savaria_karneval_2018_logo

Savaria Történelmi Karnevál 2018 Esemény

savaria_karneval_2018_fejlec

Közép-Európa legnagyobb történelmi alapokon nyugvó rendezvénye, a Savaria Történelmi Karnevál 2018-ban is várja egy összművészeti és gasztronómiai programokkal gazdagon tűzdelt időutazásra az augusztus 23. és augusztus 26. között Szombathelyre érkező látogatókat!

Hirdetés

A programok idén is másfél tucatnyi helyszínen zajlanak, és épp úgy találkozhatunk I. századi római légiósokkal, mint Mátyás király korának katonáival, belekóstolhatunk a magyar, a keleti vagy épp a zsidó kultúra gazdag hagyományaiba, táncolhatunk maskarásokkal, ízlelhetjük a finom borokat és étkeket, ámulhatunk a Karneválszínház műsorán vagy épp a Művészetek Utcája megannyi csodálatos alkotásán.

Kapcsolat

Történelmi témapark (Castra Militaria)

A jó Sextius Palpellius Hister helytartó savariai udvarába tévedt karneváli időturistákat katonai hagyományőrző bemutatókkal és színes tábori élettel várja a Történelmi Témapark. Az I. század római harcászatától egészen Mátyás király korának hadviseléséig terjed a paletta, melyből a hadtörténet iránt érdeklődő látogató válogathat. Láthatjuk a Birodalom legjobb gladiátorait, a világ legjobb lovasíjászát, az ország legrégebbi római katonai hagyományőrző csapatát, hunokat és magyarokat, a Hunyadiak zsoldosseregeinek tagjait, csatajeleneteket és élő történelemórákat, korhű katonai táborokat, illetve artistákat és zászlóforgatókat is. A Témaparkban az elmúlt évek tüzes játékainak mestere Regiomontanus, Mátyás király udvari matematikusa és csillagásza is feltűnik, ám ezúttal új szerepben: az ELTE-SEK és a mosonmagyaróvári Futura Intézet időutazó tudósaival érdekes fizikai kísérletekkel örvendezteti meg pénteken a publikumot.

 

Fő tér (Forum színpad)

A színek és ízek olvasztótégelye, a baráti találkozások egyik legfőbb színtere, és emellett a karneváli örvény központja idén is a Fő tér. A vásári szépségek és finomságok mellett maskarások kínálnak „ízletes” perceket a Karneválozóknak. Az Öreg Város Vásárában szépséges kézműves termékek és csábító gasztroremekek „kelletik magukat”, miközben a színpadról a zenei élet válogatott ínyencségeit kapjuk kényeztető finomságként. Dés László és Tóth Vera Nagy utazásra hív, a Margaret Island akusztikus folk-poppal bűvöl el, de megidézzük olyan legendás muzsikusok alakját és zenéjét is, mint Glenn Miller vagy az LGT. Természetesen nem hiányozhatnak idén sem az esti órákat fénnyel megtöltő tüzes produkciók. Karneválra fel, irány a Fő tér!

 

Borok utcája (Via vinorum)

Nem kell beutaznia Magyarország teljes területét annak, aki a történelmi borvidékek legkiválóbb „hordó-töltelékeit” szeretné megkóstolni, elég, ha a Karnevál négy napja során ellátogat a Borok Utcája kitelepült borosgazdáihoz. A baráti találkozások egyik legfőbb helyszínén, a különböző generációk között is közös nevezőt jelentő utcában azonban nem csak gasztroélményekben, de magas színvonalú zenei kínálatban is dúskálhatunk. A Batthyány téri színpadról húzza be a hallgatóságot a szerb KAL együttes balkáni zenei örvénye, itt adja át best of válogatását Deák Bill Gyula, itt oltja belénk a betyárvirtust a Bohemian Betyars, itt kínál – a bor mellé is – kiváló ír kocsmazenét a Firkin, és itt mutatja meg virtuóz szájharmonikatudását Ferenczi Gyuri is.

