Ingyenes programok a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban Cikk

Hirdetés

Gasztro- és Budapest-mesék, kóstolók, irodalmi estek, és hagyományőrző programok várják a látogatókat a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásárban. A Hütte Bisztró és a vásár a város igazi közösségi tere, ahol a hagyományőrzés és a szellemi értékek kéz a kézben járnak. Minden héten naponta más-más tematikus program színesíti a Vörösmarty téri téli fesztivál kínálatát. Tartson velünk izgalmas, tartalmas, ingyenes programjainkon esténként a Hüttében!

Keddenként 18 és 20 óra között Gasztrómesék Bezerics Danival program keretében Dani mesél borról, gasztronómiáról, hagyományokról és kultúráról, meg persze magáról az általa elképzelt életről. Látásmódja sajátosan elfogult, erősen szubjektív, mondhatjuk: balatoni szemüvegén szűri át a világot, határozza meg magát és a véleményét, ráadásul szerinte így minden a legnagyobb rendben van. Édesapja borász, már csak ezért sem meglepő, hogy az alkalmakhoz a pincéből is válogat. Lesznek már forgalomban nem lévő tételek, újak és minták… időnként még a pult alá is érdemes lesz betekinteni. November 20-án a halak, 27-én a vadak kerülnek terítékre.

Szerdánként 18-19 óra között Kiss Róbert Richárd Prima Primissima-díjas újságíró előadássorozatát hallhatjuk Budapest titkai címmel. A sorozat Magyarország és a világ más tájainak karácsonyi és szilveszteri szokásait mutatja be, állítja párhuzamba.

Csütörtökönként 17 órától a Hagyományok Háza ünnepváró programjai szórakoztatják a karácsonyi vásár kultúrafogyasztóit. A magyar népi és nemzeti tradíciók, a hagyomány ápolása és bemutatása minden eddiginél fontosabb, amelyet a vásárt rendező BFTK is kiemelt feladatának tekint. A Vörösmarty téri téli fesztivál programjai, üzenete: hagyomány, ünnep, kereszténység és a családi értékek ápolása is ezt a várakozást szeretné valódi ünneppé varázsolni. Csütörtökönként a Gerbeaud előtti Hüttében, a Hagyományok Háza ünnepváró programjaival régi idők karácsonyait és az adventi időszak szokásait idézik meg. A kinti nagy nyüzsgéssel ellentétben a kávézó családias környezetében lehetőség van egy kicsit megpihenni, elcsendesedni, egy-egy tanulságos mesét, szép karácsonyi éneket a lelkünkben magunkkal vinni.

Péntekenként, 18-19 óra között Az író karácsonya – Adventi készülődés kortárs magyar írókkal sorozatot élvezhetjük a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Litera közös szervezésében. A beszélgetések alkalmával hétről hétre ismert írókkal járják körbe a karácsonyi ünnepkört. Megismerhetjük, hogyan is készül az ünnepre például Ugron ZsolnaNyáry Krisztián vagy Závada Pál, bepillanthatunk konyhájukba egy-egy különleges, saját, ünnepi receptjükön keresztül.

Szombatonként 11 és 18 között Szamos marcipán-bemutató szórakoztatja az édességkedvelőket.

Mindezek mellett minden pénteken, szombaton és vasárnap 11 órától zenés színpadi programok is várják a látogatókat. Fellép többek közt a Cimbaliband, Kardos-Horváth János, Petruska, a Swing a'la Django, a Folk On 45, Boogie, Hangácsi Márton, a Nagykun Táncegyüttes és az Experidance Táncakadémia.

 

Bővebb és részletes információ >>>

 
 

Kapcsolódó

100 különleges Mercedes, 100 izgalmas történet Cikk

Classic Car Show & Expo 2024 - Mercedes A világ egyik legdrágább Mercedes-e, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott Merci is látható április 20-21-én Szegeden, a mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító Mercedes-t kiá

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Előzd meg 2024-ben is a Fogaskerekűt! Cikk

Előzd meg a Fogaskerekűt 2024 Egészen pontosan 19 éves hagyomány már, amikor tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt mozdulnak, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. A Széchenyi-hegyre barátságosan siető piros vasút pedig minden évben vállalja a kihívást: a legutóbbi alkalmakkor már több száz fősre nőtt t

Március 17-én érkezik az I. Turbina Merch Fesztivál Cikk

I. TURBINA MERCH FESZTIVÁL Március 17-én (vasárnap) egy gigantikus merchvásárt tart a Turbina, ahol ismert zenekarok, fesztiválok, klubok és más zenei szervezetek árulják együtt az idei és korábbi években készített merch termékeiket. A kapu nyitva áll a rajongók, a szakma és a sajtó előtt egyaránt. A rendezvényen való részv