Szentendrei Ister Napok 2019 Esemény

Hirdetés

Szentendrén 2019. július 20-21-én kerül megrendezésre a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napok, azaz a Duna ünnepe. A város helyi hagyományaira, a szentendrei nemzetiségekre és a népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisportprogram, táncház, koncert - többek között a Guca Partyzans Band, Parno Graszt, Borsa Együttes, Tímár Sára, Szabó Enikő - várja a Szentendrére látogatókat.

A Duna – ókori nevén Ister - Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak, idén már két helyszínen: a Postás strandon és a Duna korzón.

A folyón mindkét nap délelőtt evezős, SUP, a parton sport, ügyességi és kézműves programok lehetősége adott. Egészségügyi prevenciós bemutatók is várják az érdeklődőket. Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség. A hétvége délutánjain és estéin a Duna korzón gasztronómiai kiállítók, koncertek és magyar, moldvai, szerb táncházak várják a látogatókat.

Ezen a szentendrei fesztiválon is szervez városi sétát a Szentendrei Tourinform Iroda: ezúttal a Dunáról, egy motorcsónakban ülve lehet megcsodálni Szentendrét, és megismerni a város a folyóval, a hajózással kapcsolatos történetét.

Szentendrei Ister Napok 2019 további programok >>>

 

 

Kapcsolat

  • Szentendrei Ister Napok 2019 időpont:
    Kezdete:
    2019 Jul 20 10:00
    Vége:
    2019 Jul 21 23:00
    Postás strand, Szentendre:
    Szentendre ,
    Duna korzó ,
    2000 ,