 

Sörtér

Koccanjanak a söröskorsók, folyjék a habos serital, igyunk a helyi erők egészségére is a Sörtér valamely kézműves serfőzőjénél! Ha leöblítette egy korsó hűvös nedűvel a rekkenő napok intenzív élményeit, kóstoljon bele a város és a térség legnépszerűbb előadóinak zenei kínálatába is. Idén itt zenél a Red Rouge és a Save Ass, bemutatkozik a karneváli közönségnek a Gargantua, „példát mutat” az Eticatt, és ránk szabadul a Kerekes Band etnozenei betyárveszedelme is. Korsókat a kézbe, indul a fesztivál!

 

Kalandvár (Campus Ludendi)

Garantáltan mindennap újdonságra lelnek a gyerekek és kísérőik, ha felfedezésre indulnak a Gáyerpark zeg-zugos kulisszái között. A számos interaktív és gondolkodtató foglalkoztató program mellett színpadi produkciók hoznak felhőtlen perceket a legkisebbeknek. Garabonciás történet és vásári bábjáték, családi örömkoncert és zenés mesejáték ígér kacagtató és tanulságos élményeket az egész családnak. S hogy kik varázsolják el a kicsiket? Zenél a Kiskalász és az Apnoé Zenekar, vásári komédiákkal szórakoztat a Langaléta Garabonciások bandája és a Kuttyomfitty Társulat, „női szuperhőst” avat a Mikropódium Családi Bábszínház. Gyermeknek lenni jó – a Karnevál idején kiváltképp!

 

Thalia kertje

A Gáyer-park élénk gyerekzsivaját estére a felnőttek izgatott nyüzsgése váltja fel. Idén újra színpadi produkciókkal szórakoztat – meglehetősen magas színvonalon – Thalia Kertje. Péntek este Marek Modzelewski: Koronázás című abszurd játéka kerül a színpadra, míg szombaton Mikó István A gyomor örömei című zenés kabaréja bíztat minket további gasztroélmények szerzésére. Vasárnap este Szirtes Balázs számol be egy napjáról Dennis Lumborg: Szépkisnap című monodrámájában.

 

Keleti udvar (Savaria Mozi árkádja)

A Kelet és a Nyugat táncainak méltó bemutatóhelye a Keleti Udvar, ahol egymást váltják az orientális, latin és egyéb táncstílusok képviselői. A Kelet fülledt miliőjét megidéző szeráj-hangulatú színpadon a hazai hastáncélet kiválóságainak sziporkázó koreográfiái mellett tangóbemutatót, fúziós táncot, sőt még törzsi táncokat is láthatunk.

 

Művészetek utcája

Az országban egyedülálló fesztiválhelyszínként a Művészetek Utcája évről évre közel 40 képző- és iparművész tevékenységét és munkáit mutatja be a nagyközönségnek. Nyitott műhelyeikben elleshetjük műhelytitkaikat, és megláthatjuk-megtapinthatjuk azokat az alkotásokat, melyek kreatív és állhatatos munkájuk eredményeként otthonaink díszei és mindennapjaink ékei lehetnek. A helyszín színpadi produkciói is a „hely szellemét” tükrözik: szerteágazó és színes, tartalmas és értékes programokat láthatunk-hallhatunk a társművészetek sorából.

 

Karneváli civil korzó - Szent Márton utca

A civil részvétel jegyében három napon keresztül a város és a térség civil szervezetei, a közösség aktív csoportjai és tagjai mutatkoznak be a Karnevál közönségének. A szervezetek tevékenységeinek megismerése mellett saját színpadon mutatják be tudásukat az előadóművészeti produkciókkal részt vevő csoportok, művészek.

 

Szultánia kávéház (Cafe Frei)

A Mira Orient Art társulat idén is a Szultánia Kávéházba invitálja a Mesés Kelet rajongóit. A rendezvény napjaiban gazdag program várja az érdeklődőket: tűz- és lézershow, háremrablás, háremfotózás vagy épp hastáncbemutató. A programok ingyenesek, a látogatók adományait karitatív célokra fordítják.

 

Zsidó udvar és bazár (Zrínyi I. u. 17.)

