Electronic Beats Hungary: erős utánpótlása van a magyar zenének [videó] Cikk

Telekom Electronic Beats - magyar utánpótlás

Hirdetés

2020 tavaszán online tehetségkutatót indítottak karanténban született zenéket keresve, amiből létrejött egy triplalemezes válogatás, idén pedig további feltörekvő alkotókat segítettek pályájuk elején az imPro producerképző iskola segítségével.

Tavaly a Telekom Electronic Beats magyarországi csapata az egész világot a feje tetejére állító járványhelyzetben is azon dolgozott, hogy támogassa azt az alkotni vágyó és az alkotásokra nyitott közösséget, amiről és amihez egyébként is szólt az elmúlt években. Ebből született meg az a kreatív otthoni producereket felkutató pályázat, aminek eredményeképpen végül hivatalosan is megjelent a Telekom Electronic Beats Hungary első, hiánypótló hazai válogatáslemeze három műfajban: az első lemezen izgalmas popdalok, a másodikon klubosabb számok, a harmadikon korlátdöntögető kísérleti zenék sorakoztak.

A válogatásra felkerült zenészeken túl tíz versenyző különdíjként ingyenes képzést nyert a 21. századi zeneírás oktatásával foglalkozó imPro Schoolba, aminek most bontakozott ki az eredménye - ennek az összefoglalója tekinthető meg a Telekom Electronic Beats videójában, amiben a motivált, feltörekvő, saját hangot kereső fiatalok is megszólalnak. A videó ide kattintva tekinthető meg.

Az imPro vezető oktatója, Iamyank úgy nyilatkozott a projekt kapcsán:

“Rendkívül erős utánpótlást látok, szerencsére nagy számban mozgolódnak olyan induló alkotók is, akik nem a hype-ra akarnak ráugrani minden áron, hanem keresnek valamit, ami még nem volt, vagy ami kifejezi azt, aminek ők érzik magukat. Az én meglátásom szerint a kulcs abban lesz, hogy megtalálják-e az emberek egymást, formálódik-e individuumokból színtér, közösség. A növekvő zajban és a káoszban ez az egyetlen járható útja az általános underground kultúra fejlődésének. Mindnyájunk felelőssége megtalálni vagy biztosítani a kapcsolódási pontokat, és el kell kezdenünk kisebb-nagyobb egységként látni magunkat egyéni alkotói létezésünk mellett. Az ehhez hasonló programok táplálják ezt a reményt, de a nap végén mindig az egyének döntenek: keresik-e azt, hogy mit tehetnek másokért vagy sem.”

 

Electronic Beats

Kapcsolódó

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t

Folk ‘n’ roll a budapesti éjszakában – megjelent a Góbé új dala Cikk

Góbé - Induló Az Indulóban a Góbé legfrissebb dala, ami az év végén megjelenő új album egyik korai előfutára. A fusion folkot játszó zenekar ezúttal a rockhoz nyúlt, hogy azt román friss csárdással és bordallal ötvözze. A most debütált szerzemény élőben először június 20-án, a Kertemben lesz hallható, ahol az E