Beszorult mondat - Megjelent a Kispál és a Borz 11. nagylemeze Hír
A legendás zenekar 2022-ben állt össze újra és már akkor elmondták: dalokat írnak és új albumot készítenek, hiszen csak így látják értelmét a visszatérésnek. 2023 májusában, 19 év szünet és több, mint egy év munka után végül megjelent a 11. Kispál és a borz-lemez, a Beszorult mondat.
„Azt akartuk, hogy ne klasszikus zenekari lemez legyen, ahol egyfajta hangzással, ugyanazok a zenészek eljátszanak egy csomó dalt. Sokan mondják, hogy már azért nem hoznak ki sorlemezeket, mert az emberek nem így hallgatnak zenét. Azt gondoltam, hogy csináljunk egy olyan albumot, ami olyan, mintha nem egy zenekar lenne. Az is cél volt, hogy az összes dobos, akivel az elmúlt években dolgoztunk legyen rajta, így Bajkai Feri dobolja a számok nagy részét, de Bräutigam mellett szerepel a lemezen G. Szabó Hunor is. Kicsit rájuk is szabtuk a dalokat.” – mesélt a Beszorult mondatról Lovasi András a hvg.hu-nak adott interjúban. 16 dalt rögzítettek, amelyből végül 11 került az albumra.
Hirdetés
A dobosokon túl még számos vendég szerepel a lemezen. A címadó dalban Krúbi rappel és énekel, akit Lovasi a fiatal generáció egyik legizgalmasabb figurájának tart. A Gombokban Lovasi lánya, Eszter énekel, aki Jules War néven nemrég indította be zenei karrierjét. A Quimbys Kiss Tibi az Itt lehet c. szerzeményben gitározik. A zenekar első dobosa, Bräutigam Gábor és G. Szabó Hunor 2-2 dalban dobol, Babcsán Bence 3 számban fúvósokon játszik, Szesztay Dávid 3 dalban gitározik és zongorázik. Az albumot a pécsi LA Gardens stúdióban vették fel, a hangmérnöki és a keverési feladatokat Maczkó Róbert végezte, a mastering Fenyvesi Márton munkája. A borítóképet Bräutigam Gábor lőtte.
A Beszorult mondat dalsorrendje és a közreműködők:
- Beszorult mondat (+ Krúbi)
- Itt lehet (+ Kiss Tibi, G. Szabó Hunor
- Tatai-tónál
- Mocsár
- Letehetetlen (+ Babcsán Bence)
- Bodobács (+ Babcsán Bence, Bräutigam Gábor)
- Tündi, Bandi és én (+ Babcsán Bence, Bräutigam Gábor)
- Gombok (+ Lovasi Eszter, Szesztay Dávid)
- Rózsaszín (+ Szesztay Dávid)
- Fenevad (+ Szesztay Dávid)
- Nem járkálnak (+ G. Szabó Hunor)
A Beszorult mondat már minden fontosabb streaming-platformon meghallgatható, CD-formátumban megvásárolható online és a fontosabb lemezboltokban, vinylt őszre tervez a zenekar. A Kispál és a Borz még 3 koncertet ad idén – ebből kettő már régen telt házas a Budapest Parkban, május 12-én és 13-án. Előtte a Bátorkeszi borfesztiválon tartják a Park bejátszóbuliját, május 6-án. Utána 2023 a Kispál és a Lovasi formációról szól majd, amelyben a két András G. Szabó Hunorral és Babcsán Bencével játszik korai Kispál-dalokat baritonszaxofonnal kiegészülve.
Kispál és a Borz
Fotó: Szeidl Marian
Kapcsolódó
Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír
A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze
Sziget Szoho: ahol pacsiznak a friss előadók, az utcai kultúra, a hip-hop és a basszus zenék Hír
Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget 2025 egyik új városrészét, a Szohot. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik.
Lesz felfedezni valónk bőven idén a Szigeten, ahol külön
Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír
Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye
B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír
Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha