Don Diablo kiadójánál jelent meg MADDOW új EP-je Cikk
Hirdetés
A budapesti bázisú elektronikus zenei producer és DJ, MADDOW nevét itthon kevesebben ismerik, pedig olyan, igazi A-kategóriás DJ-k figyeltek fel tehetségére, mint Tiesto, Alesso vagy éppen Diplo. Back in the Club című új EP-je pedig Don Diablo kiadójának, a Hexagonnak gondozásában jelenik meg.
Maddov (polgári nevén Kis Richárd) jelenleg az egyik legsikeresebb feltörekvő hazai house producer, aki nyáron Ludmilláék társaságában mutatta be első nagylemezét, zenéjéért pedig túlzás nélkül egymás után kapkodnak a legnagyobb elektronikus zenei kiadók. Az elmúlt időszakban már jó párnál sikerült zenéket megjelentetnie, például Hardwell, Nicky Romero vagy a Brohug kiadójánál, az igazi áttörést pedig a Tiesto vezette Musical Freedomos dala, a Get Down hozta meg.
“Úgy gondolom, szakmailag egy nagyon magas színvonalat képvisel ez a kiadó, és fantasztikus, hogy sikerült ezt a szintet megütni és világsztárok mellett látni a nevemet. Nincs megállás, már készülnek az új dalok a Musical Freedomhoz. Ami nagyon büszkévé tesz, hogy ehhez a dalhoz a barátnőm (aki szintén producer, Manela néven tevékenykedik), kölcsönözte a hangját.”
Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy MADDOW és Manela közös tracken dolgozott: tavaly megjelent Potion című daluk elképesztő sikereket ért, a világon a 66. legjátszottabb dal volt DJ-k által. Oliver Heldens, Tiesto, Alesso, Morgan Page, és Kryder azóta folyamatosan játsszák a zenéit, illetve már a kiadójuktól is érkezett megkeresés, de annyi helyen feltűnt a dal, hogy még Diplo is rábukkant.
“Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ekkorát fog menni, csak fogtuk a fejünket, hogy mennyi ember kezdte el játszani a műsoraiban. Minden reggel úgy keltem fel, hogy megnéztem, hogy éppen ki rakta be a Potiont. Már elképesztően várom, hogy élőben is lejátszhassam.”
Bár felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egy magyar srác zenéi hogy jutnak el a legismertebb nemzetközi DJ-khez, a válasz igencsak egyszerű: addig tanulta a szakmát, amíg nemzetközi minőségű zenéket nem tudott készíteni. Innentől pedig már csak az volt hátra, hogy demóit teljesen ismeretlenül elküldje a legnagyobb kiadóknak, szerte a világban.
“Mielőtt megjelent volna Potion semmilyen kapcsolatom nem volt, de azóta rengeteg ajtó kinyílt. Privát üzeneteket vagy emaileket szoktam kapni több híresebb producer/DJ-től (Oliver Heldens, Morgan Page, Kryder, Fedde Le Grand), hogy küldjem a zenéket és alig várják, hogy játszhassák. Azóta velük nagyon jó kapcsolatot ápolok.”
A mesébe illő nemzetközi sikereket tehát a 2020-as év hozta meg MADDOW számára, most megjelenő Back in the Club EP-je pedig Don Diablo kiadójánál, a Hexagonnál debütál, és a jövőben is jó néhány izgalmas együttműködés van kilátásban, hiszen friss trackjeit tényleg tárt karokkal várják a legmenőbb DJ-k. Hosszútávú tervei közt - természetesen amint a körülmények engedik, a fellépések mellett - híres produceri/énekesi együttműködések, illetve zenei szoftverek fejlesztése is szerepel.
MADDOW: Back in the Club EP >>>
Maddow
Kapcsolódó
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t
Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk
Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E