Szeli Miklós az ország legjobb kamionsofőrje Hír

Szeli Miklós nyerte az egy millió forintot Magyarország legnagyobb kamionos versenyén, az „5 tengelyen - biztos kézzel” zsámbéki döntőjén. A NiT Hungary és az ORFK-OBB közös szervezésében indított verseny hétvégi döntőjén hihetetlen küzdelem árán, szoros pontszámmal utasított maga mögé közel 500 indulót a nagykanizsai nyertes. 

Hirdetés

Évről-évre profibbak a magyar kamionosok, emellett munkakörülményeik is folyamatosan javulnak. Ehhez járult hozzá a NiT Hungary és az ORFK-OBB által szervezett 5 tengelyen – biztos kézzel kamionos közlekedésbiztonsági verseny, ahol idén is 1 millió forinttal jutalmazták az ország legjobb kamionsofőrjét. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonságra, és szakmai fejlődésre ösztönözze a kamionosokat. A fődíjat dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár adta át, aki hangsúlyozta: az ilyen jellegű eseményeknek is köszönhető, hogy az elmúlt években felére csökkent a halálos közúti balesetek száma.

Idén már ötödik alkalommal mérték össze tudásukat az ország legjobb kamionsofőrjei: a közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyre 493 kamionos jelentkezett, akikből a tíz legjobb jutott be a döntőbe. A bójákkal és csúszós szakaszokkal nehezített fordulót idén egy szuperdöntő egészítette ki, amelyen már csak az öt legjobb gépkocsivezető vett részt. Bár ketten is indultak az Örökös legjobb kamionsofőr címért, idén a nagykanizsai Szeli Miklós, az MTLB Müller Kft. versenyzője került ki győztesen, aki ez által egy millió forinttal lett gazdagabb, és munkáltatójának is díjat nyert.

Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára a verseny kapcsán elmondta: „Öt évvel ezelőtt azzal a szándékkal indítottuk útjára versenyünket, hogy ezzel is hozzájáruljunk a közlekedési kultúra fejlődéséhez, a közúti partnerség erősítéséhez. Természetesen képviselt tagjaink, a hazai fuvarozó vállalkozások versenyképességét is erősíteni akartuk azzal, hogy népszerűsítjük a ma hiányszakmának mondható gépjárművezetői hivatást és megmutatjuk annak minden szépségét és kihívásait. Öt év tapasztalatait áttekintve úgy vélem, hogy elértük célunkat: versenyünk folyamatosan fejlődik, a versenyzői kedv évről évre növekszik, és a mai döntő már a közúti közlekedés biztonságának igazi ünnepe volt, hiszen számtalan nézők és szurkolónk egyben a rekord látogatói számot produkáló nyílt közlekedésbiztonsági családi napunk vendége is volt. A mai rendezvény bebizonyította, hogy a közúti közlekedés biztonsága területén egyedülállónak mondható aktivitásunk folyatásra érdemes. Főszervezőként kijelenthetjük: a NiT Hungary-n a következő öt év sem fog múlni.”  

A verseny helyszínén bemutatta vezetéstechnikai tudását Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok gyorsasági kamionversenyzőnk is, aki ezúttal egy hagyományos nyerges vontató pilótafülkéjében ülve a döntő több versenyfeladatát kipróbálhatta. A közlekedésbiztonsági családi nappal egybekötött jubileumi versenyhez idén a drivingcamp Hungary születésnapi rendezvénye is kapcsolódott, így a napot tortafelvágás és alkoholmentes pezsgőzés zárta.

 

Sajtóanyag: NiT Hungary 

Kapcsolódó

Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs Hír

Plázs Siófok 2024 Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. Idén a tavalyinál is hosszabb szezonra, ebből következően pedig még több élvonalbeli fellépőre és “átbulizott” hétvégére számíthatunk. A technikailag és külsőleg is teljesen megújult, fesztivál

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto

Száz legendás Mercedes egy helyen, Szegeden Hír

Classic Car Show & Expo 2024 Magyarországon először látható együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító példánya, az elmúlt 60 év gyártmányaiból válogatva. A Szegeden, április 20-án és 21-én látható egyedülálló kiállítás, a Classic Car Show & Expo elhozza a Merce