Cirque du Quimby koncert a Dürer Kertben Esemény
Egyetlen koncert erejéig a színpad egyben porond is lesz és miközben a Quimby az érzelmekkel játszik, addig a koncerttér a Freak Fusion Cabaret, underground cirkusztársulat játszóterévé válik július 12-én a Dürer Kertben.
Hirdetés
A Quimby világától eddig sem állt távol a cirkusz, hiszen őrült porondmester módjára vezetnek végig koncertjeiken, az extatikus tánctól a megkapó keringőkig. Egy Quimby koncerten – a cirkuszhoz hasonlóan – bármi megtörténhet és meg is történik.
Az idén 27 éves zenekar mindig szívesen ütköztette a különféle művészeti ágakat, a szimfonikus kirándulásuk után pedig ezúttal a 10. születésnapját ünneplő Dürer Kertben láthatunk tőlük egy igazán rendhagyó előadást: a Freak Fusion Cabaret társulatával ugyanis megszületik a Cirque du Quimby!
A Freak Fusion Cabaret underground cirkusztársulat a Burning Man fesztiváltól kezdve egész Indiáig beutazta már a világot sötét humorú, lenyűgöző műsorával és a Quimbyvel is dolgoztak már közösen, az Ajjajjaj klipjében például szintén ők szerepelnek. Most azonban élőben is láthatjuk őket együtt július 12-én a Dürer Kertben, ahol egy igazán egyedi és szürreális világot teremtenek majd. Az artisták falra másznak, a levegőben táncolnak, tűzzel s fénnyel zsonglőrködve teremtenek vizuális illúziót, kifejezetten a Quimby elvont világára rímeltetve.
- Jegyárak: 4500 / 4990 / 5500 Ft
- Fellépők: Quimby
- Szervező: Quimby, Dürer Kert
Sajtóanyag: Quimby
Kapcsolat
- Cirque du Quimby koncert 2018, Dürer Kert esemény
- Cirque du Quimby koncert 2018, Dürer Kert jegyelővétel
-
Cirque du Quimby koncert 2018, Dürer Kert időpont:
Kezdete:2018 Jul 12 20:00Vége:2018 Jul 12 23:00
Budapest ,
Ajtósi Dürer sor 19-21 ,
1146 ,
Kapcsolódó
Only The Poets koncert 2025, Budapest Esemény
Only The Poets koncert 2025, Budapest dátum
Massive Wagons koncert 2025, Budapest Esemény
Massive Wagons koncert 2025, Budapest dátum
James Hype live set @ Budapest Park [vendég: Tita Lau] Esemény
James Hype live set @ Budapest Park dátum
David Garrett koncert 2025, Budapest Esemény
David Garrett koncert 2025, Budapest dátum