Féltékenység-himnuszt írt a BitterSweet Cikk

BitterSweet: Új barátod

A szerelmi bánat, féltékenység és internetes zaklatás keserédes hármasát dolgozza fel új klipjében a BittnerSweet zenekar. A borús-derűs gitárpop banda „Az Új Barátod” című száma azzal a sokak által jól ismert, bénító féltékenységgel foglalkozik, amelyet akkor érzünk, ha volt kedvesünket egy másik ember oldalán látjuk. Új klipjük viszont ezt egy sokkal reménytelenebb, egyre szélesebb körben elterjedő jelenség – a netes sztalkerkedés perspektívájából közelíti meg.

Romantikus séta a Duna-parton, vidám borozgatás egy teraszon vagy elmélyülős beszélgetés a város felett – plusz filterezés, színegyensúly, na meg a megfelelő hashtagek. Évek óta elég pár gombnyomás, hogy a közösségi médiában világgá kürtölhessük a szerelmünkkel eltöltött pillanataink tökéletességét, amit aztán rengeteg lájk is megtámogat. A kiteregetett, személyesnek szánt emlékeket azonban olyanok is látják, akiknek a szándékai sokszor még a saját maguk számára sem tiszták – a bánatosan nosztalgiázó ex-szerelmes és az internetes sztalker között pedig nem is olyan széles a határmezsgye.

Hirdetés

A kapcsolat utáni szakítás űrjében a volt párunk utáni sóvárgás az érzelmek természetes lecsengésének része, ezt az elválási folyamatot azonban gyökeresen zavarja meg az, ha a szeretett személyről állandóan friss képek ömlenek a szemünk elé. Az otthon sötétjében könnyen követhető, merre ebédelt, milyen ruhát vett fel aznap, vagy kivel fotózkodott a Margitszigeten, ez pedig a féltékenység farvizén evezve egy új, reménytelen és veszélyes függőséghez vezethet. A BittnerSweet új klipje ezt az erőteljes társadalmi jelenséget ragadja meg két perspektívából: a volt barát reménytelen szomorúságából - és az állandóan követett, hívásokkal zaklatott, elszakadni akaró lány szemszögéből.

A videó mindezt az együttestől jól megszokott, keserédes formában teszi, ahol a szeretetteljes hangvétel erős kontrasztot ad a téma komolyságához. A klipet készítő Neminem csapata bravúrosan játszik az Instagram képi felületével, élővé változtatva a pillanatba zárt emlékeket. Az együttest vezető Bittner Dániel maga játssza a zaklatót, aki vagy az otthon sötétjében dühöng féltékenységében, vagy volt szerelmét távolról figyelve vágyik az új fiú helyébe. A Mintaapákból c. sorozatból ismert Kuna Kata pedig megszokott mosolyával ragyogja be a teljes videót, egyszer Dani, egyszer pedig a Pásztor Máté által alakított a nagy rivális oldalán.

A zenekar a karanténkorszak folyamatos alkotómunkára inspirálta, 2021-ben több új dalpremierrel is előrukkolnak majd és tűkön ülve várják, hogy újra alkalmuk legyen klubkoncertjeiken élőben is találkozni a közönséggel.

 

BitterSweet

Kapcsolódó

Lovasi és Kispál újra együtt Cikk

Lovasi és Kispál újra együtt a színpadon, sőt, még az új Lovasi-lemezanyagból is hallhatunk előzetest március 12-én.  Jutka, meg a többiek címmel ad „belépős” online koncertet március 12-én a TRIP hajón Lovasi András. A fellépést élőben, valós időben és ami talán a legfontosabb, kiváló minőségben n

Megjelent Amy Shark Ed Sheerannel közösen írt dala Cikk

Amy Shark A nyolcszoros ARIA Award győztes Amy Shark megjelentette ‘Love Songs Ain’t For Us’ című dalát Keith Urban vendészereplésével. Ez a kiadvány Amy április 30-án megjelenő albumának (CRY FOREVER) egy újabb gyöngyszeme. Az Ed Sheerannel közösen írt dal egy meghatározó pillanat az énekesnő karrierjében

Megjelent Snétberger Ferenc és a Keller Quartett koncertlemeze Cikk

erenc Snétberger, Keller Quartett - Hallgató A Hallgató egy izgalmas, megható lemez gyászról és transzcendenciáról, amely megkoronázza Snétberger Ferenc és a Keller Quartett eddigi közös munkáját. A Zeneakadémián felvett koncertlemez Kleb Attila fotóival jelenik meg a legendás ECM kiadó gondozásában, itthon a Hangvető terjesztésében. Snétbe

Góbé: Chikós - karneváli dal, csavaros népi popba öltöztetve Cikk

Góbé zenekar A Góbé csavaros népi popzenéjén most ismét csavart egyet és a szatmári csárdást riói köntösbe bújtatva megírta a Chikóst, amely egy életigenlő, táncos szám, latinos hangszerelésben. Karneváli hangulat és szabadságvágy, dalos télűzés a farsangolás idején. A Góbé az elmúlt közel másfél évtized alat