DJ Mag Top 100: továbbra is Martin Garrix az élen Hír

Hirdetés

Már hagyományosan a gigászi klubfesztivál, az Amsterdam Dance Event keretein belül listázta a legnagyobb elektronikus zenei magazin, a DJ Mag a szokásos évi 100-as listáját, amelynek élére már zsinórban harmadik éve a holland Martin Garrix került. Az eredmény közel 1,2 millió szavazat alapján állt össze, amelyek főleg az egyesült Államokból, Angliából és Braziliából érkeztek.

A lajstrom TOP 10-es mezőnyében egyébként igazán komoly változás nem történt, talán csak Don Dioblo négy helyes ugrása a 11.-ről a 7. placcra, de ezen a sávon kívül azért voltak markánsabb mozgások is. Tovább folytatódik például Eric Prydz szárnyalása, aki a 2016-os 66. hely és a 2017-es 34. után idén már a 20. helyet kaparintotta meg, de Angerfist is ugrott egy szépet, aki a 40. helyről  nyújtózott a 29.-re. A legerősebb ’újonc-belépőt’ a belga Mattin produkálta idén, aki az első listázása ellenére egyből a 72. helyet szerezte meg.

Alább találjátok az első 20 előadó listáját, a teljes lajstromot pedig a DJ Mag dedikált Top 100-as oldalán!  

  1. Martin Garrix
  2. Dimitri Vegas & Like Mike
  3. Hardwell
  4. Armin Van Buuren
  5. David Guetta
  6. Tiësto
  7. Don Diablo
  8. Afrojack
  9. Oliver Heldens
  10. Marshmello
  11. Steve Aoki
  12. R3Hab
  13. Alok
  14. W&W
  15. Avicii
  16. DVBBS
  17. Lost Frequencies
  18. KSHMR
  19. Vintage Culture
  20. Eric Prydz

 

Fotó: DJ Mag

Kapcsolódó

Campus Fesztivál: újabb rekord és a 2026-os dátum Hír

ekordot hozó szombat és közösségi élmény A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a N

Itt a Művészetek Völgye 2026 dátuma! Hír

Új dátumra került a 35. Művészetek Völgye A jubileumi 35. Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között kerül megrendezésre. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja új időpontot kap, hogy Veszprém környékének kulturális élete egy pillanatra se lankadjon. A Művészetek Völgye idén is igazi közösségi élményt nyújtott:

Indul a Sziget 2025! Hír

Sziget 2025 rajt   Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki a szervezők, melyekben vagy a műfaji hasonlóság okán jelennek meg együtt egyes programhelyszínek, vagy épp a multikulturális s

Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír

Indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze