A bántalmazásról írt fajsúlyos dalt a The Anahit Cikk
A budapesti bázisú The Anahit csapatának melakolinkus popzenéjében eddig is központi szerepet töltött be a nőiesség megélése. Március 8-án, nőnapon megjelent, Heart Alive című daluk a nőket érintő erőszakot járja körbe kendőzetlen őszinteséggel, amelyet a frontember, Csányi Rita saját, brutális tapasztalatai ihlettek. A szerzemény a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítványával együttműködésben a “Legyen nőnap! Hősök home office-ban” elnevezésű eseményen debütált. A The Anahit eddig megszokott hangzásvilágától kissé elrugaszkodó szerzemény a súlyos téma ellenére felcsillantja a reményt a hallgatók számára.
Tavaly, rendhagyó módon jelentette meg harmadik nagylemezét Let Me Inject You with My Sins (Part I. & Part II.) címmel a The Anahit csapata. A Csányi Rita szólóprojektjeként indult, mára négyfős zenekarként működő formáció most új vizekre evez: Rita szívét-lelkét, legmélyebb traumáit tárja a közönség elé legújabb, Heart Alive című dalukban. A nőket érintő erőszak témája már régóta foglalkoztatta az énekes-dalszerzőt, és mivel az összezártság, a karantén és az elszigetelődés miatt egyre láthatatlanabbá válnak az abúzusok, úgy érezte, ideje egyfajta összefogásnak és közösségvállalásnak.
Hirdetés
“Szinte nincs olyan nő a környezetemben, aki ezt ne élte volna át legalább egyszer élete során, és ebbe a körbe én is beletartozom. Bántalmazó kapcsolatok, megalázó munkahelyi helyzetek, utcán történő fizikai vagy verbális abúzus, és még sorolhatnám. Ezek miatt éreztem úgy, hogy muszáj írnom erről egy olyan dalt, ami segít átlépni a fájdalmainkon, hiszen hihetetlen erő él mindannyiunkban, és gyakran a lehetetlenre is képesek vagyunk.”
A téma erős és globális mondanivalója az, hogy ne szégyelljük, ha hasonlót tapasztalunk, nézzünk szembe a minket ért támadásokkal, és ami a legfontosabb, beszéljünk is róla. Éppen ezért osztja meg velünk Rita személyes élményét is.
“Több ponton is érintett vagyok a témában. Éltem lelkileg bántalmazó kapcsolatban, illetve bántalmaztak a nyílt utcán kétszer is életem során. Az elsőnél 15 éves voltam, miután a Deák tér kellős közepén egy lángoló dobozt kis híján a fejemre dobtak. Miután elkiáltottam magam, ketten lefogtak, a harmadik pedig ököllel arcba vágott négyszer. A legrosszabb az volt, hogy ezt többen végig is nézték, és nem mertek beavatkozni, mint ahogy a legtöbb bántalmazás során félrenéznek az emberek (félelemből, nemtörődömségből, önvédelemből). Évekig tartott kiheverni ezt a traumát.”
A Heart Alive a megrázó, személyes ihletettség és a komoly téma ellenére pozitív kicsengésű: szövegvilága az összefogás erejét hangsúlyozza, a The Anahit korábbi hangzásától merőben eltérő hangszerelés pedig a reményt sugározza. A zenekar tagjai (Sashegyi Soma billentyűs-producer, Havasi-Hollanda György gitáros és Kocsis Dániel dobos) teljes mellszélességgel kiállnak az énekesnő üzenete mellett, és együtt azt remélik, egymást támogatva sikerül egy jobb és erőszakmentes hellyé tenni a világot. Éppen ezért csatlakoztak a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány kezdeményezéséhez, akik a tavaly nagysikerű koncertsorozat után, a járványhelyzethez igazodva idén online tartották meg “Legyen nőnap! Hősök home office-ban” elnevezésű eseményüket. Ezen az alkalmon debütált tehát a túlélés dalának kikiáltott Heart Alive, amelyhez egy montázsvideó is készült - hétköznapi emberek papírra vetett gondolataival a szolidaritásról, odafigyelésről és arról, miért ne nézzünk félre, ha baj van.
A The Anahitot egyébként hazánk egyik legexportképesebb zenekarának szavazta meg nemrég a zenei szakma, terveik közt sok új dal, a nemzetközi jelenlét megerősítése, a későbbiekben pedig, ha lehetőség lesz rá, akkor külföldi turné szerepel.
The Anahit
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E