Az angolok is felfigyeltek a magyar Mörk zenekarra Cikk
Hirdetés
Régi álma valósult meg a Mörk zenekarnak, amikor meghívást kaptak Gilles Peterson nevével fémjelzett Worldwide FM élő videó felvételre a londoni Brownswood Basement Studioba. Korábban olyan előadók fordultak meg ugyanitt, mint: Yussef Kamaal, Jordan Rakei & Alfa Mist, Nubiyan Twist, Richard Spaven és Shabaka Hutchings.
A tavaly új lemezzel jelentkező Mörk régóta tervezte, hogy ellátogat a szigetországba, sőt, 2020 elején már konkrét tervekkel vágtak neki, hogy valóra váltsák ezt az álmukat, de a világjárvány sajnos közbeszólt. Most, két évvel később azonban a hosszú listájukon egyből két dolgot is kipipálhattak, ebből az egyik nagy mérföldkő a Mörk külföldi törekvéseiben, hogy néhány hete két alkalommal is felléptek az egyik legrangosabb európai szakmai eseménysorozaton, a brightoni The Great Escape fesztiválon. A másik pedig, hogy kipróbálhatták magukat a Worldwide FM sessionjében, ahol korábban mindössze egyetlen magyar vonatkozású zenekar, az azóta már berlini székhelyű Àbáse fordult meg. A Worldwide FM egy olyan közösség és platform, ahol az alternatív perspektívák és a közös progresszív értékek előtérbe kerülnek a zene és a kultúra révén. Akár Palesztinából, akár New Orleansból sugározzák a műsoraikat, igyekeznek hangot adni azoknak a haladó művészeknek és kulturális személyiségeknek, akik küzdenek az egyenlőtlenség minden formája ellen.
A Mörk Worldwide FM Session plusz érdekessége, hogy az öt dalból álló szett utolsó dala egy premier: a Towards the Sun című dalt a közönség ugyanis korábban még sohasem hallhatta.
Gilles Peterson rádiós műsorvezető, DJ és lemezgyűjtő, aki az elmúlt három évtizedben kulcsszerepet játszott az előremutató underground zene támogatásában az Egyesült Királyságban és azon túl. Heti főműsoridőben, szombat délutáni műsort vezet a BBC Radio 6 Music csatornán, amely a rádió egyik legnépszerűbb zenei műsora, a Brownswood Recordings független lemezkiadó vezetője, és a Worldwide FM online rádióállomás alapítója.
Petersont ráadásul annyira elvarázsolta a Mörk zenéje, hogy a felvétel után néhány nappal a zenekar Baby című dalát is pörgette BBC-s heti műsorában, ezzel is tovább népszerűsítve a csapatot a brit zenerajongók körében.
Mörk
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E