Eger nyáron: a történelem és a remek borok találkozása Cikk
Hirdetés
Ha július-augusztusban Eger felé vesszük az irányt egy hétvégére vagy akár egy hosszabb nyaralásra, akkor rengeteg látni- és felfedeznivaló vár ránk. A történelmi emlékek mellett ne hagyjuk ki az új lendületet kapó Szépasszony-völgyet sem, ahol az egymás mellett sorakozó pincékben a helyi borokat kóstolhatjuk.
A város
Az Egri Vár önmagában is maga a történelem. A Püspöki Palota, a Kazamata, és a Panoptikum mind-mind a végváriak életét mutatják be, amit felfedezhetünk önállóan, de sok érdekességet hallhatunk akkor, ha az egri vitézek idegenvezetését választjuk.
A török megszállás korából értékes emlékek maradtak fent. Nézzük meg a 40 méter magas minaretet és onnan a lenyűgöző kilátást, majd igyunk meg egy török kávét a Pasa Sátrában. Töltsünk el pár órát a ma is működő Török fürdőben, amelynek legrégebbi medencéje még 1610-ben épült, és a saját gyógyvize közvetlenül a lábunk alatt tör fel a kőlapok között, valamint tekintsük meg a másik fürdő, a Valide Sultana romjait.
A látnivalók sorát a múzeumokkal folytassuk, a barokk stílusú Egri Érseki Palota pár éve nyitott újra a látogatók előtt, itt a kiállítások mellett az úgynevezett Madaras termet is megcsodálhatjuk, ahol a madarakat ábrázoló freskókat a restaurátorok több mint 30 réteg festék alatt találták meg.
A Főegyházmegyei könyvtárban 170 ezer kötetet őriznek, köztük IX. Leó pápa iratgyűjteményét, valamint a Dante-kódexet, melyből az egész világon mindösszesen három létezik.
Az Eszterházy Károly Egyetem egyik épületében található a Varázstorony, amelyben a csillagászati múzeum, a planetárium és a Panoráma terasz gyönyörű kilátása mellett a torony csúcsán Európa legrégebbi camera obscurája található.
Az Egri Bazilika hazánk második legnagyobb temploma. A Hild József tervezte épületet 1837-ben szentelték fel. A belső tér a hosszú építés miatt több különböző stílusú díszítést rejt, a nyári szezonban pedig hétköznap délben orgonaszóra hűsölhetünk az impozáns környezetben.
A borok
Eger és környéke régóta híres a szőlőtermesztésről és a borkészítésről. A mérsékelt klíma és a szőlőfajták sokszínűsége igazán gyümölcsös és változatos stílusú borokat eredményez. A fajtaborok mellett a házasításokon van a hangsúly, abból is a két fő borvidéki boron, az egri csillagon és az egri bikavéren. A fehér és a vörös cuvée-k a könnyed, jó ivású, igazi nyári szomjoltóktól kezdve a többéves érlelést kapott komoly, elegáns tételekig kínálnak mindenkinek alternatívát.
Dönthetünk úgy, hogy bejelentkezünk egy-egy pincészethez, és náluk kóstoljuk meg a borokat és nézzük meg a pincéket, vagy elsétálhatunk a belvárostól 25-30 percre található Szépasszony-völgybe is. Ez eredetileg az egri püspök tulajdona volt, aki csak 1774-től engedélyezte a helyi földesuraknak, hogy pincéjük legyen. Az itteni puha kőzet alkalmas volt arra, hogy mély pincéket vágjanak bele, amelyek egyenletes hőmérsékletük révén hasznosnak bizonyultak a borok tárolására.
Ma már több mint 150 kóstolópincét, éttermet, borszaküzletet találunk itt, így az egyik helyről a másikra sétálva fedezhetjük fel a kedvenceinket. Az utóbbi években több új nyitás garantálja, hogy a legmagasabb minőséget kedvelők is izgalmas tételekre találjanak itt. Számos pincészet kínál például itteni kóstolóhelyszínein olyan limitált tételeket, amelyek országos forgalomban nem kaphatóak. Emellett fesztiváloknak, koncerteknek, gasztrorendezvényeknek, piacnak, boros eseményeknek is helyet ad a Szépasszony-völgy.
Egri Borműhely
Kapcsolódó
Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk
A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz.
Közel 20 hely
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Pénteken indul a 2025-ös Gyerek Sziget! Cikk
A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és pers
A pünkösdi hétvégén nyit a Plázs, indul a 10. jubileumi szezon Cikk
Immár hagyományosan a pünkösdi hétvégén nyitja meg kapuit a balatoni nyár ikonikus helyszíne, a siófoki Plázs. A jubileumi 10. szezon Rúzsa Magdi nagykoncertjével és a fiatalok ezreit vonzó Grand Opening eseménnyel veszi kezdetét június 7-én. Másnap vadonatúj koncerttel érkezik a Neoton Família, a