Electropop dallal tér vissza a tatabányai Scage Cikk

Hirdetés
Közel öt év után egy teljesen friss, stílusidegen, mégis a srácokra jellemző nótával térnek vissza a korábban elektronikus post-hardcoreban utazó srácok. Végül is, az elektronika megmaradt.
„Nem tűntünk el teljesen, nem is váltottunk stílust, egyszerűen csak ezer tagcserénk volt és időközben megíródott ez a dal, amit mindenképpen meg akartunk örökíteni, hiszen ezek is mi vagyunk” – kezdi Jam, a banda egyetlen megmaradt alapító tagja.
Ami érdekes, hiszen rajta kívül még egyetlen ember alkotja a zenekart, BB a doboknál. Arra a kérdésre, hogy élőben session zenészekkel oldják-e meg a dolgot, Jam csak mosolygott: „ezt minden koncertnél megkapjuk, hogy ’a többiek másik kocsival jönnek?’, mire mindig el kell mondanunk, hogy nem, nincsenek többiek.” Vagyis ez egy élőhangszeres duó, akik természetesen HDD segítségével teljes élményt nyújtanak ebben a felállásban is. Friss, lendületes és baromira szokatlan, amit csinálnak, de amikor a koncertek végére a kétkedő tekintetekből elismerő mosolyok válnak, akkor érzik azt igazán, hogy van még új a nap alatt és megérte meglépni ezt a korántsem biztonsági, nagyon is kockázatos lépést.
A ’DAY’ egy olyan veszteséget dolgoz fel, ami nélkül talán lehetetlen élni, de mégis meg kell próbálni.
„Amikor egy olyan ember lép ki az életedből örökre, akit a legbiztosabb pontnak hittél addig és ezt az űrt kell betölteni, akkor azt érzed, hogy ez lehetetlen, képtelen vagy rá. Hiszen az életetek össze volt kovácsolva és soha nem hitted, hogy ez megtörténhet. Aztán persze megtörténik (mert life is a b****) és meg kell birkózni a hiánnyal, a veszteséggel és újra kell építened magad az alapoktól kezdve, kapaszkodva azokba az emlékekbe, amiket együtt megéltetek. Meg kell próbálni pozitívvá formálni az egészet, még ha az első időszakban reménytelennek tűnik is a helyzet.”
Ebből is látszik, hogy hiába a napfényes körítés, a C-G-A-F szentnégyszög és a kellemes, vízparti dallamok, a dal eléggé komoly üzenetet hordoz. És ami Jam szerint a legfontosabb, hogy mindenből van kiút. Nincs olyan, hogy valami teljesen elveszett.
„Ettől Scage a Scage. Hogy bármi is van, megpróbáljuk a világos oldalát nézni. Nem kevés sz*rsággal küzdöttünk meg az elmúlt évtizedben, de mindig felálltunk. És fel is fogunk!”
Scage hírek, koncertek, infók >>>
Scage
Kapcsolódó
Új lemezzel jelentkezett Azahriah teltházas koncertje alatt Cikk
A tavalyi, történelmi tripla Puskás Aréna után Azahriah pihenőre ment, de most szeptemberben visszatért, nem is akárhogy: megállás nélkül kezdte el kidobálni az új singleöket. Ebből a szemfülesebb rajongók már sejthették, hogy lemez fog kerekedni, most pedig el is érhető minden platformon a skatul
Söndörgő XXX - A Söndörgő 30 éves jubileumi albuma Cikk
A Söndörgő harminc éve egyedülállóan ötvözi a délszláv népzenei hagyományt és a kortárs zene friss energiáit. Jubileumi albumukon – eddigi útjukat tükrözve – új dalok, különleges koncertfelvételek és régi szerzemények újragondolt változatai is helyet kaptak. A World Music Charts Europe 7. helyén d
Lezárul az UPBEAT első szakasza – Új lendülettel folytatódik az európai világzenei együttműködés Cikk
Lezárult az UPBEAT Platform első fejezete - és indul is a következő. A magyar Hangvető vezette konzorcium az európai zeneipar kiegyensúlyozására, a feltörekvő művészek támogatására és a kulturális sokszínűség megőrzésére szövetkezett. Mit ért el a projekt az első három évben, és hogyan tovább?
A
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé