Tesztelnek a németek: 4200 fős beltéri eseményen figyelik meg a vírus lehetséges terjedését Hír

koncerthangulat (Akvárium)

Hirdetés

A rendezvényipar igen sanyarú kilátása végett egy igen komoly lépésre szánta el magát a rangos hallei egyetem korháza és életre hívta a Restart-19 névre keresztelt projektet, amelynek célja, hogy több mint 4000 önkéntes részvételével egy beltéri eseményen teszteljék, valójában hogyan is terjedhet a vírus nagyrendezvényeken, és ami még fontosabb, pontosan milyen intézkedések a leghatásosabbak a terjedés megakadályozására.

A 18 és 50 év közötti, alaposan megszűrt önkéntesek természetesen nem a Covid-19 vírussal fognak szórakozni kísérletnek helyet adó, lipcsei Quarterback arénában, hanem a megfelelő eszközökkel figyelik a mozgásokat, a kontaktusokat, a leginkább kitett felületeket és élesben is tesztelik a megelőző higiéniai intézkedések hatásosságát. Az eredmény már csak azért is nagyon fontos, mert ez lesz az első igazán komolyan, és megfelelő tudományos háttérrel megfigyelt esemény, amelyen a lehető legtöbb aspektusból mérik a zárt terű nagyrendezvények tényleges kitettségét és veszélyességi fokát, illetve ahol élesben tesztelik az eddig sokszor csak ajánlásokban szereplő intézkedések tényleges hasznát.  

Az 1 millió eurót felemésztő kísérletre augusztus 22-én kerül majd sor, a résztvevők reggel 8 és este 6 óra között összesen 10 órát töltenek majd egy légtérben. A kísérlet nem titkolt célja, hogy feltárják annak lehetőségét, hogy 2020 őszétől hogyan lehet a lakosság veszélyeztetése nélkül nagyrendezvényeket tartani Németországban, de eredményei nyilván a világ megannyi országának szolgálnak majd több mint hasznos infókkal.

A Restart-19 kísérlet hivatalos oldala >>>  

 

Fotó: Akvárium Klub (csak illusztráció)

-fv-

Kapcsolódó

Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír

Indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze

A Budapest Park után az Arénát is beveszi a BSW Hír

Újabb mérföldkőhöz ért a BSW: A Budapest Park után az Arénát is beveszi a zenekar   2026-ban lesz húszéves a zenekar, akik jövő februárban nem kisebb eseménnyel ünnepelnek, mint egy Aréna-koncerttel, amelyre karrierjük eddigi csúcspontjaként tekintenek. A 2006-ban alakult Beerseewalk rapduó 2016 óta zenekarral járja az országot, így váltak a hazai könnyűzenei színtér egyik megk

Telt házas hétvégével nyitott a Gyárkert Hír

Telt házas hétvégével nyitott a Gyárkert A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a haza

Queens of The Stone Age a kriptából - megjelent az Alive in the Catacombs koncertfilm Hír

Queens of the Stone Age - Alive in the Catacombs   A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhat