50 éves az 'Illések és pofonok', Szörényi Levente mesél róla a B32 Galériában Cikk
Hirdetés
Kereken 50 éves minden idők legnépszerűbb magyar beat albuma, az Illések és pofonok. Olyan örökzöldek sorakoznak rajta, mint az Újra itt van, a Sárika vagy az Oh, kisleány. A rajongók ezúttal egy zenetörténeti pillanatnak lehetnek részesei, ugyanis az Illés zenekar legendás muzsikusával, Szörényi Leventével végighallgathatják a teljes lemezt, és a Kossuth-díjas zeneszerző mesél is az albumról, az akkori korszakról, hangulatról.
Az Illések és pofonok 1969-ben jelent meg, ez volt az Illés harmadik, a zenekritikusok szerint az együttes legjobb albuma. - Akkortájt éjjel-nappal játszottunk, nem is nagyon emlékszem a dalok születésére – idézte fel a régmúltat Szörényi Levente. - Több dal is öltözőben született. Nem érdekelt minket a trend, teljes műfaji kötetlenség és lazaság jellemezte az albumot, és az akkori benyomásokat, hangulatokat összegzi. Persze mi is szerettük a Beatlest, és hatással is volt a zenénkre. A Szabad Európa Rádió és a Rádió Luxemburg amerikai és angolszász számokat játszott, és aki tudta, hallgatta őket. Anno a Visegrádi utcában laktunk, lementem a Duna partjára sétálni, és ahogy közeledtem a Parlament felé, egyre hangosabban lehetett hallani a Rádió Luxemburg adását. A Duna parti lépcsőkön a srácok 4-5-6 fős csoportokban hallgatták a kis zsebrádiót, és a sétám alatt vagy húsz társaság mellett elmentem. Összességében nemcsak azért vált legendássá az Illések és pofonok, mert többféle stílusjegyet hordoz, hanem mert a színes zene és az addig ismeretlen őszinteségű szövegvilág jelent meg a nagylemezen.
A zene terjedését és mások mellett az Illés népszerűségét segítették a sorra nyíló zenés helyek. - A KISZ-bizottság klubokat hozott létre, és azokba beterelte az ifjúságot – mondta Szörényi Levente. - Ez azért is volt hasznos számukra, mert lehallgatták a beszélgetéseket, tehát ellenőrzés alatt zajlott minden. Ugyanakkor gombamód szaporodtak a beat zenekarok, és mindez összekovácsolta a fiatalokat.
Az Illések és pofonok albumról és az akkori korszakról további részleteket, történeteket mesél Szörényi Levente október 3-án Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A közönség végighallgathatja kiváló hangzásban a teljes albumot a legendás zenésszel, akivel aztán Horváth Gergely rádiós műsorvezető beszélget. Az estet a Lemezjátszó Classic programsorozat részeként szervezik meg a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, az Audio-Technica és a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében.
Az esemény további infói és jegyek >>>
Lemezjátszó Classic
Kapcsolódó
Milyen felzabálni mások nyomorát? Válasz a Bohemian Betyars új klipjében Cikk
“Szomorú vagy? Egyél egy kis csokit, az biztosan segít majd!” - valószínűleg mindannyian hallottuk már ezt a jótanácsot életünkben legalább egyszer. Viszont mi a helyzet akkor, ha valaki nem tud megállni egy tábla csokinál vagy egy doboz fagyinál, hanem ezeknél sokkal (de tényleg sokkal) több kell
Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk
A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va
François Leleux és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar április 17-én a Zeneakadémián Cikk
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar visszatérő vendége a világklasszis oboaművész és karmester, François Leleux, hangszerének egyik legjobbja. Már tizennyolc évesen a Párizsi Opera első oboása lett, később pedig a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és az Európai Kamarazenekar szólistája volt. Tagja a Ma
Jelvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Cikk
Három budapesti koncerttel zárja MÉLY elnevezésű turnéját a Vad Fruttik május elején. A kulturális központokban, színháztermekben zajló műsorhoz a rajongóktól kértek és kaptak színpadi elemeket Likó Marciék, köztük foteleket, szobanövényeket és lámpákat. A fővárosban még egy különlegességgel készü