A szerelem fájdalmát zenésítette meg a Latency Cikk
19-re lapot húztak és óriásit nyertek. A Latency legújabb klipjében előkapta a klasszikus csellót, hozzádobott egy lüktető alapot, ezt pedig megfejelte egy igazán mély tartalmú dalszöveggel.
„A dalt egy olyan szerelem ihlette, ami nem teljesülhetett be és végül csak fájdalmat okozott. Számunkra dalszöveget írni olyan, mintha egy naplót vezetnénk. Olyan dolgokat vetünk papírra, amikről egyébként ilyen mélységben talán soha nem is beszélnénk”- mesélte az énekesnő.
Hirdetés
Andi a klipben megmutatta, hogy nem csak hangja varázslatos, hanem csellótudása is megkérdőjelezhetetlen, már gyerekkora óta játszik. Az alkotók elmondása szerint már régóta érlelődött bennük a gondolat, hogy a trap jegyeibe hogyan illeszthető bele egy ilyen klasszikus hangszer. Erre tökéletes válasz a „Tánc a napsütésben” című szerzeményük.
„A céljainkra fókuszálunk, de közben azért igyekszünk néha megállni, és észrevenni a jelenben a boldogságot, az apró dolgokat az alkotás során, hiszen ez egy csodálatos folyamat. Ha ezt nem tennénk, akkor idővel a felszabadult alkotás helyett elkezdenénk munkaként gondolni a zenére, ami nálunk szóba se jöhet. Mi adni szeretnénk úgy, hogy közben jól érezzük magunkat”- tette hozzá Tomi.
A dalhoz egy perfekt klip is készült, amelyet Makk Vata jegyez. A készítők igyekeztek kiemelni a téma mélységét, így a füstös és viharos hátterekhez kontrasztos látványt terveztek, ami még jobban kiemeli a tartalmat.
Alig egy éve, egy zenei szakmai fórumon talált egymásra a Latencyt alkotó Tomi és Andi, de máris megnyerték a Petőfi Rádió „Saját zenéd” versenyét. A zseniálisan friss formáció a líra és trap elemeit vegyítik szerzeményeikben, melyet egy cseppnyi poppal egészítenek ki. Dalaikban rendszeresen feltűnnek a klasszikus hangszerek is, amivel még egyedibb hangzást adnak dalaiknak.
Magneoton Music Group
Kapcsolódó
A komolyzene és a népzene találkozik a Góbé új dalában Cikk
Az Azért se egy élő felvétel - előfutára a hamarosan érkező élő lemeznek - a zenekar tavalyi 15. születésnapjáról a Müpából, ahol a folkpop zenekar klasszikus zenészekkel egészült ki. Az apropó nem véletlen: a Góbé a KamaraSzólistákkal közösen hasonlóan egyedi előadásra készül Folk&Classics né
Scarlet - Megérkezett Doja Cat negyedik stúdióalbuma Cikk
A GRAMMY-díjas globális szupersztár, Doja Cat kiadja új, negyedik stúdióalbumát, a „Scarlet”-et a Kemosabe Records/RCA Records gondozásában. Emellett Doja Cat bemutatta az album egyik új dalának, az „Agora Hills” című számának klipjét is. A videoklipet Pomonában, Kaliforniában és Koreatownban, Los
Harmadszorra is visszatér a KEMP dalszerző tábor Cikk
A 2021-es és 2022-es KEMP-et követően a Banana Records harmadszorra is megrendezi dalszerző táborát 2023 október 3-6. között Csopakon, a Manor House Inn-ben. Tavaly 25 zenész, előadó és producer gyűlt össze a világ zajától távol, hogy együtt koncentrálhassanak az alkotás folyamatára. Az elvonulást
40 hazai független lemezkiadó kínálatából válogathatunk az Independent Label Fair Budapest vásárán Cikk
Szeptember 23-án hetedik alkalommal szervezik meg az Independent Label Fair Budapest (ILF) vásárát a Magyar Zene Házában, ahol közel negyven hazai és határon túli magyar független kiadó kínálatából szerezhetik be lemez- vagy kazettagyűjteményük legújabb darabjait az érdeklődők. A börze mellett a m