Deska - 25 magyar művész mélymerülése a lengyel kultúrába Cikk

Deska album

Hirdetés

Több, mint 25 magyar művész közreműködésével készült lengyel feldolgozás lemez. Tíz lengyel dalt válogattak ki és dolgoztak át, ebből ötöt magyar szöveggel. Az album a Deska címet kapta, ami lengyelül és magyarul is ugyanazt jelenti, emellett utal a dalok vágódeszkán történő felvágására és újratálalására is.

A lemez az irracionális hazaszeret, az elfojtott bűnök, az előadóművészet vagy úgy egyáltalán a létezés céltalanságának témáit érintve nagyon változatos érzelmi szinteket jár körül. Hiába a sok közreműködő és a lengyel-magyar kultúra összecsapása, a lemez nagyon intim, személyes hangvételű lett. Ez annak is köszönhető, hogy a csapatot Nagy Illés személyes élményei vezették, az ő életében pedig határozottan tapinthatóak a két kultúra közötti törésvonalak és összesimulások: felesége ugyanis lengyel.

“Megismerkedésünkkor rámömlött a lengyel kultúra, így egy jó adag lengyel dal is - feleségem jóindulatú szűrőjén keresztül. Hiába nem értettem egy kukkot sem a szövegekből, egyből átjött, hogy mennyire izgalmas, kifinomult, tartalmas és egyedi zenei világ, zseniális alkotókkal - és kötődni kezdtem ezekhez a zenékhez. Nem igazán hiszek abban, hogy lenne “egy lengyel és egy magyar néplélek” és azok valahogy “különlegesen összefonódnának”, de ebben a kérdésben elbizonytalanodtam, amint éreztem a kezeink között a lengyel dalokat összegyúródni a magyar nyelvvel és ízlésünkkel.“ - mesélte Illés.

Ez ugyan az első hasonló kezdeményezése, de több mint 10 éve csörgőzik, kolompol az afro-beat, ethio-jazz deep-funkot játszó Dokkerman And The Turkeying Fellazban, emellett nagybőgőzik a cigány-mulatóst akusztikus hangszerekkel játszó Kecmecben, korábban pedig a FlyingTV és Flop grunge-rock zenekarok basszusgitárosa is volt.

Feleségének playlistjén túl Illés rengeteg lengyel dalt hallgatott és szűrt meg, elsősorban olyanokat, aminek a témáját, vagy a zenéjét érdekesnek találta. Többnyire az eredeti lengyel éneksávokra fűzött fel vázlatokat, azokat pedig megmutatta olyan zenészeknek, akikről úgy érezte, hogy szívesen részt vennének a dal elkészítésében, mert a célja az volt, hogy minél többen dolgozzanak együtt. Egyértelműen a fordítás volt a legérzékenyebb és legnehezebb pontja a munkának. Finoman kellett egyensúlyozni a szöveghűség és az énekelhető, zenéhez és az előadóhoz is passzoló, magyar hallgatók számára is átélhető szövegnek való megfelelés között.

Az album stílusában igen szerteágazó és időben is messze nyúlik, hiszen Chopin életművét, a 80-as évek ikonikus lengyel előadóinak és a Lengyelországban az elmúlt időkben hájpolt mainstream és underground figuráinak dalait szedték szét és építették újra.

Az album egy chill-hopos Chopin remix-szel indul, majd a lemezen később is hallhatunk egy veretős goát és egy szétszállós trip-hop-ot a zongoraművekből felépülni y0tz remixeiben, diszkréten provokálva a világ egyik legjelentősebb zeneszerzőjének rajongóit. A Deska legmerészebb kísérlete a Ne Kérdezz Magyarországról - a lengyel popkultúra egyik legismertebb slágerének, a Nie pytaj o Polskę (Ne kérdezz Lengyelországról) adaptációja. A dal Szabó Pál (Phantasy Bureau) előadásában egy sötét és bizarr kodependens kapcsolat szimbólumával fejti ki a “hazához” való megmagyarázhatatlan kötődés érzéseit. A szöveget Illés Nándi (Teslavox) segített fordítani, a dal szaxofonszólóját Sampo Hiukkanen játszotta fel, Schnellbach Dávid (ByeAlex és a Slepp, Audio Love Nation) pedig akusztikus gitáron működött közre.

Te Titkos Bűnöd Szalai Annától és Dorozsmai Gergőtől egy teljesen szokatlan hangszerelésű, retro-elektronikus átdolgozása a kor két legismertebb lengyel szerzőpáros - Romuald Lipko és Andrzej Mogielnicki - 1981 -es slágerének. Császári “Csaszi” Gergő (Császári Pillanatművek, Erik Sumo, Kaukázus, Kiende, Paganza) az Éledez című dalban úgy vágta át a nyelvi korlátokat, hogy nem a fordításra törekedett, hanem hagyta, hogy a lengyel szavak formája, prozódiája és a zene inspirálja. Így klarinéttal, nagybőgővel, hegedűvel és Chris Endrey zongorajátékával színesítve kapott egy leheletfinom, magyar népzenei ízt Kortez - az egyik legfelkapottabb kortárs lengyel énekes-dalszerzőjének Z Imbirem (Gyömbérrel) műve. A Varsovie (Varsói) című dal kilóg a sorból, hiszen az eredeti, angol nyelven énekel Horváth Hanna (Rehab Nation, Kiméra, FUNKorporation) Zimon Péter (Dokkerman And The Turkeying Fellaz) áthangszerelt alapjára egy olyan városról, ami szürkesége és ridegsége ellenére igenis szerethető.