A zsidó kultúra gazdag hagyományaiból merítve, az előadások mellett színes zenei palettáról válogathat a látogató. Pódiumkoncerttel várja a közönséget Bródy János, folktranszot ígér az Aznap Zenekar, Malek Andrea többszörös Artisjus- és EMerTon-díjas énekes-színésznő pedig a Malek Andi Soulistic formációban lép színpadra.

 

Magyar Udvar

A hely, ahol bárki megtudhatja, miért izgalmas a népzene és néptánc! A felújított Berzsenyi téri helyszínen gyermek és felnőtt tánccsoportok mutatják a lépéseket, és húzzák kíséretképpen a talpalávalót. Szabad a tánc mindenkinek!

 

Karneváli csodák folyosója (Kanizsai Dorottya Gimnázium)

Augusztus 23-án és 24-én 11-13 óra között a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban a Csodák Folyosóján megidézik a 100 évvel ezelőtti iskolát. A múltidézésben, kísérletek elvégzésében a több mint száz éve alapított szombathelyi gimnázium diákjai és tanárai segítenek. 6-99 éves korig ajánlott!

 

Karneválszínház (Megyeháza udvara)

Alain-René Le Sage: Szerelmi üzletek (Turcaret) Le Sage 1709-ben írt darabja korának legkíméletlenebb társadalomkritikáját nyújtotta: szereplői között egy sem akad, aki őszinte lenne a másikhoz, és ne a saját érdekeit érvényesítené. A komédia átdolgozott, mai világunkhoz közelebb hozott változatát Valló Péter viszi a Karneválszínház színpadára.

 

ELTE egyetemi stand

Az ELTE Savaria Egyetemi Központnak is lesz standja a Savaria Történelmi Karneválon: a megújult Berzsenyi téren, az anyaintézmény épülete előtt. Építőjátékokkal, kvízzel, keresztrejtvényekkel, totókkal, speciális turistakalauzzal, különleges mérésekkel, erőprogramokkal, kisfilmekkel várják az érdeklődőket, akik azt is megtudhatják, mivel és hogyan játszanak a kutatók! A feladatok megoldásáért jutalom jár!

 

Trópusi lepke- és rovarkiállítás (Ferences templom színházterme)

A kiállításon 10000 egyed és 2300 különböző fajba tartozó ízeltlábú látható 100 négyzetméter felületen a trópusi égövből. Nyitvatartás: 08.23. és 08.26.: 10.00-20.00, 08.24. és 08.25.: 10.00-21.00; Belépők: felnőtt: 500 Ft; nyugdíjas, diák: 300 Ft; családi (5 főig) 1000 Ft.

 

Honvédségi Toborzópont (Aréna u. 8. udvara)

A Magyar Honvédség 170 éves fennállásának évfordulója tiszteletére a MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság, valamint a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Toborzópontot működtet. Ide várják mindazokat, akik érdeklődnek a Magyar Honvédség tevékenysége iránt.

 

Mérnökmozi a karneválon

Nap, mint nap közlekedünk, élünk Szombathelyen, Vas megyében, de sejtésünk sincs, hogy egy-egy létesítmény, berendezés, épített tárgy, emlék mérnöki alkotás. Ezt igyekszik a program szellemesen, mégis ismeretterjesztő módon megmutatni. Így talán a pályaválasztás előtt álló középiskolások is kedvet kapnak a mérnöki hivatáshoz.

 

Iseum Savariense (Rákóczi F. u. 6-8.)

A város egyik legszebb múzeumi kiállítóhelye egyedülálló díszletet kínál a római korba visszatekintő történelmi bemutatókhoz és előadásokhoz. Isis papjainak és papnőinek részvételével bepillantást nyerhetünk az Isis-kultusz ünnepeibe és rítusaiba. A rendezvény ideje alatt az állandó kiállítások anyagai is megtekinthetők.

 

Evangélikus templom

A csendesebb programok kedvelőit várja az Evangélikus templom és csodaszép kertje. A Capella Savaria korhű hangszereken játszó kamarazenekar koncertjét augusztus 26-án, vasárnap 18 órától hallhatja az Evangélikus templom közönsége. A 17 fős együttes műsorán ezúttal a legszebb Vivaldi-dallamok szerepelnek. A koncertre a belépés ingyenes, de adományokat elfogadnak.

