Rakonczai Imrével és Puskás Petivel zárja a júliust Siófok Cikk

Hirdetés

Kánikulával és izgalmas kulturális programokkal búcsúzik a július Siófokon: először lép fel a PLÁZS-on Rakonczai Imre, a Színparton pedig a budapesti Játékszín vadonatúj musicaljét, a Dog Storyt láthatja a közönség Nagy Balázs, Foki Veronika, Tóth Angelika és Puskás Peti és Ámor, a kiskutya szereplésével.

Érdemes lesz július utolsó hétvégéjén a várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokra látogatni, hiszen a Balaton és a jó idő mellett számos különleges program is várja az érdeklődőket. Ahogy a város szlogenje is szól: ezen a hétvégén is „Itt kezdődik a Balaton”!

Július 27-én, pénteken először lép fel a Nagystrandon, a PLÁZS-on Rakonczai Imre, akit a V.I.P együttes tagjaként ismert meg az ország, az elmúlt években viszont népszerű énekes-zongoristaként járja az országot. Rakonczai Imre egy piano bárban kezdett zongorázni, először csak-egy két dal erejéig, ezek azonban akkora sikert arattak, hogy hamarosan önálló esteket adott, mostanra pedig már külföldi felkéréséket is kap. Repertoárja több száz magyar és külföldi számból áll, műsorát pedig mindig az aktuális közönség igényeihez és a hangulathoz igyekszik alakítani. Siófoki fellépése igazán exkluzívnak ígérkezik, ahol kiváló ételek és italok kíséretében élvezheti a közönség az előadóművész koncertjét.

Szombaton egy egészen más műfaj, az elektronikus zene szerelmeseit várják a PLÁZS-ra. Idén másodjára rendezik meg az One Day Electronic Festet, ahol ezúttal is 24 órán keresztül szórakoztatják majd hazai és nemzetközi dj-k a közönséget Siófok két emblematikus szórakozóhelyén, a PLÁZS-on és a Palace Hungaryben.

Az ötéves Játékszínnek köszönhetően pedig igazi különlegesség is érkezik szombaton Siófokra: a budapesti ősbemutató után vidéken először a Színparton lesz látható a Dog Story. A népszerű off-Broadway musicalt nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is a Játékszín mutatta be elsőként. A májusi premier után július 28-án már a siófoki közönség is láthatja a darabot, amelyet Szirtes Tamás rendezett. A musical romantikus és vicces sztorijával az egész családnak szórakoztató színházi élményt kínál. Annál is inkább, mert négy emberszereplője, Nagy Balázs, Foki Veronika, Tóth Angelika és Puskás Peti mellett egy Ámor névre hallgató kiskutya is fontos szerepet kap benne.

A hétvége lezárásaként pedig az ingyenes Zene a Zöldben sorozat egyik legkülönlegesebb koncertjét rendezik meg a Jókai parkban, július 29-én. Cséry Zoltán Dalok a lelkednek című meditatív, spirituális jellegű zongoraműsora tökéletes feltöltődést kínál a gyönyörű természeti környezetben.

 

További részletek >>>

 

- Siófok50 - 

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk

E Street Parade Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport