Budapest Music Expo 2017 - Koncertből sem lesz hiány! Cikk

Minden eddiginél erősebb koncertfelhozatallal készülnek a szervezők a Budapest Music Expóra. A rendezvény 3 napja alatt lényegében egy fesztiválnyi zenekar fellép, ráadásul a nyári nagy bulik húzónevei. Színpadon láthatjuk többek közt a Brains-t, a Hiperkarmát, az Anna and the Barbies-t, a Magashegyi Undergroundot és a Leander Kills-t. Az expo minden programja ingyenesen látogatható.

Hirdetés

A Budapest Music Expo 12. alkalommal várja a zene szerelmeseit, idén is a Hungexpo F és G csarnokába, ahol október 6-tól 3 napon át szól a zene. Ahogy korábban, most is több tízezer hangszert lehet majd kipróbálni.

A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Idén hat színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban a mostani expo lesz a legerősebb. Fellép többek közt a Brains, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Leander Kills, a Group 'n' Swing, a Kállay Sauders Band és a Maxisun. Idén először lesz külön közös folk és jazz színpad, ahol a két stílus feltörekvőben lévő tehetségei muzsikálnak.

A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az elektronikus zenére is. A kiállításon nemcsak rengeteg dj-eszközt lehet tesztelni, de 3 napon át egy dj-találkozónak is otthont ad a rendezvény.

Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program. Érdemes már most beírni a naptárba: október 6-7-8. Budapest Music Expo, Hungexpo.

Budapest Music Expo 2017 további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Budapest Music Expo

Kapcsolódó

Focus On Hungary kiállítás az izraeli Fresh Paint művészeti vásáron Cikk

Izrael legjelentősebb, évente megrendezésre kerülő képzőművészeti eseményén, a Fresh Paint elnevezésű kiállításon és vásáron az idei évben kiemelt szerephez jut Magyarország. A FOCUS ON HUNGARY címmel szervezett program keretében a kiállítótér központjában magyarországi galériák közreműködésével lét

Több mint 40000-en látogattak ki az ide Budapest Music Expóra! Cikk

Véget ért tegnap este a Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában, illetve a passzázson 3 napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket. Az expóra 41 ezren látogattak ki. Hosszú sorok kígyóztak idén a gitárokhoz, dobokhoz, zong

Budapest Music Expo 2017 - Az idei lesz a legnagyobb! Cikk

Bár eddig is gigarendezvénynek számított, az idei lesz az eddigi legnagyobb Budapest Music Expo. A zenei kiállítás immáron 18.000 négyzetméteren várja az érdeklődőket október 6-tól 8-ig a Hungexpo területén. Külön öröm lehet a klasszikus zene kedvelőinek, hogy a billentyűs, ütős, pengetős hangszerek

Gardenexpo 2017 - Erősödik az ökotudatosság és az egészséges életmód iránti igény Cikk

Több mint háromezer háztartás megkérdezésével végzett felmérés bizonyítja, hogy egyre inkább elismerik a magyar családok a környezettudatos és az egészséges életmód fontosságát, ugyanakkor ennek korlátja a családi büdzsé és a megfelelő ismeretek hiánya. A március 24-én nyíló Gardenexpot szervező Ko