 

MNL Vas Megyei Levéltára

A látogatókat az 1960-as évekből származó archív fotók páratlanul gazdag gyűjteménye és a nagyközönségnek eddig még be nem mutatott, a közelmúltban fellelt és digitalizált filmfelvételek repítik vissza a karnevál „hőskorába”. Nyitvatartás: 08. 24–25. 10.00–20.00, 08.26. 10.00–18.00. Mindennap 17.00 órától filmvetítés hagyományos technikával. A belépés ingyenes.

 

Sarlós Boldogasszony Székesegyház

Augusztus 24–25-én 9–19 óra között félóránkénti vezetés. Az utolsó vezetés 18.30-kor indul el. A kedves látogatóknak összesen 386 lépcsőfokot kell „leküzdeniük” fel és le irányban. A Székesegyház nagyharangja mellől csodálatos magaslati kilátás nyílik Szombathely városára. A belépőjegy ára egységesen: 500 Ft/fő.

 

Savaria Múzeum

A város legpatinásabb múzeumi kiállítóhelye betekintést kínál Savaria-Szombathely történetébe, a városlakók mindennapjaiba. A Karnevál napjaiban 15 órai kezdettel tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők az állandó kiállításban.

 

Szombathelyi Képtár

A textilművészet alkotásainak seregszemléjeként létrehozott szombathelyi Textiltriennálé méltó otthonra lelt a Szombathelyi Képtárban. A Karnevál három napján 15 órai kezdettel lehetőség kínálkozik a kiállítás megtekintésére tárlatvezetés kíséretében.

 

Smidt Múzeum

Szombathely egyik legkülönlegesebb, nemrégiben felújított múzeumi kiállítóhelyén a Smidt család műgyűjtői tevékenységének eredményét tekintheti meg az érdeklődő látogató. A programot kézműves-foglalkozások kísérik.

 

Járdányi Paulovics István Romkert

Augusztus 24-én és 25-én egyedülálló programok várják a közönséget. A savariai császári palotában tett látogatás, valamint az éjszakai séta még a helyszínt oly jól ismerő helyiek számára is különleges élményt ígér. A Romkert a felújítási munkák miatt csak a tárlatvezetések alkalmával, kizárólag csoportosan látogatható.

 

Szent Márton tér és Látogatóközpont

Európa egyik legnagyobb szentje, Szent Márton Kr. u. 316-ban Savariában látta meg a napvilágot. A Szent Márton-i örökség Szombathely kiemelt értéke. A Karnevál sűrű kavalkádjában arra teszünk kísérletet, hogy egybegyűjtsük mindazt, amit Szent Márton életéről tudni lehet, és amit róla megőrzött a tudomány, az irodalom és a szájhagyomány.

 

Püspöki Palota

Augusztus 24-én és 25-én, 9–19 óra között óránkénti vezetés a Püspöki Palota első emeleti barokk termeiben. Az utolsó vezetés 18 órakor indul. Belépőjegy: felnőtt 1500 Ft/fő, diák/nyugdíjas: 700 Ft/fő

 

Egyházmegyei Könyvtár

A két különleges egyházmegyei gyűjtemény augusztus 24–25-én 10–18 óra között tekinthető meg. A csaknem 5200 kötetet felölelő gyűjtemény tárlatvezetéssel tekinthető meg. Tárlatvezetés indul 10.00, 11.30, 13.00, 14.30, 16.00, 17.30 órakor. Kedvezményes belépőjegy: 1000 Ft/fő.

 

Mediterrán Udvar

Művészeti Frissítő három napon át: festészeti, plasztikai, zenei és vegyes művészeti program a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium 10. és 11. évfolyamos növendékeivel. Balogh István Péter (festőművész, „utcagaléria”) és Ruzsa Kata (kerámia, korongozás) bemutatója. Napközben: utcazene, kreatív technikák bemutatója; este: zenés fényfestés, vetítés (21 órától); Kutas László szobrászművész kiállítása az Isis Galériában.

 

Forrás: Savaria Történelmi Karnevál