Szűcs Krisztián (Szűcs, Heaven Street Seven, Pablo Hunny, Rühös Foxi) énekli Pablopavo - a lengyel reggae MC-ből avanzsált költő-énekes Jestem (Én vagyok) című dalának magyar fordítását, amiben egy előadó szemléli, hogy hogyan hat zenéjével emberi történetekre. A dal fordításában Mócsai-Karaba Márta Alexandra segített, a csellószólamokat Barta Gyöngyi (Képzelt Város, Atreyu’s Horse) hangszerelte és játszotta fel. Az album zárótétele pedig a minden szempontból kegyetlen, technikai halál metált játszó Decapitated zenekar Earth Scar című szerzeményének átirata versenyzongorára, amit Hernádi “Moody” Márk szerzett és játszott fel.

Az album elkészüléséhez a gyújtószikrát egyértelműen a Wacław Felczak Alapítvány pályázata és támogatása adta. “A “Felczak-lemezek” “a legegyetemesebb nyelven, a zenében mutatják be, hogy a lengyel és magyar nép barátsága a történelmi múltban gyökerező érzelmekből, gondolkodásmódból, közös értékrendből táplálkozik. Ez biztosítja, hogy az egész Európának is példaadó barátság a jövőben is éljen, és új tartalmakkal gazdagodjék.” 

Az alapítvány segítsége viszont komoly időnyomást is jelentett, hiszen Illés azt vállalta, hogy 9 hónap alatt több mint 25 ember közreműködésével, nagyjából ennyi lengyel szerző jóváhagyásával levezényli a műveletet. Sajnos a lengyel alkotók jóváhagyása híján öt további dal el is hullott és a kukában végezte, mintegy további 9, az albumon végül nem hallható művész (Berta András, Csapó Krisztián, Farkas Dávid, Fodor Gábor, Kováts Gergő, Matolcsi Ildi, Meggyes Ádám, Michelberger Tamás, Somi András) munkájával együtt.

Illés leginkább az Arahja című lengyel gigaslágert szerző, Lengyelországban valóban kultikus Kult zenekar indok nélküli elutasítását fájlalja, de nem adja fel a reményt, hogy egyszer sikerül közzé tenni a dal magyar változatát, aminek a következő - Berta András (FlyingTv, B-Andrix) által adaptált - soraihoz személyes élmények kötik: “Az én utcámat régen bevették / Oldalak vannak, nem egység / Balra a büdös semmi, na de hátha / A jobb oldalon meg minden hiába”

* * * 

 

Deska

Kapcsolódó

Saját rendezésű videóval jelentkezett az idén 15 éves Paddy and the Rats Cikk

Paddy And The Rats 15 éves lett idén a Paddy and the Rats, amit június 9-én ünnepelnek meg egy nagyszabású koncert keretein belül a Budapest Parkban. Különleges műsorral készül a jubileumi nagykoncertre a Paddy and the Rats, ahol természetesen felcsendülnek majd a 15 év nagy slágerei, de a régi dalok mellett helyet

A 22 éves. slágergyáros Mimi Webb a Sziget Nagyszínpadot is beveszi 2023-ban Cikk

Mimi Webb Ha úgy vesszük, Mimi Webb sztorijában semmi különleges nincs. 13 évesen kezdett dalokat írni, miután megtanult gitározni és zongorázni, majd miután 16 éves korában a Brighton Music College diákjaként megmutatta magát pár zenei versenyen, elég egyértelmű lett, hogy zenélnie kell. Mármint megélhetés

Megérkezett Grazzy és Cold Gee közös EP-je - Bemutató a Turbinában Cikk

Geddo, Grazzy X Cold Gee dupla lemezbemutató A GrossKidzből is ismert, Grazzy és Cold Gee ragadós verzéi, Bari basszusokkal dúsított, feszes és telített beatjei teszik jellegzetessé vadiúj, ’PROJECT G’ című EP-jüket. A trap srácok élőben is elhozzák új kislemezüket a Turbinába június 3-án, akik őrjöngések, fejen táncolás, sírás és miegymás h

Leander Kills: új klip, május 20-án debütál élőben az új felállás Cikk

A 299. koncertjére készülő Köteles Leander 2023. május 20-án szombaton este az Akvárium Klub Nagy Halljában fogja bemutatni először budapesti közönségének a Leander Kills új felállását és a vadonatúj „Falakon túl” is itt hangzik el majd az első alkalommal élőben. Az új dal zeneszerzője Köteles Lea