Bemutatkozik a Szikra Projekt - Fókuszban a keresztény könnyűzene Cikk

A Szikra Projekt a magyar keresztény könnyűzenei élet megerősödését, szakmai fejlődését szolgáló szakmai program, mely a fiatal tehetségek felfedezésétől és mentorálásától a professzionális produkciók színpadra állításáig minden folyamatra kiterjedően segíti az alkotókat. A projekt feladata a jelentkezők professzionális szakmai működésének elősegítése, melynek fontos hatása van az a hazai egyházakban zajló zenei életre is. A képzés és mentorálás során átadott információk, kapcsolatrendszerek, valamint az anyagi támogatás révén a produkciók felkészülhetnek a hazai és nemzetközi zenei életben való önálló helytállásra. Magyarország Kormánya vallásos könnyűzenét támogató programjának keretében a Projekt olyan alprogramokat foglal magába, mint tehetségkutatás, induló zenekarok vagy előadások támogatása, alkotói és előadói támogatás és a Szikra-Díjátadó gála szervezése. A program felügyeletét egy hazánkban és külföldön is bizonyított szakemberekből álló szakmai zsűri látja el, melynek tagjai között található Horváth Gergely rádiós szakember, Bolyki György zenész, producer, Gável Gellért zenész, Lackfi János költő, Madarász Isti rendező és Mező Misi zenész.

Szikra Akadémia

A Szikra Akadémiát a keresztény könnyűzenei élet szakmai minőségének fejlesztése érdekében hozták létre a Szikra Projekt vezetői. Meggyőződésük, hogy egy-egy művészjellem kialakulásában a rendszeres szakmai műhelymunka révén felépülő professzionális tudás mellett nagyon fontos szerepe van a követhető életpéldát nyújtó szakemberek emberi oldaláról érkező impulzusoknak is. Éppen ezért a Szikra Akadémia biztosítja tagjai számára a közösségépítő felületet, legyen szó szakmai együttműködésekről vagy alkotóközösségek, egyének hitbeli és jellembeli erősödéséről. Az alkotói munka célja magas minőségű evangélizációs és pre-evangálizációs dalok megszületésének elősegítése.

Hirdetés


Az akadémia alprogramjai:

Tehetségkutató program – a legjobbak támogatást kapnak dalaik professzionális stúdiófelvételének elkészítéséhez, valamint bekerülnek az Induló Zenekarok támogatási programjába.

Induló Zenekarok/Előadók támogatása – a magas minőségű alkotásra és előadásra felkészítő mentori és támogatási program, mely minden tehetséges és agilis résztvevőt felkészít a zenei életben való helytállásra. A legjobbakká válók az alkotói támogatás, valamint az Előadói Támogatási program keretei között fejlődhetnek tovább.

Alkotói támogatás – az alkotói munkát segítő együttműködés, melynek célja a legmagasabb szintű, piacképes produkciók megszületése.

A Szikra Akadémia három alprogramjának résztvevői rendszeres szakmai eseményeken kapják meg azt a széleskörű tudást, melyet a Szikra Akadémia világszerte sikert aratott produkciókat képviselő munkatársai, és meghívott külsős szakemberek osztanak meg.

A szakmai programok lebonyolításában a hazai könnyűzenei élet élvonalbeli szakemberei a partnereink, akik a dalszerzéstől a színpadra állításon át a management és PR feladatokig minden területen érvényes tudással rendelkeznek, amit megosztanak a produkciókkal.


Szikra Produkció

A Szikra Produkciók célja, hogy az egyházi keretek mellett a világi helyszíneken is megjelenjenek a keresztény értékrendet, a keresztény alkotók és előadók pozitív életfelfogását tükröző produkciók. A szervezők abban hisznek, hogy egy-egy hiteles, keresztény művész szavai sok hívő és nemhívő ember számára jelenthetnek iránymutatást, segítséget az élet adott pillanataiban, így fontosnak tartják ezen üzenetek eljuttatását minél szélesebb rétegekhez. Ennek módja az előadók megjelenési lehetőségeinek megteremtése, jelenlétük erősítése a médiafelületeken, valamint profivá érett produkcióik eljuttatása a legszélesebb közönségrétegekhez.

A támogatott élőzenés produkciók az elmúlt évek teljesítményének értékelése után, a Szikra-Zsűri szakmai döntése alapján kerülnek kiválasztásra. A támogatás révén a produkciók szakmai és anyagi támogatást kapnak professzionális színpadi előadásaik megvalósításához, mellyel kiléphetnek a zenei piacra.

A legjobb produkciók az Előadói Támogatás révén minden támogatást megkapnak, hogy a gyülekezeti és világi szervezők, managerek és promóterek látóterébe kerüljenek, és ki tudjanak lépni a professzionális zenei életbe.


Szikra-díj

A Szikra-díjat évekkel ezelőtt hozták létre, azzal a céllal, hogy a legnívósabb keresztény szellemiségű alkotókat és előadókat elismerjék. Ennek bemutatkozó eseménye a Szikra-Díjátadó gála – a keresztény zene ünnepe, melyet idén 2020. április 1-én szerveznek meg.

 

Szikra Projekt további információk >>>

 

Szikra Projekt

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E