Százhúsz ballonos érkezik Szegedre a világ minden pontjáról Cikk

25. FIA Hőlégballon Világbajnokság

Hirdetés

Lezárult a jelentkezés a szeptember 8-14. között Szegeden zajló 25. FIA Hőlégballon Világbajnokságra. A ballonsport legnagyobb világversenyén összesen 120 hőlégballon-pilóta emelkedik majd a magasba a Tisza-parti város fölé, de rajtuk kívül további balloncsodák is beúsznak majd a látótérbe, versenyen kívüli bemutató repülésekkel örvendeztetve a nézőközönséget.

Harmincegy országból érkeznek versenyzők a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetésére szeptember elején, Szegedre. A jelentkezés a napokban zárult le, így már azt is tudjuk, hogy összesen 120 pilóta rajtol el a két edzőnap utáni, majd egy hétig tartó versenyen. A világ minden részéről érkező ballonosok listájából az is kiderül, hogy mennyire kortalan ez a repülősport. A szegedi megmérettetésen például a magasba száll majd az idén 75. életévében járó David Bareford. A Nagy-Britanniából érkező versenyző 1974-ben repült először ballonjával, az elmúlt években kétszer nyert világbajnokságot és szintén kétszer végzett az első helyen Európa legjobbjai között, és ő volt a 2019-es Mallorcai és a 2021-es szegedi Európa-bajnokság versenyigazgatója is. Érdekesség, hogy Bareford fia is ezt a sportot választotta, ő ifjúsági kategóriában és a felnőttek között is megnyerte már a világbajnokságot. A szegedi világverseny legfiatalabb résztvevője pedig Belgiumból érkezik majd. A 2004-ben született Maarten Deleersnyder mindössze 2023 óta pilóta, és már egy 4. helyezést tudhat magáénak az ifjúsági világbajnokságon. 

Több női pilótát is találunk a nevezők közt, közülük egy hazait is, Becz Ritát, aki számos nemzetközi és magyar bajnokságon és női világversenyen, így például tavaly Ausztráliában, a női világbajnokságon bizonyította tudását és a 11. helyen végzett.
 
A hőlégballonozás a nézők számára egy rendkívül látványos esemény, azonban a pilótáknak egy komoly technikai kihívás. A repülés során a versenyzők gyakran több, egymást követő feladatot kapnak, a FIA, azaz a sportág nemzetközi szövetségének versenykézikönyve 20 különböző feladattípust tartalmaz, mely 3 csoportra osztható. Eszerint a feladatok közt lehet előre meghatározott célra történő precíziós repülés, de vannak olyan feladatok is, melyekben döntő a sebesség, az idő vagy a megtett távolság. Mindezt tehát láthatjuk majd szeptember 8-14. között, a világ hőlégballonsport központjában, Szegeden.

Hőlégballon Világbajnokság 2024 további információk >>>

 

Hőlégballon Világbajnokság

Kapcsolódó

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Pénteken indul a 2025-ös Gyerek Sziget! Cikk

Végre indul a vakáció – jön a Generali Gyerek Sziget!   A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és pers

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk

A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a