Az őrület és józan emberi tudat párharca a Góbé új klipjáben Cikk

Góbé zenekar 2021

Hirdetés

A Korcs drámai klipjében az ember elméjében lakozó állatiasság és az emberi értelem küzdelme jelenik meg. A most megjelent új dal a Góbé februárban megjelenő új albumának már a negyedik bemutatott dala. A lemezbemutató koncert február 11-én lesz, az Akvárium Klubban.

A csavaros népi popzenében utazó Góbé az utóbbi évben sorra jelentette meg friss dalait, februárban pedig új nagylemezzel is jelentkezik. Ám addig sem maradunk ízelítő nélkül, itt a csapat legújabb dala, a somogyi nótából inspirálódott Korcs. A dal a Borozóshoz hasonlóan a somogyfajszi Mediawave táborban kezdett formát ölteni, míg a szám alapötlete már a karantén alatt megszületett Rigó Marci, a zenekar hegedűsének a fejében. 

„A szöveget Matyi (Egervári Mátyás – cimbalom) és VÁron (Várai Áron - ének) írta, illetve ollózta össze különböző népdalokból, amikből kiindulva született egy klipötletem, ami bár nagyon jónak tűnt, de valahogy mégsem akart összeállni. Egy vázlatot azért sikerült kitalálnunk, amivel felhívtuk Tímár Matyit, a klip készítőjét, hogy átbeszéljük a részleteket.” – meséli a klip kapcsán Marci. - „A telefonbeszélgetés közben hirtelen beugrott egy teljesen másik ötlet, ami szinte azonnal egy forgatókönyvvázlattá állt össze a fejemben értelmet adva egy csomó mindennek. Nagyon tetszett benne az, hogy reflektál a nótában történtekre, a stilizált szöveg a klippel pluszban kapott egy új perspektívát, ami a bennünk szunnyadó téboly és a józan értelem párharcát hívatott megmutatni, illetve azt, hogy sokszor az őrület csalhatatlan jeleit az ember akkor ismeri fel magán, amikor már túl késő. Konkrét szerepet kapott a videóban a kolomp, a középen megszólaló korcsos dallam pedig ezért válik a klipben is unikálissá, mert azt VÁron eredetileg is eltáncolja a színpadon, amit CZÁron (Czupi Áron -dob) a dobtémáival követ.”

Az említett táncot és a Góbét február 11-én élőben is láthatjuk, a zenekar lemezbemutató koncertjén az Akvárium Klubban. 

 

Góbé

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E