125 milliós kistermelői forgalom a Magyar Ízek Vásárán Cikk

A cudar idő ellenére is mintegy 7500 látogató volt kíváncsi a hétvégén megszervezett Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből tudtak válogatni az érdeklődők, emellett színes gasztronómiai és kulturális programok várták őket. A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt.

Hirdetés

A Magyar Ízek Tavaszi Vásárának fő témája az Agrármarketing Centrum sertéskampányához kapcsolódóan a sonka- és hústermékek voltak, számos gazda jelent meg a friss füstült árukkal, kolbászokkal, húsvéti csemegékkel. Emellett azonban a kézműves termelők a hazai finomságok legszélesebb skáláján mozogva kínálták portékájukat, összesen több mint ezer féle magyar terméket felvonultatva.

Szerencsére a közönséget még a tavasz eleji hideg időjárás sem tudta eltántorítani az eseménytől, a két nap alatt mintegy 7500 érdeklődő fordult meg a Várkert Bazárban a gasztronómiai és kulturális, illetve gyerekprogramokkal színesített mustrán.

„A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt, amely teljes egészében visszaáramlott a magyar élelmiszergazdaságba. Nagyszerű érzés, hogy közreműködhetünk az eredeti forrásból származó, hazai kézműves finomságok népszerűsítésében, és a közönség pedig egyre inkább értékeli a törekvéseinket, a magyar termékeket” – hangsúlyozta Pap Krisztián, a Magyar Ízek alapítója.

 

Sajtóanyag: Magyar Ízek Vására

Kapcsolódó

40 hazai független lemezkiadó kínálatából válogathatunk az Independent Label Fair Budapest vásárán Cikk

 Independent Label Fair 2023 Szeptember 23-án hetedik alkalommal szervezik meg az Independent Label Fair Budapest (ILF) vásárát a Magyar Zene Házában, ahol közel negyven hazai és határon túli magyar független kiadó kínálatából szerezhetik be lemez- vagy kazettagyűjteményük legújabb darabjait az érdeklődők. A börze mellett a m

Bach-ot is kínál mindenkinek a Fény Utcai Piac Cikk

Fény Utcai Piac Új arculattal és izgalmas programok sorával várja látogatóit egész évben a Fény Utcai Piac. Buda legkedveltebb piacán a hétvégi események közt  - mások mellett - gasztronómiai események, zenei előadások, design vásár teszi teljessé a programot, de lesz bringa- és pecabörze is – kinek, mihez van ke

Egy hónap múlva nyit a Debreceni Advent Cikk

Debreceni Advent Elindult a visszaszámlás: egy hónap múlva, november 26-án nyitja meg kapuit a Debreceni Advent. A négy hét alatt vásár, gasztronómia, szabadtéri koncertek, kézműves foglalkozások és jégpálya várja a látogatókat. A puncs- és gesztenyestandok szezonális finomságokkal csalogatják a vásárlókat, a fah

2022. szeptember 18-án ismét Piacok Napja Budapest szívében Cikk

Piacok Napja 2022 szeptember 18. 2022. szeptember 18-án vasárnap 11-19 óráig ismét megtöltjük az Erzsébet és Deák teret Budapesten a Belváros szívében. Színes programokkal, igazi őszi vásári forgataggal, jó hangulattal várunk Mindenkit erre a népszerű közösségi vásárra. A korábbi sikeres Piacok Napjához hasonlóan ismét több száz