Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál 2018 Esemény

szentendre_ejjel-nappal_2018_fejlec

Hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg az év „legszentendreibb” eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált. A mind műfajilag, mind tematikailag sokszínű programsorozatban több, mint 162 esemény várja a látogatókat a három nap alatt: többek között a „Házak, udvarok, házigazdák” programsorozat 33 óvárosi udvarban, gyertyaúsztatás, tematikus városi séták, gumikacsa verseny, fényfestés a Fő téren, számtalan koncert- így The Biebers, Budapest Bár, Lóci játszik -, performanszok, kiállítások, gyerekprogramok.

Hirdetés

A város nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált immár 13. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa sajátos értékeit a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén, s néhány napra késő esti, igazi mediterrán élet töltse meg a belvárost. A fesztivál állandó elemei, mint a „Házak, udvarok, házigazdák” programsorozat, nagyszínpadi koncertek fényfestéssel, a GastroArt, tematikus városi séták, Gasztro utca, Dumtsa forgatag, gyerekprogramok és számtalan más érdekes program, koncert várja a látogatókat a háromnapos fesztiválon. A rendezvény – a Házak, udvarok, házigazdák programsorozat egyes eseményeit és a városismereti sétákat kivéve- ingyenes!

 

Szentendrei Kulturális Központ - 

Kapcsolat

„A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál, és azon belül a HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁKprogramsorozat a legszentendreibb rendezvényünk.” – meséli a város kulturális alpolgármestere, Sólyomné Gyürk Dorottya. „Ezekben a napokban az idelátogatók nem csak a belváros házainak barokk homlokzatait csodálhatják meg, hanem betekintést nyernek az udvarokba, mi több, találkozhatnak az ott lakókkal. Ők ugyanis a házigazdái az eseményeknek, ők adják a programokat, kínálják saját készítésű ételekkel a betérőket. Van közöttük festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás. Egy közös van bennük: ők mind szentendrei arcok, olyanok, akiket jól ismernek az itt élők, olyanok, akik mindig készek önzetlenül tenni a városukért. Most éppen szélesre tárják kapuikat, vendégségbe hívják Önöket, töltsenek el néhány órát egy vendégszerető szentendrei polgár otthonában!”

A Házak, udvarok, házigazdák programsorozatban 33 helyszínen, 90 program közül választhatnak a látogatók. (Egyes programok belépődíjasok. Ezekre jegyek már elővételben is  válthatók.)

A GASTROART keretében a szentendrei művészek alkotásai ihlette artisztikus desszerteket és ételeket 9 vendéglátóhely (éttermek, kávézók, cukrászdák) jeles képviselői készítik el, kimondottan erre a hétvégére.

Szentendre ikonikus központi helyén, a FŐ TÉRen szombat, vasárnap este 21 órától különleges fényfestészeti kompozícióval és koncertekkel –Budapest Bár, Lóci játszik- várunk mindenkit.

Gasztronómiai különlegességekkel, koncertekkel, gyermekprogramokkal és cirkuszi mutatványosokkal találkozhat mindenki, aki kilátogat a Duna korzón található GASZTRO UTCÁbaEzt a helyszínt nyitja meg péntek este a város egyik kedvenc eseménye, a páratlan szépségű gyertyaúsztatás a Dunán. Az utcafesztivál három napja alatt bárhol, bármikor felbukkanhatnak a szoboremberek, a mutatványosok, a bűvészek, az artisták, a tűzzsonglőrök. A koncertek és egyéb programok fáradalmait a korzó végi Telecom-TLC Chill Zone-jában pihenheti ki a látogató.

Szinte mindannyiunkban megvan az új, ismeretlen dolgok felfedezése iránti vágy. Ezért is hozta létre városunk Tourinform Irodája a szentendrei VÁROSISMERETI SÉTÁKat, amelyek során mindenki – a saját érdeklődési körének megfelelően – megismerheti Szentendre rejtett kincseit. Az Ahány ház, annyi történet, az Édenkert nyomában és a Gastro-Art sétára a korlátozott létszám miatt előzetes regisztráció ajánlott.

Szintén a Szentendre és Térsége TDM szervezésében a Dumtsa Jenő sétáló utca sokszínű fesztiváli forgataggá válik. A DUMTSA FORGATAGban a gyerekprogramok és koncertek kapnak helyet, mint a Mi folyik itt? vízparti gyermekfoglalkoztató, a Társas-Ág családi játszótér, a Gyermekszínpad programjai, a SZÍV, azaz Szentendrei Iparművészeti Vásár, Művész Teraszkoncertek, illetve az Apetízer kóstoló programok az Édeni Édességek Boltjában.

Erre a hétvégére a város többi kulturális intézményei is számtalan programot biztosítanak. A KÍSÉRŐPROGRAMOKban megtalálhatjuk a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a Ferenczy Múzeumi Centrum, a P’Art Mozi, vagy akár más kiállítóhely, galéria eseményeit is.

 

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva 2018 részletes program >>>

Kapcsolódó

Winelovers Grand 2020 Esemény

Winelovers Grand 2020 időpont

2020 Feb 01
Több mint 800 bor, 150 hazai kiállító, nemzetközi borok terme, vezetett előadások a legnagyobb nemzetközi szaktekintélyekkel, Furmint Day 80+ furminttal és egy hazánkban először itt debütáló boros alkalmazás – ezt kínálja az első ízben megrendezésre kerülő Winelovers Grand. Több mint 800 féle haz

Chris Liebing @ Akvárium Klub - vendég: Hot X, Sanfrancicobeat Esemény

Chris Liebing @ Akvárium Klub időpont

2020 Mar 28
Március 28-án ismét befoglalja az Akvárium Klubot a PLASTIC sorozat legújabb etapja, mégpedig nem kisebb érkezővel, Chris Liebinggel! A klub nagytermét belakó éjszakán a német techno fenomén mellett Hot X és Sanfrancicobeat pörgetik még a lemezeket. Fellépők: Chris Liebing, Hot X, Sanfranci

John Cleese: Last Time to See Me Before I Die - 2020, Budapest Esemény

John Cleese: Last Time to See Me Before I Die - 2020, Budapest időpont

2020 Apr 24
Elég keményen bele kellene túrnunk az abszurd humor világába, hogy nagyobb figurát találjunk mint a Monty Python csapat egyik fő motorja, John Cleese, az pedig, hogy a legendás humorista 2020-ban Budapestre is elhozza a Last Time to See Me Before I Die című showját! A produkció április 24-én érke

Coone @ Cinema Hall (2020) Esemény

Coone @ Cinema Hall időpont

2020 Apr 25
2020 tavaszán a hardstyle szcéna élő legendája érkezik Budapestre, aki arany betűkkel írta be az elektronikus zenekrónikájába a stílus nevét, aki világszerte újabb és újabb utakat nyit meg, és milliókhoz juttatja el az üzenetet, avagy április 25-én Coone a fővárosban! A belga szupersztár a stílus