaskerekűt! Cikk

Előzd meg a Fogaskerekűt 2024 Egészen pontosan 19 éves hagyomány már, amikor tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt mozdulnak, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. A Széchenyi-hegyre barátságosan siető piros vasút pedig minden évben vállalja a kihívást: a legutóbbi alkalmakkor már több száz fősre nőtt t