Siófok 50 - sztárokkal és tűzijátékkal ünnepli a város augusztus 20-át Cikk

Hirdetés

Idén is megrendezik Siófokon a nyári szezon legnagyobb ingyenes eseményét, az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődő Bor és Kenyér Ünnepét. Augusztus 16-tól 20-ig koncertek, gyerekprogramok és vásárosok várják az érdeklődőket a kikötőben. Fellép többek között Tóth Vera, Deák Bill Gyula és a 100 Tagú Cigányzenekar is. Augusztus 20-án is „Itt kezdődik a Balaton!”

Népszerű hagyomány Siófokon a többnapos Bor és Kenyér Ünnepe, amely évről évre színvonalas műsorral és ünnepi programokkal várja a látogatókat. A várossá avatás 50. évfordulója alkalmából ezúttal még több sztárfellépővel és programmal készülnek a szervezők az ünnepre.

Csütörtökön, a fesztivál első napján 18 órakor kezdődnek a koncertek: a popzenét folkkal megbolondító Folk on 45, illetve a siófoki Blokk Együttes zenél majd a kikötőben. Pénteken először A Dalban is szereplő, fiatalokból álló Patikadomb együttes ad koncertet, a nap fő fellépője pedig az idén 70. születésnapját ünneplő legendás bluesénekes, Deák Bill Gyula lesz.

Szombaton a színes repertoárt felvonultató Chameleon zenekarkoncertjével lehet melegíteni, majd Molnár György harmonikaművész és zenekara érkezik a színpadra, akikhez vendégként Bebe is csatlakozik.

Vasárnap már korábban elkezdődnek a zenés programok: délután az Apáti Dixieland Band és a Hawaii Együttes lép fel. 19 órakor pedig az ország egyik legnépszerűbb énekesnője, Tóth Vera érkezik a színpadra. Az estét Gerendás Péter és zenekarának koncertje zárja 21 órától.

Augusztus 20-án, hétfőn a programot Siófok testvérvárosa, az izraeli Netanya küldöttségének műsora indítja. Utána nagyrészt a hagyományok jegyében telik majd a nap, délután fellép a Balaton Táncegyüttes, lesz táncház, őket pedig 19 órakor a 100 Tagú Cigányzenekar váltja a színpadon.

A programok között a délután folyamán megtartják a tradicionális kenyér- és a borszentelést is. A történelmi egyházak képviselői által megáldott kenyereket a siófoki képviselőtestület tagjai vágják fel, illetve kiválasztják az év borát is a legjobb siófoki borok közül. Természetesen az ünnepet megkoronázó látványos tűzijáték sem maradhat el, amely 21 órakor a mólóról fognak fellőni. Az estét a korábbi napokhoz hasonlóan hétfőn is utcabál zárja DJ Csucsu közreműködésével.  

Szombattól hétfőig 15 és 20 óra között gyerekprogramokkal is készülnek a szervezők: lesznek népi ügyességi és asztali logikai játékok is. Emellett játszóház és ugrálóvár várja a kicsiket, továbbá kézművesvásár és gasztroárusok teszik teljessé az ünnepi élményt.

 

Siófok 50 további programok és információk >>>

 

Sajtóanyag: Siófok50

Kapcsolódó

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Pénteken indul a 2025-ös Gyerek Sziget! Cikk

Végre indul a vakáció – jön a Generali Gyerek Sziget!   A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és pers

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a