Borokat és kiadatlan zenéket házasított a Mórocz Pincészet Hír
Hirdetés
Egy rendhagyó zenei-gasztronómiai együttműködés alakult ki egy borász és négy ismert zenész barátságából. A Mórocz Pincészet tulajdonosa, Mórocz Tamás ugyanis felkért négy muzsikust – Szedert, A Bence kalandjait, BÖBE-t és Hangácsi Mártont -, hogy az új évjáratos boraihoz adják oda egy-egy kiadatlan dalukat. A kialakult párosítás tökéletesebb nem is lehetne.
Tamás rájött, hogy egy zenész és egy borász élete számos ponton mutat hasonlóságot. Kezdve azzal, hogy természetesen mindegyik tanulja a maga szakmáját, gyakorol, befektet, de az izgalmas párhuzamok csak ezután kezdődnek.
- Egy zenész, vagy zenekar megírja a dalokat, kiadja azokat lemezen, vagy valamilyen formában, a kiadott anyagát bemutatja koncerteken, esetleg bekerül a rádiós lejátszási listákra és ezzel együtt szépen felépül egy közösség, akik szívesen hallgatják újra és újra a dalokat, megveszik a lemezeket, eljárnak koncertre. A borászat egy hasonlóan izgalmas alkotó, kreatív folyamat. Minden évben a szőlőből elkészítjük a borokat saját stílusunk és ízlésünk szerint. Ezeket a borokat aztán bemutatjuk fesztiválokon, borbemutatókon, esetleg eljutunk valamelyik üzlet vagy üzletlánc polcaira. Így szépen lassan felépül egy közösség, akik szívesen kóstolják újra és újra a borokat, sőt még a pincénkhez is ellátogatnak. Később már eljárnak az eseményeinkre és alig várják, hogy a pince mélyén lapuló, hordóban érlelődő tétel is végre forgalomba kerüljön. Kicsit talán a rajongóink lesznek.
De lássuk be, hogy a két műfaj a mutatott „elvont” párhuzamok mellett a gyakorlatban sem elválasztható egymástól. Sokkal jobban esik egy nyár esti Balatonhoz közeli baráti borozás, fröccsözés úgy, ha zene is szól a háttérben és egy koncertélmény is alig-alig elképzelhető hideg bor, vagy fröccs nélkül. Ebből jött a gondolat, hogy mennyire jó lenne, ha a megjelenő új évjáratos borok mellé elkészülne egy kislemez, aminek minden dala párt alkothatna valamelyik borommal.
- Az elmúlt években nagyon sok, általam nagyra tartott zenészt volt szerencsém megismerni, akikkel aztán barátságot kötöttem. Így hamar találtam olyan zenészeket, akik vállalták, hogy eddig kiadatlan, vagy készülőben lévő dalukat adják ehhez a projekthez Így születtek meg ezen dal- és borpárok – fejezte be a gondolatmenetet Tamás.
Elsőként Szeder ajánlotta fel az EP-hez a Kötéltánc című dalát, amit egy könnyed, illatos Traminihez választott a borász. A Bence kalandjai frontembere, A Bence Kalandjai Fogadalom című szerzeményét az Olasz rizlinghez párosította Tamás. BÖBE why dalát Merlot Roséval, míg Hangácsi Márton Patience Is The Devil számát Hordós Olasz rizlinggel kapcsolta össze a szakember.
A négy dal Kiadatlan címmel, EP formájában július 27-én megjelenik az összes online platformon, a YouTube-on pedig már meghallgatható. Mi több, július 24-én, szombaton élőben is megtapasztalható e remek párosítások egyike, ugyanis Mórocz Tamás pécselyi pincészetében ad borkósolós koncertet Szeder.
Hallgasd meg a teljes Kiadatlan EP-t >>>
Mórocz Pincészet
Kapcsolódó
Pécsen és Budapesten indult csapolt söröket népszerűsítő kampány Hír
A különleges minőségű csapolt sörökre fókuszál a Beerporn.hu sörmagazin áprilisban megjelent, két új Bakancslista kiadványa. Az első, vidéken használható sörútlevéllel érkező vendégeket öt nagyon különböző hangulatú, a sörkultúrát népszerűsítő helyen váltható be Pécsen. Az új, budapesti Bakancslis
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze
San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala Hír
A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, február végétől pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot.
"A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyar
Megjelent a Zsurlók, A Bence kalandjai új albuma Hír
Ahogy a kortárs irodalom háza táján, úgy a versmegzenésítés terén is új szelek fújnak: a mai nyelvezetet és aktuális problémafelvetéseket nem kell leporolni, ezek az alkotások minden korosztály számára adnak valamit – pont mint Jobbágy Bence zenei világa. Megérkezett az A Bence kalandjai formáció