UbikTúra 2021 - hagyományőrző gyerektábor felnőtteknek Esemény

Indulót kapott az UbikTúra! Beküldve: 2020-12-03 21:33:53
Cikk
UbikTúra hangulat
Az UbikTúra egy egészen különleges kis buborékvilág - egy zempléni aprócska, alig 200 fős zsákfaluban, Pusztafalun gyűlnek össze a táborozni vágyók, ahol műhelymunkák, közös alkotási folyamatok veszik kezdetüket, tavaly például olyan neves zenészek részvételével, mint Ferenczi György, Oláh József (Parno Graszt) és a Bohemian Betyars. Így született meg egyedülálló módon az UbikTúra himnusza is, amiben így több, mint 15 zenész vett részt. Az UbikTúra a szintén különleges UbikEklektik univerzum ré

Tovább olvasom

UbikTúra 2021

Pusztafalu egy 200 fős zsákfalu, ahol július 30. és augusztus 3. között ismét egy sereg fiatal gyűl össze, hogy közösen alkossanak, zenével és jókedvvel töltsék meg a még élő néphagyománnyal rendelkező falut. Az UbikTúra ugyanis egy egészen különleges kis világ, ahol a négy nap alatt a táborozók neves zenészekkel írnak dalokat – például többek közt Ferenczi Györggyel és Gryllus Vilmossal-, esténként pedig mindenki a táncházban ropja. Idén ráadásul a tábor programja hegedűoktatással is bővül.

Az UbikTúra egy gyerektábor felnőtteknek, ahol a közösségi műhelymunkán, a tanuláson, a hagyományőrzésen, a gondtalan játékon és a sporton van a hangsúly. A helyszín sem véletlen, hiszen Pusztafalu még a mai napig élő néphagyománnyal rendelkezik, így remek terep a hagyományos dallamok gyűjtésére, hogy az itt élőkkel találkozva a táborozók megismerjék a helyi szokásokat, kultúrörökséget. Az UbikTúrán a különféle művészeti ágazatokon túl a gyökereinkkel és a természettel való kapcsolódás is fontos szerepet kap.

„Az UbikEklektik fesztivál után szerettem volna egy olyan rendezvényt, ahol nem az elektronikus műfajok a dominálnak esténként, hanem a közös akusztikus zenélés és a táncház. Az UbikTūrán a természetjárást és az akusztikus zenét tettük középpontba, hogy egy valóban falusi hangulatú, a helyi lakosságnak is befogadható keresztmetszet jöjjön létre. Célunk, hogy a vidéki és budapesti kultúra találkozási pontja legyünk, és eltöröljük azt a tévhitet, hogy a táncházban csak néptáncosok érezhetik jól magukat” – meséli az UbikTúra születéséről Palágyi Máté, a tábor megálmodója, a Bohemian Betyars hegedűse.

És hogy milyen egy nap az UbikTúrán? „A tábor programja minden nap hasonló, délelőtti órákban különböző szakkörökön lehet részt venni, idén lesz hegedűoktatás, közös zeneírás, festés, kötöde-kotyogó, valamint jóga és meditáció is. Ebéd után egy nagyot kirándulunk, hogy épp visszaérjünk az esti táncházba. A tábor különlegessége, hogy a táborbérlet vásárlókkal közösen megyünk le Pusztafaluba saját vonatvagonnal, ahol a Csángálló fog játszani. Este Pali Marci fog muzsikálni széki rendet, ami közben tánc és nótatanítás is lesz.

 

UbikTúra

 

Kapcsolat

Délelőttönként a táborozók Vihula Mihajlóval, Makay Annával, Ferenczi Györggyel, Gryllus Dániellel és Szirtes Edina Mókussal közösen írnak dalokat, a dalszerzésre mindenki hozhatja a saját hangszerét is. Egyébként így született az UbikTúra himnusza, a Stilórobbanás is, amelynek dalszövegéhez a tábor minden lakója hozzátett. Az idei UbikTúrán július 30. és augusztus 3. között a táborozók ismét átélhetik az együtt alkotás örömét, milyen, amikor egy-egy bekiabált félmondatból, dallamból végül megszületik a közös muzsika.

Idén egyedülálló módon hegedűoktatás is lesz a táborban. Az idelátogatók Kiss-Balibnat Ádám Junior Príma díjas népzenésztől, hegedűprímástól és Pali Marci, széki adatközlő prímástól tanulhatnak. Utóbbi egyébként egyike a még mai napig élő és aktív adatközlőknek. A széki népzene a magyar táncházmozgalom bölcsője a fülbemászó dallamvilágával és szövegeivel. A széki dalok mellett a táborozók pusztafalusi és bodrogközi dalokat is megtanulhatnak.

Esténként a mulatozásé a főszerep, a táncházban a Csángálló, az Erdőfű zenekar, Pali Marci, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák húzzák majd a talpalávalót, míg Gryllus Dániel és Szirtes Edina Mókus a Pál Apostol levelei c. előadással készülnek.

A zenélés mellett a táborozók festeni is tanulhatnak Németh Dávid festőművésztől és a twinstrippintől, de lesz lehetőség jóga tanulásra, illetve különféle sportok kipróbálására is. Az UbikTúrázók a négy nap alatt felfedezik a környék csodáit is: lesz kirándulás az Izra-tóhoz, a Kormos-bába tanösvényen és a Tilalmas hegyen is és sokak kedvence, a számháborúzás sem marad ki a programból.

Közös zenélés

Kirándulások

Kormos Bába tanösvény

Számháború

Műhelymunkák (Gryllus Dániel)

Saját vonatvagonos leutazás

Táncház

...

UbikTúra 2021 jegyárak:

  • 15-főig: 25 000 Ft

  • 15-30 főig: 27000 Ft

  • 31-45 főig: 28000 Ft

  • 46 főtől: 30000 Ft

A jegy tartalma: 4 nap táborozás napi 3x étkezéssel, valamint Budapest - Pusztafalu közön vonatúttal

UbikTúra 2021 jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>