Egy Casio szinti, egy gitár és tánc O’SULLIVAN-nal a Várnegyedben Cikk
Hirdetés
Egy Casio szintivel és egy gitárral felszerelkezve látott neki második szóló dalának O’SULLIVAN. A ‘Dig Gold’ egy őszinte, elmélkedő, mégis igazi fülbemászó dallam mentén halad, amit néhol a Bon Iver-szerű hangzás gazdagít, és ami egy pillanat alatt szippantja be a hallgatót és repíti el a James Vincent McMorrow-ra emlékeztető, 80-as évek világába.
A Little Bird című debütáló száma után ezúttal is a saját tapasztalataiból merít Ian O’Sullivan: az ír származású dalszerző-énekes az orvosi pálya helyett választotta másik szenvedélyét, a zenét. A Dig Gold ennél azonban univerzálisabb, hiszen egy fontos, generációs problémát dolgoz fel, amiről a főhős a következőképp mesél:
“Az identitásunk belülről fakad, de annak megértését, hogy kik vagyunk és hogyan illeszkedünk ebbe a világba, azt nagyon is a külvilág formálja. Elvárják tőlünk, hogy egy bizonyos munkát végezzünk és a ‘sikert’ financiális elképzelésekkel azonosítsuk. Mások által létrehozott szerepekhez igazítjuk magunkat és saját magunk felett ítélkezünk. Ezáltal végül olyan súlyt cipelünk a vállunkon, mintha egy zongorát vonszolnánk fel a hátunkon nap, mint nap az emeletre. Én nem érzem magam tipikus írnek, de magyar sem vagyok, hiába élek 11 éve Magyarországon. Nem vagyok “igazi” orvos, sem “igazi” zenész. Van egy orvosi diplomám, de sosem praktizáltam, zenészként dolgozom, de sosem tanultam hivatalos iskolai keretek között a zenét.”
A dalhoz egy különleges, fekete-fehér videoklip is készült, a rendezői székbe pedig a szintén ismert énekes-dalszerző, Hegyi Dóri (OHNODY) ült. A kisfilmben O’SULLIVAN megpróbál leásni az alapokhoz és a társadalom előítéleteit maga mögött hagyva önfeledten és teljesen szabadon lejt táncot Budapest várnegyedének különböző pontjain. A forgatásról a következőképp mesél:
“Nem vagyok táncos, úgyhogy bevallom, elsőre kifejezetten megrémített a koncepció. Dóri viszont rengeteget segített abban, hogy feloldjam a félelmeimet. A felvételeket visszanézve azt hiszem, elértük a célt: sikerült levennem azt a bizonyos zongorát a vállamról, és semmi mást nem éreztem, csak felszabadultságot.”
A videón Hegyi Dóri mellett Vadas Géza és Jurak Bettina dolgoztak..
A felszabadultság érzése azonban nem csak a klipben köszön vissza, hanem a való életben is: O’SULLIVAN ugyanis mérhetetlenül boldog, hogy szólódalait végre élőben, közönség előtt is bemutathatja. Első és egyben egyetlen nyári budapesti koncertjét július 29-én egy exkluzív, bensőséges környezetben, a Központban adja majd.
O’SULLIVAN
Kapcsolódó
Milyen felzabálni mások nyomorát? Válasz a Bohemian Betyars új klipjében Cikk
“Szomorú vagy? Egyél egy kis csokit, az biztosan segít majd!” - valószínűleg mindannyian hallottuk már ezt a jótanácsot életünkben legalább egyszer. Viszont mi a helyzet akkor, ha valaki nem tud megállni egy tábla csokinál vagy egy doboz fagyinál, hanem ezeknél sokkal (de tényleg sokkal) több kell
Jelvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Cikk
Három budapesti koncerttel zárja MÉLY elnevezésű turnéját a Vad Fruttik május elején. A kulturális központokban, színháztermekben zajló műsorhoz a rajongóktól kértek és kaptak színpadi elemeket Likó Marciék, köztük foteleket, szobanövényeket és lámpákat. A fővárosban még egy különlegességgel készü
Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert! Cikk
A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között. A Budapest Park a kezdetektől fontosnak tartja, hogy a náluk fellépő produkciók mellett kiemelt figyelmet fordítson a feltörekvő előadókra is. A tehetséggondozó programjuk a t
Április vitorlái - új dal A Bence kalandjaitól Cikk
Az Április vitorlái immáron a harmadik dal a februárban érkező, új A Bence kalandjai albumról. Az Április vitorlái – ahogy az album összes tétele – Krusovszky Dénes versének átdolgozása. A Zsurlók lemezbemutatója február 28-án lesz a Magyar Zene Házában.
A Bence kalandjai Jobbágy Bence szólóproj